Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. január 13. | 18:00
16. forduló
Kaposvár Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nagy Viktor, Török Daniella, Földesi Ádám (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Dalibor Damjanovic : Jobban kell kezdenünk a meccset, főleg hazai pályán. Agresszívabban és fókuszáltabban kell kezdenünk. Túlzottan tiszteltük ellenfelünket. Nagyon jó csapat a Szombathely, a Bajnokok Ligájában is szerepelnek, nagy dolog, de túlzottan tiszteltük őket. Kicsit megijedtünk tőlük, de amikor felismerte a csapat, hogy tudjuk tartani velük a lépést akkor egész jól játszottunk az első negyed végén és a másodikban. De a második negyed végén buta hibákat követtünk el és hármasokat kaptunk belőle. Amikor a harmadik negyedvégén három triplát kaptunk egymás után akkor elhúzott a Szombathely. Örülök, hogy a meccs végéig küzdöttünk, és ahogy James is mondta ez nem a vég. Egy remek csapattól kaptunk ki. Tovább kell dolgoznunk, hogy fejlődjünk és a velünk hasonló szinten lévő ellenfelek ellen nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : A meccs előtt is nyilatkoztam, hogy az új edző érkezésével mást védekezést és támadást játszik a Kaposvár. A győzelemhez fel kellett készülnünk két hazai játékosból, akik az elmúlt meccseken nagy önbizalommal kosaraztak és könnyű pontokat szereztek. Jól kezdtünk utána kicsit puhán védekeztünk és rossz döntéseket hoztunk támadásban. A harmadik negyedben sikerült eldönteni a meccset. Ekkor már agresszíven védekeztünk és jó döntéseket hoztunk támadóoldalon és könnyű kosarakat is tudtunk szerezni. Gratulálok a játékosaimnak! Jobban játszottak, mint az elmúlt meccsen, de még mindig kell fejlődnünk.

Hazai játékos nyilatkozata
James Jean-Marie: : Egész jó meccset játszottunk ma. Nyilvánvalóan a második félidőben védekezésben kicsit elvesztettük az irányítást. Küzdöttünk és megtettük, amit lehetett. Hétfőn folytatjuk a munkát.

Vendég játékos nyilatkozata
Tanoh Dez András : Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna. Sok könnyű kosarat engedtünk meg sok faultos kosár is volt. A második félidőben ezen akartunk változtatni, és szerencsére sikerült is, így pedig megszereztük a győzelmet.


Dobástérkép
Kometa Kaposvári KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Kometa Kaposvári KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 26
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 00:26 37:32
CSAPAT %
2p köz.
Kometa Kaposvári KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
52%
82%
2p ktáv.
Kometa Kaposvári KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
22%
40%
3p táv.
Kometa Kaposvári KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
33%
47%
1p bünt.
Kometa Kaposvári KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
81%
52%
Kometa Kaposvári KK Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Szerzett labda 9 11
Eladott labda 12 13
Lepattanó 29 33
Gólpassz 9 14
Fault 24 26
VAL 96 128
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jean-Marie

James
X 12 3 6 50 0 5 0 0 0 0 3 11 27 6 8 75 4 3 7 0 7 2 4 0 0 0 6 31 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
X 19 6 6 100 0 1 0 1 3 33 7 10 70 4 4 100 2 4 6 5 1 2 5 0 2 0 33 29 0

Abell

Remy
X 21 2 2 100 1 3 33 1 2 50 4 7 57 12 12 100 2 0 2 2 0 1 9 3 0 0 34 27 0

Szőke

Bálint
X 6 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 1 2 50 2 1 3 0 1 2 1 0 0 0 8 19 0

Krnjajski

Boris
X 3 0 1 0 0 3 0 1 2 50 1 6 17 0 0 0 1 0 1 1 0 1 2 1 0 0 3 17 0

Eaddy

Tahj Jerome
9 1 1 100 2 4 50 1 7 14 4 12 33 0 0 0 1 0 1 1 3 3 2 1 0 0 3 24 0

Bogdán

Benedek
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 0 0 6 15 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 0 0 0 0 12 0

Puska

Bence
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 0 2 0 0 2 2 1 0 0 4 12 0

Halmai

Dániel
1 0 5 0 0 0 0 0 1 0 0 6 0 1 2 50 1 1 2 0 0 2 1 3 0 1 0 9 0

Antalics

Dániel
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 -1 5 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 12 23 52 4 18 22 6 18 33 22 59 37 26 32 81 18 11 29 9 12 24 26 9 2 1 96 200
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Benke

Szilárd
X 4 2 2 100 0 0 0 0 5 0 2 7 29 0 0 0 2 1 3 2 1 2 0 2 0 0 5 24 0

Keller

Ákos
X 5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 4 25 6 1 7 1 1 4 2 0 1 0 12 22 0

Pot

Stefan
X 14 4 4 100 1 1 100 1 1 100 6 6 100 1 3 33 4 0 4 0 2 2 5 6 0 0 25 22 0

Tanoh Dez

András
X 15 4 4 100 1 2 50 1 1 100 6 7 86 2 4 50 2 0 2 1 1 3 4 1 0 1 19 21 0

Tiby

Matthew James
X 6 2 3 67 0 3 0 0 1 0 2 7 29 2 2 100 2 2 4 1 1 1 1 1 0 0 7 16 0

Barac

Boris
13 3 4 75 2 4 50 0 1 0 5 9 56 3 6 50 6 2 8 2 1 2 6 0 0 1 21 22 0

Perl

Zoltán
22 5 8 63 2 3 67 1 1 100 8 12 67 5 6 83 2 0 2 2 2 2 5 2 0 0 26 21 0

Jordano

Antonio
6 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 0 4 16 0

Pongó

Marcell
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 0 0 0 4 14 0

Kovács

Benedek Máté
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 11 0

Krivacevic

Markó
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 1 2 0 0 3 1 1 0 0 4 8 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0
Összesen 5 93 23 28 82 6 15 40 7 15 47 36 58 62 14 27 52 26 7 33 11 13 26 24 14 1 2 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek