Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. január 6. | 19:00
15. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
92 -100
(21-26, 27-30, 21-20, 23-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Nagy Viktor, Söjtöry Tamás Ferenc (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Először is gratulálni szeretnék a Paksnak, nagyszerűen játszottak. Mi egyszerűen megint csak nem követtük azt a tervet, amit megbeszéltünk. Olyan demoralizáló kosarakat kaptunk szerintem vagy 4-5 darabot, ami teljesen padlóra vitte a csapatot. Én úgy gondolom, hogy küzdöttünk, hajtottunk a végéig, de ez most nem volt elég. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy kitartanak mellettünk, mert igazából most van rájuk a legnagyobb szükség, mikor ilyen mélypontot él meg a csapat. Próbálunk kimászni ebből a gödörből.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Először is gratulálok a csapatnak, kemény meccs volt, Körmenden mindig kemény, mindig nagy nyomás van a csapaton, megvoltak a mélységeink és magasságaink, 35 percig kiválóan játszottunk, aztán megbomlott a védelmünk. Mindegy is, nagyon boldogok vagyunk, hogy győztünk, jó így kezdeni az évet, de messze vagyunk még attól, ahová el akarunk jutni, úgyhogy lépésről-lépésre haladunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Nikola Djogo : Egész héten készültünk, az edzők jól feltérképezték nekünk az ASE csapatát, egyszer már játszottunk ellenük és úgy gondoltuk, hogy tudjuk mire számíthatunk. Laposan kezdtük az első félidőt. A második félidőben voltak olyan periódusok, amikor tudtunk agresszívan játszani, de ez nem elég ebben a bajnokságban néhány csapat ellen, ahogy ma sem.

Vendég játékos nyilatkozata
Mario Ihring : Ez egy nagyon kemény mérkőzés volt, főleg Körmenden mindig nehéz, ahol jó szurkolók és atmoszféra van. Jól szerveződtünk támadásban és védekezésben, a végén voltak „néma” pillanataink a mérkőzésen, amit dolgoznunk kell, de gratuláció a csapatnak és mindenkinek.


Dobástérkép
Egis Körmend
Atomerőmű SE
Egis Körmend
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 07:33 31:36
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
67%
65%
2p ktáv.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
67%
43%
3p táv.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
23%
36%
1p bünt.
Egis Körmend
Atomerőmű SE
81%
84%
Egis Körmend Atomerőmű SE
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 10 12
Lepattanó 27 29
Gólpassz 17 11
Fault 23 22
VAL 120 124
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 16 7 8 88 1 1 100 0 1 0 8 10 80 0 0 0 5 1 6 2 0 5 3 0 1 0 26 38 0

Dogo

Nicola
X 19 4 8 50 1 2 50 1 4 25 6 14 43 6 6 100 6 0 6 0 2 2 8 2 0 0 25 35 0

Morgan

Malik Julian
X 23 3 3 100 2 4 50 3 8 38 8 15 53 4 4 100 3 0 3 3 5 4 3 12 0 0 32 34 0

Ibrahima

Sylla
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 2 0 2 1 0 5 1 1 0 1 9 17 0

Takács

Kristóf
X 5 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 1 2 50 1 1 2 0 1 3 1 0 0 2 2 15 0

Ferencz

Csaba
16 4 4 100 1 1 100 1 7 14 6 12 50 3 3 100 0 1 1 0 2 0 2 1 0 0 12 28 0

Durázi

Krisztofer
6 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 5 40 3 2 5 1 0 3 4 0 0 0 9 24 0

Kiss

Mátyás
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 4 9 0

Schmera

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Geröly

Márton András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nagy

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 24 36 67 6 9 67 5 22 23 35 67 52 17 21 81 20 7 27 7 10 23 22 17 1 3 120 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 24 5 6 83 0 3 0 1 4 25 6 13 46 11 13 85 5 1 6 1 1 3 8 1 1 0 31 36 0

White

Maliek Azziek
X 20 5 9 56 0 0 0 2 5 40 7 14 50 4 5 80 4 1 5 0 2 3 5 2 0 0 22 26 0

Ihring

Mario
X 28 5 7 71 1 1 100 4 7 57 10 15 67 4 4 100 1 0 1 2 6 0 2 2 0 0 24 25 0

Wright Jr.

Keith Andre
X 3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 3 0 3 0 1 4 2 0 0 0 6 17 0

Géringer

Gergő
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 1 0 2 11 0

Wooten

Kenneth Dwayne
10 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 4 5 80 3 5 8 1 0 2 3 1 0 0 19 22 0

Kovács

Ákos
11 3 5 60 2 2 100 0 2 0 5 9 56 1 1 100 0 0 0 1 2 2 1 1 0 1 8 22 0

Sövegjártó

Ábel György
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 2 0 0 7 16 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 1 0 0 2 16 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 0 1 0 3 9 0

Kékesi

Kolos
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 22 34 65 3 7 43 8 22 36 33 63 52 26 31 84 20 9 29 5 12 22 23 11 3 1 124 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek