MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024

2023. 12. 30 | 18:00

14. forduló

(18-29, 28-28, 18-11, 28-18)

Helyszín: ASE Sportcsarnok

Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt , Goda László , Horváth Csongor Béla

Ellenőr: Hartyáni Zsolt

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Sebastjan Krasovec : A mérkőzést Gerzson sérülése miatt kissé “sokkos” állapotban kezdtük, mindenkit felzaklatott, ami történt, de sajnos ez benne van a sportban. Innen is szeretnék neki jobbulást kívánni! Az első félidőben nem védekeztünk jól a Szolnok új játékosán, ennek az eredménye volt a 11 pontos hátrány, ami abszolút az én hibám, nem készültünk fel jól belőle. A második félidőben változtattunk pár dolgon és jobban működött a védekezésünk is, fordítani tudtunk, természetesen boldog vagyok a győzelem miatt. Mindenkinek boldog új évet szeretnék kívánni!

Vendég edző nyilatkozata

Szarvas Gábor : Mindenekelőtt a magam és a csapat nevében is mielőbbi gyógyulást kívánunk Radics Gerzsonnak, és egyúttal gratulálni is szeretnék a Paksnak, férfias, küzdelmes találkozót nyertek meg megérdemelten. Végig kiélezett volt a csata, a második félidőre lassabban jöttünk ki, a Paks ezt kihasználta és második szándékú kosarakkal, illetve kontrákkal visszajöttek a meccsbe. Úgy gondolom, hogy Mario Ihring a szezon eddigi legjobb játékát produkálta, remekül reagált a mi taktikai módosításainkra és a védekezésünkre. Ha teljes csapattal fogunk tudni játszani, akkor úgy gondolom a legmagasabb szinteteken fogunk tudni kosárlabdázni és nagy dolgokat érhetünk el még ebben a szezonban. Dolgozunk tovább, a Sopron ellen javítani szeretnénk. Köszönjük a szurkolóknak, hogy elkísértek minket és buzdítottak, boldog új évet kívánok mindenkinek.

Hazai játékos nyilatkozata

Mario Ihring : Az első félidőben 11 pontos hátrányt szedtünk össze, ezen a második félidőben változtatni tudtunk, sokkal nagyobb energiával és motiváltan játszottunk, mindenki kivette a részét a munkából. A triplákat ma nem dobtuk jó százalékkal, de a védekezésünk és az energiánk nagyon rendben volt. Gerzson sérülése nem nézett ki jól élőben, nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, ezt a győzelmet neki szeretnénk ajánlani!

Vendég játékos nyilatkozata

Strahinja Jovanovic : Kemény mérkőzésen kaptunk ki, ugyan ez volt az első meccsen, de mindenképpen nyerni szerettünk volna. A Paks sok nehéz kosarat szerzett, de összességében a második félidőt nagyon lassúan és gyengén kezdtük. Ez egy tökéletes pillanat volt a Paks számára, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Sok kosarat engedtünk második szándékból és tranzícióból is, a mi hibánkból nyerték meg a találkozót. Nagyon örülök, hogy a csapatnál lehetek, remek emberekkel vagyok körülvéve. Úgy gondolom bőven van keresnivalónk idén.

Statisztika

team logo Atomerőmű SE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
33 Ihring Mario Ihring Mario * 27 34 5 7 71.4 3 3 100 0 1 0 11 11 100 3 0 3 1 3 2 7 6 0 1 38 153.8 111.6 84.4 72.7
9 Nicholson Kassim Juan Nicholson Kassim Juan * 20 34 3 8 37.5 1 4 25 3 4 75 3 3 100 7 2 9 4 0 2 4 4 0 1 32 131.1 94.7 58.8 53.1
5 White Maliek Azziek White Maliek Azziek * 19 34 7 9 77.8 0 1 0 0 5 0 5 6 83.3 3 2 5 1 3 3 7 5 0 0 25 116.2 102.5 55.9 46.7
44 Wright Jr. Keith Andre Wright Jr. Keith Andre * 10 23 4 7 57.1 0 0 0 0 0 0 2 2 100 7 1 8 0 0 3 2 2 1 0 20 145.6 101.8 62.5 57.1
11 Radics Gerzson Radics Gerzson * 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 200 0 0
0 Wooten Kenneth Dwayne Wooten Kenneth Dwayne 6 18 3 5 60 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 4 0 1 1 0 0 5 0 12 102.5 98.2 60 60
6 Kovács Ákos Kovács Ákos 8 17 1 3 33.3 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 3 66.9 89.4 57.1 57.1
10 Géringer Gergő Géringer Gergő 2 14 1 1 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 59.6 140.5 25 25
30 Kucsora Csaba Ákos Kucsora Csaba Ákos 0 14 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 0 5 0 1 2 0 0 0 0 3 0 96.3 0 0
19 Dorogi Gergő Dorogi Gergő 0 6 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 0 83.5 0 0
17 Kékesi Kolos Kékesi Kolos 0 6 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 138 0 0
20 Sövegjártó Ábel György Sövegjártó Ábel György 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
92 200 24 40 60 4 9 44.4 5 20 25 21 22 95.5 30 8 38 6 10 16 21 17 6 2 133 117.9 110.3 58.5 51.4
team logo NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
21 Pongó Máté Pongó Máté * 8 37 1 2 50 0 2 0 2 3 66.7 0 0 0 1 2 3 0 1 2 0 1 0 1 7 97.5 115.3 57.1 57.1
4 Thomas Dustin De Wayne Thomas Dustin De Wayne * 12 33 2 3 66.7 1 1 100 1 4 25 3 4 75 6 1 7 2 2 3 6 6 2 1 28 111.1 106.7 60 56.3
3 Pallai Tamás Ottó Pallai Tamás Ottó * 4 31 2 3 66.7 0 0 0 0 5 0 0 0 0 3 2 5 1 2 2 0 4 0 0 6 81.2 106.2 25 25
13 Eads Iii James Eads Iii James * 15 28 3 6 50 2 3 66.7 0 2 0 5 6 83.3 1 0 1 0 2 5 3 1 0 0 11 77.9 116.8 53.6 45.5
1 Wiggins Demajeo Willie Wiggins Demajeo Willie * 14 26 6 12 50 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 4 3 7 0 3 1 2 2 0 3 15 96.7 133.6 53.8 50
31 Jovanovic Strahinja Jovanovic Strahinja 28 28 6 11 54.5 3 4 75 3 5 60 1 1 100 3 0 3 1 0 4 5 5 0 1 34 160.1 113.6 70 67.5
10 Révész Ádám Révész Ádám 5 15 1 3 33.3 0 0 0 1 1 100 0 0 0 5 0 5 2 0 2 0 1 0 0 11 119.6 66.5 62.5 62.5
0 Vincze Roland Vincze Roland 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 32 0 0
17 Kiss Dominik Kiss Dominik 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Horváth Ákos Horváth Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Sebők András Sebők András 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Abraham Arabo Abraham Arabo 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
86 200 21 41 51.2 6 10 60 7 20 35 11 14 78.6 24 8 32 6 10 21 16 20 2 6 112 110.3 117.9 55.7 52.8

Dobástérkép

Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 6 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 7
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 04:40 32:03
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
60%
51%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
44%
60%
3p táv.
Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
25%
35%
1p bünt.
Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
95%
79%
Atomerőmű SE NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 10 10
Lepattanó 38 32
Gólpassz 17 20
Fault 16 21
VAL 133 112