Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. január 27. | 18:00
18. forduló
Novomatic Aréna
83 -78
(20-19, 13-28, 25-10, 25-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Fodor Attila, Szilágyi Bálint (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a csapatomnak! Nagyon köszönjük a szurkolóink támogatását is, mert rengeteget segítettek nekünk. Az elismerés jár ellenfelünknek is, mert az edzőváltás óta láthatóan jobban teljesítenek. Nagy fegyelemmel, agresszíven játszanak, és biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesznek a szezon hátralévő részében. Mi tudtuk ezt, így ennek megfelelően készültünk erre a mérkőzésre, de az első félidőben, különösen a második negyedben nagyon rosszul reagáltunk a játékukra. Nem játszottunk csapatként, nem voltunk szervezettek, egyáltalán nem védekeztünk, és ez elfogadhatatlan. Egy olyan csapat, amely szeretne elérni valamit a bajnokságban, nem engedheti meg ezt. Félidőben beszéltünk erről a problémáról, és a csapatom a második félidőre teljesen más mentalitással jött ki, teljesen más hozzáállással. Mindent beleadtak, és emiatt a jó csapatjáték és küzdőszellem miatt végül győzelmet arattak. Most sikerült nyernünk, de ha legközelebb is ilyen fókusszal lépünk pályára, veszíteni fogunk. Mostantól a következő meccsre készülünk, mert minden találkozó egyformán fontos a bajnokságban.

Vendég edző nyilatkozata
Dalibor Damjanovic : Gratulálok a Sopronnak, megérdemelte a győzelmet. Elmondhatom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, főleg védekezésben, nem hagytuk nekik, hogy végigjátsszák a figuráikat, másfelől viszont tizennégy ponttal vezettünk az első félidőben. Támadásban elfelejtettük a figuráinkat, a játékainkat, és ez volt a legnagyobb probléma. Félidőben próbáltam elmagyarázni a játékosaimnak, hogy bár vezetünk tizennégy ponttal, azután sem kaphatunk triplákat vagy könnyű ziccereket, és tovább kell védekeznünk. Az ellenfelünk egész pályás letámadást alkalmazott, ami ellen mi szenvedtünk, ahogy a zónavédekezés ellen is. Rossz ritmusba kerültünk, és a végén már a könnyű ziccereket sem tudtuk bedobni. Annak örülök, hogy nem adtuk fel, a mérkőzés végéig hajtottunk. A Sopron főleg a második félidőben okosabban játszott nálunk, és ezzel nyerte meg a meccset.

Hazai játékos nyilatkozata
Amadou Sidibe : Kemény, küzdős meccs volt. Az ellenfelünk a feldobástól kezdve keményen játszott, készen álltak a meccsre. Szorongattak minket az elejétől kezdve. Mi lassan kezdtünk, de ez az ő érdemük is, mert végig nyomás alatt tartották a labdás embereket, kimozdítottak minket a komfortzónánkból, és megnehezítették a figuráink lejátszását, és ezért nekik is jár a gratuláció, de mi végig koncentráltunk, bedobtuk a helyzeteinket, és végül mi jöttünk ki győztesen a meccsből, de nem volt könnyű.

Vendég játékos nyilatkozata
Krnjajszki Borisz : Gratulálok a Sopronnak! A végjáték alapján mindenképpen megérdemelték a győzelmet. A jó kezdésünk után – az első félidőben nagyon jó játszottunk ahhoz képest, hogy voltak hibáink, de a második félidőben nem tudtunk alkalmazkodni a letámadáshoz és a zónavédekezéshez, amit az ellenfél produkált. Ezen mindenképpen javítanunk kell. Szeretném megköszönni a támogatást szurkolótáborunknak, akik elkísértek minket Sopronba. Remélem, a következő mérkőzés jobban fog sikerülni.


Dobástérkép
Sopron KC
Kometa Kaposvári KK
Sopron KC
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 7
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 19:55 17:19
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Kometa Kaposvári KK
56%
49%
2p ktáv.
Sopron KC
Kometa Kaposvári KK
50%
57%
3p táv.
Sopron KC
Kometa Kaposvári KK
25%
30%
1p bünt.
Sopron KC
Kometa Kaposvári KK
79%
83%
Sopron KC Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 3 4
Eladott labda 4 5
Lepattanó 39 28
Gólpassz 13 11
Fault 20 26
VAL 122 96
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 22 3 7 43 3 3 100 2 7 29 8 17 47 4 4 100 5 1 6 2 1 4 6 4 0 0 30 34 0

Griffin

Dayon Lynn
X 16 6 7 86 0 2 0 1 5 20 7 14 50 1 2 50 1 0 1 0 0 3 4 0 0 0 13 30 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 9 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 4 75 5 3 8 1 0 1 3 0 0 0 18 23 0

Molnár

Márton
X 8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 6 1 7 0 2 2 1 4 0 0 16 23 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 12 0

Sidibe

Amadou
9 2 7 29 2 3 67 0 0 0 4 10 40 1 2 50 5 7 12 0 1 2 2 2 1 0 18 27 0

Mathis

Anthony Tyrone
19 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 6 33 13 16 81 2 1 3 0 0 3 9 0 1 0 25 24 0

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 2 0 0 2 21 0

Sitku

Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 6 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bősze

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 32 56 5 10 50 5 20 25 28 62 45 22 28 79 25 14 39 3 4 20 26 13 2 0 122 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abell

Remy
X 15 4 6 67 0 1 0 0 3 0 4 10 40 7 9 78 4 0 4 2 0 0 9 4 0 0 26 36 0

Jean-Marie

James
X 8 3 8 38 1 2 50 0 0 0 4 10 40 0 0 0 5 3 8 0 0 1 0 0 0 1 10 26 0

Bogdán

Benedek
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 0 2 5 0 1 0 0 0 24 0

Krnjajski

Boris
X 5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 3 100 0 0 0 1 1 2 3 1 0 0 8 19 0

Paár

Márk
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 7 0

Eaddy

Tahj Jerome
27 4 8 50 3 4 75 3 10 30 10 22 45 4 4 100 2 1 3 0 0 0 4 3 0 1 25 29 0

Halmai

Dániel
12 1 3 33 0 0 0 3 6 50 4 9 44 1 2 50 2 1 3 1 2 5 3 0 0 0 11 17 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 5 0 1 0 0 7 15 0

Koprivica

Milos
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 0 2 1 1 0 0 8 14 0

Szőke

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 4 0 0 0 0 1 13 0

Antalics

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 17 35 49 4 7 57 7 23 30 28 65 43 15 18 83 19 9 28 4 5 26 20 11 0 2 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek