Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. december 2. | 18:00
10. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
73 -71
(19-17, 21-22, 13-18, 20-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Major Ádám (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Lubomir Ruzicka : Az utolsó időkérésnél azt kértem, hogy nyissuk meg a védekezésünket és dobjon az ellenfél, amely így is tett. Három hónapja dolgozunk együtt és türelmet kérek mindenkitől a csapatnak. Nem védeni akarom ezzel a játékosokat, de a mérkőzés előtt még azt sem tudtuk, hogy például Tóth Ádám játszhat-e. Németh Ákos sem tudott edzeni a héten, Quinton Green is lázas volt. Nyomás alatt vagyunk, ezt érzem és senki sem robot. Senki sem azért hagyja ki a hármast, mert nem akarja bedobni. Ma egy jó csapat ellen játszottunk, amelynek jó edzője van. Ma úgy nyertünk, hogy huszonegy százalékkal dobtunk kintről, de ha érezzük a támogatást, akkor sikereket érhetünk el. Nagyon boldog vagyok, hogy a fiataljaink is fejlődnek, Csuti Kornél például ötven pontot dobott az U20-as mérkőzésen és a bajnoki találkozón is jól teljesített, pedig ő is beteg volt a héten. Jó csapatunk van, van benne potenciál, ha támogatnak bennünket, nagyon sok örömet szerzünk még mindenkinek. Ha így is tudunk nyerni, hogy nem volt ez egy könnyű mérkőzés, még jobban lehet élvezni a sikert.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandic : Talán szerencsésebb is volt, de a végén ügyesebben játszottak a hazaiak. Szoros mérkőzést játszottunk, de erre számítottunk előzőleg. Rosszul kezdtünk, ám ezt követően elkaptuk a ritmust. A negyedik negyedben, amikor vezettünk négy ponttal, akkor lehetett volna megfogni a találkozót és okosabban kellett volna játszani. A végén volt még esélyünk, de a lehetőségünket végül nem dobtuk be.

Hazai játékos nyilatkozata
Tony Hicks : Jól játszott ma az ellenfél, de amit elterveztünk, azt mi is megvalósítottuk. A Debrecen nagyon jól dobott kintről, de mi folyamatosan a védekezésre koncentráltunk és a végén ez döntött.

Vendég játékos nyilatkozata
Deon Edwin : Nagyon kemény és szoros mérkőzés volt a mai. Hazai pályán hozta a győzelmet az ellenfél, ugyanakkor a végén a mi kezünkben volt a döntés, ám sajnos nem sikerült bedobnunk az utolsó dobást. Ezzel veszítettünk.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 26:06 11:13
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
64%
71%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
33%
0%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
22%
39%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
71%
67%
Zalakerámia ZTE KK DEAC
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 9 12
Lepattanó 35 29
Gólpassz 15 13
Fault 18 23
VAL 104 90
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hicks

Tony Hollis
X 20 6 9 67 2 2 100 0 5 0 8 16 50 4 6 67 5 0 5 2 3 2 5 8 0 0 27 35 0

Lekunas

Tomas
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 7 1 8 1 1 1 1 1 0 0 15 30 0

Keller

Iván
X 8 3 3 100 0 0 0 0 3 0 3 6 50 2 2 100 3 0 3 0 0 1 2 0 0 0 10 25 0

Ostojic

Danilo
X 12 4 9 44 0 1 0 0 1 0 4 11 36 4 4 100 2 1 3 1 0 0 3 1 0 0 13 24 0

Csátaljay

Péter
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 1 1 0 1 4 3 0 0 0 3 11 0

Mishula

Oleksandr
11 1 1 100 0 0 0 2 8 25 3 9 33 3 7 43 3 1 4 0 1 2 5 3 1 0 13 30 0

Németh

Ákos
2 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 0 0 3 1 0 0 0 2 18 0

Tóth

Ádám
5 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 5 6 83 3 2 5 2 3 4 3 2 0 0 11 18 0

Csuti

Kornél
7 2 2 100 0 1 0 1 1 100 3 4 75 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 0 0 0 10 9 0

Green

Quinton Daniel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 16 25 64 2 6 33 5 23 22 23 54 43 22 31 71 28 7 35 6 9 18 23 15 1 0 104 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 18 4 4 100 0 5 0 3 4 75 7 13 54 1 2 50 6 1 7 1 4 3 3 2 0 0 20 38 0

Edwin

Deon Javern
X 22 7 10 70 0 0 0 2 2 100 9 12 75 2 4 50 5 1 6 2 3 2 7 4 0 0 33 38 0

Buljevic

Lovro
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 1 1 5 0 0 0 0 3 19 0

Buckles

Rakeem Jamal
X 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 3 2 5 1 1 5 3 1 0 0 6 18 0

Hőgye

Patrik
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 0 2 17 0

Mócsán

Bálint
16 1 2 50 0 3 0 3 6 50 4 11 36 5 5 100 2 0 2 2 1 3 3 4 0 0 19 30 0

Williamson

Andre Marcell
5 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 1 2 50 6 0 6 0 0 1 2 1 0 1 10 29 0

Ságodi

Róbert
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -2 9 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 0

Hibján

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 17 24 71 0 10 0 9 23 39 26 57 46 10 15 67 24 5 29 7 12 23 18 13 0 1 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek