Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. november 18. | 19:00
8. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
91 -79
(19-24, 20-14, 25-16, 27-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Major Ádám (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Goran Tadic : Mondtam a mérkőzés előtt, hogy ez egy igazi derbi lesz, amelyen sosincsenek favoritok, esélyesek! Nagyon jó ellenfelet győztünk le, olyan együttest, amely hozzánk hasonlóan kiemelkedően jó a csapatjáték terén. Számunkra nagyon fontosak a fiatalok, az akadémia növendékei, az a rendszer, amit képviselünk. A legfontosabb az, hogy folytassuk a csapatépítést!

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : A pécsiek a saját játékukat játszottak, főleg a második félidőben. Az elsőben mi kontrolláltuk a mérkőzést, de aztán elveszítettük a ritmust, az egyensúlyt, a koncentrációt. A hazai csapat a nagyszünet után már jól jött ki az lezárásokból, a zónából, nem mellesleg Milan Luzsajics nem kevés pontot tett hozzá a győzelemhez.

Hazai játékos nyilatkozata
Scherer Bálint : Először is gratulálok a Honvédnak, mert negyven percen át úgy védekezett, ahogy szokott. Azért nyertünk, mert meg tudtuk valósítani azt, amit elterveztünk, hosszú volt a rotációnk, agresszíven tudtunk játszani. Nagyon köszönjük a szurkolók segítségét, rengeteget jelentett nekünk!

Vendég játékos nyilatkozata
Peringer Balázs : Gratulálok a pécsieknek, jól játszottak, nagyot küzdöttek, megérdemelten nyertek! A mérkőzés elején jól kosárlabdáztunk, eredményesek voltunk, de aztán a nagyszünet után a házigazdák feljavultak, agresszíven támadtak, jöttek a pontjaik is, és végül magabiztosan győztek.


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 19:41 19:12
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
41%
43%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
25%
50%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
44%
42%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
79%
68%
NKA Universitas Pécs Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 12 6
Eladott labda 11 17
Lepattanó 37 35
Gólpassz 18 17
Fault 22 22
VAL 124 101
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Durmo

Ibrahim
X 10 4 11 36 1 2 50 0 4 0 5 17 29 0 0 0 5 5 10 3 1 1 0 1 0 0 11 30 0

Luzaic

Milan
X 22 1 1 100 0 0 0 5 10 50 6 11 55 5 6 83 2 0 2 0 0 2 5 1 0 0 24 26 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 5 1 6 1 2 2 3 5 0 0 16 19 0

Benke

Krisztián
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 0 4 0 0 0 0 3 17 0

Herger

Salamon
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 -2 12 0

Nikolic

Nemanja
17 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 9 10 90 4 0 4 4 4 4 6 7 0 0 30 26 0

Manjgafic

Fahrudin
19 4 7 57 0 0 0 3 5 60 7 12 58 2 2 100 3 1 4 0 2 1 3 3 2 1 24 25 0

Meleg

Gergő Zoárd
1 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 6 0 1 2 50 6 1 7 0 1 3 3 0 0 0 3 21 0

Scherer

Bálint André
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 1 0 0 0 0 0 1 3 13 0

Lados

Erik Botond
9 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 3 100 0 0 0 0 1 1 1 1 4 1 1 0 0 12 11 0

Lukácsi

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rátgéber

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 14 34 41 1 4 25 14 32 44 29 70 41 19 24 79 27 10 37 12 11 22 21 18 2 2 124 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Henry

Jalen Joseph
X 18 3 8 38 1 1 100 1 3 33 5 12 42 7 8 88 10 1 11 1 2 3 5 4 0 2 29 34 0

Brown

Isiah Gerald
X 17 3 11 27 1 1 100 3 5 60 7 17 41 0 0 0 6 0 6 0 4 1 6 3 1 0 19 33 0

Bazsó

Brúnó Tamás
X 10 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 3 3 100 1 1 2 1 1 4 2 3 0 0 13 32 0

Peringer

Balázs
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 1 0 2 0 0 0 0 3 15 0

Kopácsi

Ákos
X 3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 2 2 2 1 1 0 0 4 10 0

Dokovic

Ilija
7 0 1 0 0 1 0 2 7 29 2 9 22 1 4 25 1 0 1 0 3 1 4 2 0 0 1 30 0

Filipovic

Stefan
19 7 10 70 0 1 0 1 1 100 8 12 67 2 4 50 5 3 8 1 3 3 4 0 0 0 23 21 0

Hajdu

Péter Márton
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 1 1 0 5 13 0

Reizinger

Máté
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 2 3 0 3 0 0 4 12 0

Major

Bulcsú
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 16 37 43 2 4 50 10 24 42 28 65 43 13 19 68 27 8 35 6 17 22 22 17 2 2 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek