Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. december 29. | 19:00
14. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Györfy Rúben, Farkas Gábor (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Goran Tadic : Gratulálok a Falcónak, ezen a meccsen is bizonyította, hogy gyakorlatilag kilóg ebből a ligából, megmutatta, milyen minőséget képvisel. Ez az egyetlen csapat, amellyel szemben nem tudtunk eredményesen játszani. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, hogy ennyien eljöttek erre a mérkőzésre, remélem, a következő bajnokinkon is itt lesznek, amely rettentő fontos lesz, hiszen a Kaposvár érkezik hozzánk. Annak pedig nagyon örülök, hogy egy olyan saját nevelésű fiatal játékos, mint Lukácsi Gábor, mindössze tizenhat évesen élni tudott a lehetőséggel! Keményen dolgozik, bátor, ezen a napon is bizonyította a tehetségét. Természetesen hosszú út áll még előtte ahhoz, hogy profi játékos váljon belőle, és eljusson a felnőtt válogatottig, de a legjobb helyen van ahhoz, hogy fejlődjön, és kihozza magából a maximumot.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Gratulálok az Akadémiának az eddigi szerepléséhez, nagyon jó meccseket játszott és jó teljesítményt nyújtott a bajnokságban, a legjobbakat kívánom a folytatásra! A mérkőzés első felében jelentős előnyre tettünk szert, a második félidőre azonban alábbhagyott a koncentrációnk: dolgoznunk kell azon, hogy ilyesmi máskor ne forduljon elő. A rotációnk viszont jónak bizonyult, akik pályára léptek, hozzátették a magukét.

Hazai játékos nyilatkozata
Lukácsi Gábor : Gratulálok a Falco csapatának, jól és keményen játszottak a szombathelyiek. Sajnos a védekezésünk puha volt, főleg a mérkőzés első felében. Nagyon köszönöm a játéklehetőséget, amit kaptam ezen a meccsen egy ilyen ellenféllel szemben!

Vendég játékos nyilatkozata
Pongó Marcell : Számomra ez egyértelműen egy különleges mérkőzés volt. Nagyon köszönöm az Akadémiának, ahol nevelkedtem, hogy így fogadott, jólesett! Jól kezdtük a mérkőzést, az elején nagyobb előnyre tettünk szert, és a folytatásban nem is nagyon engedtük vissza a hazaiakat. Annak ellenére sem, hogy mi is sok hibával játszottunk, voltak kihagyott dobásaink és eladott labdáink. Nagyon sok sikert kívánok az NKA Universitas Pécs csapatának, jó teljesítményt nyújtott a bajnokság eddigi szakaszában, remélem, így is folytatja a szereplését!


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
NKA Universitas Pécs
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 34
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:25 38:54
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
54%
58%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
50%
0%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
13%
34%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
59%
68%
NKA Universitas Pécs Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 13 13
Lepattanó 32 50
Gólpassz 15 24
Fault 24 20
VAL 80 141
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Manjgafic

Fahrudin
X 7 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 2 2 100 3 0 3 1 3 4 1 1 0 0 5 26 0

Durmo

Ibrahim
X 16 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 6 11 55 3 2 5 0 2 1 7 2 0 0 20 26 0

Herger

Salamon
X 4 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 1 1 0 6 19 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 7 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 3 4 75 1 1 2 2 2 3 3 6 0 1 16 19 0

Luzaic

Milan
X 4 2 4 50 0 0 0 0 3 0 2 7 29 0 0 0 2 0 2 1 2 2 2 0 0 1 2 15 0

Nikolic

Nemanja
6 1 6 17 1 1 100 0 2 0 2 9 22 2 3 67 5 1 6 1 1 3 4 2 0 0 10 22 0

Kovács

Péter
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 -1 17 0

Lukácsi

Gábor
11 4 4 100 0 0 0 1 4 25 5 8 63 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 10 17 0

Scherer

Bálint André
5 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 4 1 5 1 1 2 0 1 0 0 6 14 0

Lados

Erik Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 1 3 1 0 0 0 0 10 0

Hockerup-Fischer

Dávid
2 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 0 2 0 2 1 3 0 0 1 2 0 0 0 3 9 0

Benke

Krisztián
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 6 0
Összesen 5 66 20 37 54 2 4 50 3 24 13 25 65 38 13 22 59 24 8 32 8 13 24 20 15 1 2 80 200
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tiby

Matthew James
X 12 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 2 4 50 7 2 9 0 1 1 4 0 0 0 19 25 0

Keller

Ákos
X 11 4 5 80 0 0 0 1 3 33 5 8 63 0 0 0 9 1 10 1 4 2 1 1 0 0 17 24 0

Pongó

Marcell
X 9 1 3 33 0 0 0 2 5 40 3 8 38 1 3 33 5 2 7 2 0 2 2 7 1 0 21 22 0

Benke

Szilárd
X 10 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 5 0 0 12 20 0

Tanoh Dez

András
X 10 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 4 4 100 0 1 1 0 1 5 2 0 0 1 11 13 0

Barac

Boris
6 3 3 100 0 1 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 6 0 6 2 0 2 4 0 1 0 17 25 0

Perl

Zoltán
10 3 7 43 0 1 0 0 5 0 3 13 23 4 5 80 0 3 3 1 3 1 4 5 0 0 9 21 0

Pot

Stefan
5 0 3 0 0 1 0 0 1 0 0 5 0 5 8 63 3 6 9 1 1 2 4 5 0 0 15 17 0

Jordano

Antonio
8 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 2 2 100 0 0 0 0 2 1 1 1 0 0 4 14 0

Verasztó

Péter
13 0 1 0 0 0 0 4 5 80 4 6 67 1 2 50 0 0 0 1 0 2 1 0 0 0 12 13 0

Takács

Zsolt
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 0 0 0 4 4 0

Hansen

Daniel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 96 22 38 58 0 4 0 11 32 34 33 74 45 19 28 68 34 16 50 9 13 20 23 24 2 1 141 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek