Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. december 2. | 18:00
10. forduló
Kaposvár Aréna
90 -105
(14-28, 26-28, 25-23, 25-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Goda László, Kovács Nimród (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Először is gratulálok a Szegednek! Másodsorban, ahogy játszottunk ma, azért elnézést kérek, főleg az elején alacsony energiával játszottunk. Megbeszéltük ki a Szegednél a dobó, ahogy Tahj is említette, nem tartottuk be azokat a dolgokat, amikre egész héten készültünk. Több szerkezettel is játszottunk, próbáltunk visszajönni a meccsbe, de nem tudtuk átlépni azt a tíz pontos határt, hogy tovább tudjunk zárkózni. Még egyszer gratulálok a Szegednek! Nekünk ki kell elemezni, hogy ezen mit tudunk változtatni.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Szeretnék gratulálni a fiúknak! Szerintem jól játszottunk. A meccs elején mi irányítottunk, de akkor sem volt pánik, amikor kevesebb volt a két csapat közti eredmény. A meccs előtt beszélgettünk, mit kell javítanunk. Sikerült most mindkét oldalon ugyanazzal az energiával játszanunk. Jó támadó ritmusban játszott Noah, de Kristóf is jól játszott például. Szerintem megérdemelten nyertünk, jól játszottunk. Megyünk tovább, nekünk ez a harmadik győzelmünk idegenben, ez jó eredmény. Készülünk a Paks ellen, sok sikert kívánok a Kaposvárnak!

Hazai játékos nyilatkozata
Tahj Eaddy : Összességében lassan kezdtünk. Tudtuk, hogy Noah jó pontszerző, ennek ellenére hagytuk hogy korán megszórja magát, mellyel önbizalmat adott csapatának korán, ezt a lendületet vitték tovább. A harmadik negyedben próbáltunk visszajönni a meccsbe, de védekezésben nem voltunk elég fegyelmezettek, támadólepattanókat engedtünk. Nem tartottuk be azokat, amiken egész héten dolgoztunk edzéseken. Sikerült 10-11 pontra feljönnünk, de nem voltunk elég fegyelmezettek megtartották az előnyt.

Vendég játékos nyilatkozata
Noah Locke : Jól kezdtünk. Az edzőnk beszélt nekünk róla, hogy erősen kell rajtolnunk. Úgy gondolom, hogy kemény játékkal álltunk ma ki. Ez volt a gondunk az elmúlt meccseken, hogy lassan kezdtünk. Most segített nekünk, hogy jó energiával kezdtünk, amiből egész meccsen tudtunk merítkezni.


Dobástérkép
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 23
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 00:37 38:00
CSAPAT %
2p köz.
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
52%
64%
2p ktáv.
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
25%
42%
3p táv.
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
44%
65%
1p bünt.
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
84%
44%
Kometa Kaposvári KK SZTE-Szedeák
Szerzett labda 2 3
Eladott labda 5 6
Lepattanó 34 36
Gólpassz 11 20
Fault 20 20
VAL 110 143
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abell

Remy
X 25 6 7 86 2 5 40 1 4 25 9 16 56 6 7 86 2 0 2 0 1 1 5 3 0 1 26 38 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
X 19 5 12 42 0 1 0 2 2 100 7 15 47 3 3 100 10 3 13 0 0 4 2 2 0 0 28 37 0

Paár

Márk
X 12 5 6 83 0 0 0 0 1 0 5 7 71 2 3 67 3 3 6 0 1 2 2 2 0 0 18 29 0

Eaddy

Tahj Jerome
X 17 1 9 11 0 2 0 5 8 63 6 19 32 0 0 0 0 1 1 1 0 1 2 3 0 0 11 28 0

Koprivica

Milos
X 3 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 2 50 1 5 6 0 1 2 4 0 0 1 8 16 0

Bogdán

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 14 0

Halmai

Dániel
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 1 5 1 1 0 1 1 12 0

Krnjajski

Boris
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 1 2 2 0 0 0 8 11 0

Fazekas

Máté
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 1 3 0 0 1 1 0 0 0 6 10 0

Puska

Bence
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 1 5 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Antalics

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 22 42 52 3 12 25 8 18 44 33 72 46 16 19 84 21 13 34 2 5 20 20 11 0 3 110 200
SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Locke

Noah Jamei
X 38 5 7 71 4 6 67 6 9 67 15 22 68 2 2 100 5 0 5 1 1 2 4 0 0 0 40 40 0

Woolridge

Ryan Nicholas
X 21 9 14 64 0 2 0 0 1 0 9 17 53 3 9 33 4 5 9 0 2 3 7 13 0 0 34 40 0

Bognár

Kristóf
X 11 2 6 33 1 2 50 1 2 50 4 10 40 2 4 50 7 3 10 1 0 3 5 3 1 0 23 40 0

Lake

De'Quon
X 13 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 1 2 50 3 2 5 1 2 4 1 1 2 0 19 29 0

Balogh

Szilárd
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 0 13 0

Mucza

Tamás
7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 7 20 0

Zsiros

Péter
11 1 2 50 0 1 0 3 3 100 4 6 67 0 0 0 3 0 3 0 0 4 0 0 0 0 12 11 0

Cohill

Eric Edward
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 2 1 3 0 0 0 2 2 0 0 8 7 0

Kis

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mokánszki

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 105 27 42 64 5 12 42 11 17 65 43 71 61 8 18 44 25 11 36 3 6 20 20 20 3 0 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek