Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. december 30. | 17:00
14. forduló
Novomatic Aréna
68 -61
(14-22, 22-12, 18-16, 14-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs, Nyilas István (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Nagyon köszönjük a szurkolóinknak a buzdítást, mert sokat segítettek! Hullámzó volt a játékunk, ami a rövidebb rotációnknak volt köszönhető, de a játékosok mindent megtettek, a hozzáállás végig megfelelő volt, ezért gratulálok nekik. Még egyszer gratulálok a szurkolóknak is, mert a támogatásuk döntő volt a mai mérkőzésen. Ma a legfontosabb a győzelem megszerzése volt, most pedig mindenkinek jó ünneplést kívánok szilveszterre, és a legjobbakat 2024-re. Most lesz két szabadnapunk, aztán folytatjuk a munkát a megszokott módon, a lehető legjobban készülünk a következő mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Ivkovics Sztojan : Gratulálok a Sopronnak! Nagyon sok hibába kényszerítettek bele minket, és rengeteg támadó lepattanót szedtek, ez döntő volt a meccs szempontjából. Gratulálok a kollégámnak is, mert csapata nagyon szépen és összeszedetten játszott. Az első tizenöt percben úgy játszottunk, mint edzésen, utána kaotikussá vált a támadásunk. Három-négy perccel a vége előtt is nálunk volt még az előny. Sose legyen rosszabb szériánk, mint ez. Szoros a bajnokság, ezért minden meccs fontos. Boldog új évet mindenkinek!

Hazai játékos nyilatkozata
Tulio Da SIlva : Támadásban kicsit lassan kezdtünk, de az edzői stáb egész héten jó munkát végzett, és felkészített minket erre a meccsre. Nálunk volt a hazai pálya előnye, és itt mindig nagyszerű érzés nyerni, és ezért meg is tettünk mindent a végjátékban.

Vendég játékos nyilatkozata
Körmendi Bence : Sokáig kézben tartottuk a mérkőzést, kontrolláltan tudtunk játszani. Egy idő után előjöttek a hibák, de azt gondolom, jó úton járunk. Minél többet tudunk együtt edzeni, annál hamarabb tűnnek el ezek.


Dobástérkép
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 10
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 10
Csapat vezetési ideje 16:20 14:20
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
54%
53%
2p ktáv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
33%
20%
3p táv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
30%
16%
1p bünt.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
67%
75%
Sopron KC Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 12 13
Lepattanó 37 30
Gólpassz 13 9
Fault 21 22
VAL 96 76
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 16 4 7 57 0 1 0 1 7 14 5 15 33 5 8 63 3 1 4 2 2 2 5 5 0 0 17 35 0

Griffin

Dayon Lynn
X 20 2 3 67 0 2 0 4 7 57 6 12 50 4 7 57 2 0 2 3 2 2 6 3 0 1 23 33 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 6 1 5 20 2 2 100 0 1 0 3 8 38 0 0 0 6 2 8 1 1 4 2 2 1 0 14 29 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 2 3 3 1 0 0 4 19 0

Molnár

Márton
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 3 7 0 3 3 0 1 0 0 5 15 0

Csendes

Péter
11 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 6 50 2 2 100 2 0 2 0 0 2 4 0 0 0 14 25 0

Sidibe

Amadou
10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 2 100 8 2 10 2 0 2 2 1 0 0 23 25 0

Sitku

Márton
2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 0 0 0 1 11 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -4 6 0

Keller

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bősze

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 13 24 54 2 6 33 8 27 30 23 57 40 14 21 67 28 9 37 8 12 21 22 13 1 1 96 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bogues Jr

Shannon
X 17 3 8 38 1 2 50 0 2 0 4 12 33 9 10 90 4 1 5 1 1 3 6 2 0 0 21 32 0

Sinik

Marko
X 4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 4 0 4 3 4 3 3 3 0 0 9 28 0

Karahodzic

Kemal
X 6 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 3 67 4 2 6 0 0 2 3 0 1 0 11 25 0

Ivkovic

Milán
X 6 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 2 4 50 1 0 1 1 2 4 2 1 0 0 4 18 0

Kucsera

Dániel
X 5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 2 3 0 0 0 1 0 0 0 9 17 0

Wittmann

Krisztián
0 0 2 0 0 0 0 0 5 0 0 7 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 3 0 0 -3 29 0

Lukovic

Marko
9 3 3 100 0 2 0 0 2 0 3 7 43 3 5 60 1 1 2 1 1 1 4 0 0 0 9 23 0

Dramicanin

Rastko
12 3 3 100 0 1 0 2 3 67 5 7 71 0 0 0 4 0 4 0 2 3 0 0 0 0 12 15 0

Tóth

Barna
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 1 3 0 2 2 2 0 0 0 4 9 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 16 30 53 1 5 20 3 19 16 20 54 37 18 24 75 23 7 30 7 13 22 21 9 1 0 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek