Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. november 18. | 18:00
8. forduló
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
86 -73
(17-20,18-20,33-16,18-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc, Rácz Zsolt Róbert (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Gratulálok a csapatnak! Jól kezdtük a meccset, fizikálisan és koncentráltan léptünk fel, majd nem sokkal később lelassultunk, a Sopron játéka pedig javult. Sok labdát adtunk el az első félidőben, majd a fordulás után sikerült bedobnunk kinti helyzeteinket és kontrollálni tudtuk a találkozót. Az utolsó két perc viszont nem illik egy komoly csapathoz, hogy egyszerűen megállunk, ez nem esett jól, de az a fontos, hogy nyertünk és örülök, hogy a hullámvölgyek már kisebbek, mint a szezon elején.

Vendég edző nyilatkozata
Bors Miklós : Az első félidőt tudtuk irányítani, a fordulás után viszont beköszöntött a rövidzárlat és rossz döntéseket hoztunk, elvesztettük az önbizalmunkat Mócsán Bálint dobásai után. Nyilvánvaló volt, hogy a DEAC kezdeti dobószázaléka változni fog, és ahogy fáradtunk esett szét a koncentrációnk is, ezen tovább kell dolgoznunk. A rotációnkból hiányzott egy ember, de ezt szépen tudtuk orvosolni, a jövő kulcsa pedig a fegyelmezettség lesz majd számunkra.

Hazai játékos nyilatkozata
Mócsán Bálint : Nagyon örülök sorozatban a harmadik győzelmünknek, fontos volt számunkra, hogy megmutassuk, tudunk nyerni. Most jól kezdtünk, aztán a második negyed volt egy kis hullámvasút, a harmadik etap során viszont ültek az eddig kimaradt dobások, ez pedig adott egy lendületet számunkra, ami kitartott majdnem a végéig, majd az utolsó néhány percben kicsit elkényelmesedtünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Csendes Péter : Az első félidőben mindent végrehajtottunk, amit beszéltünk, jól játszottunk és felkészültünk a debreceni figurákra. A harmadik negyedben viszont nagyon sok pontot kaptunk, az ilyen meccsek megnyeréséhez össze kell zárnunk csapatként és nem szabad 1-1 extra kapott találat után feladni.


Dobástérkép
DEAC
Sopron KC
DEAC
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 14
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 22:37 16:24
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Sopron KC
56%
46%
2p ktáv.
DEAC
Sopron KC
50%
25%
3p táv.
DEAC
Sopron KC
42%
31%
1p bünt.
DEAC
Sopron KC
73%
79%
DEAC Sopron KC
Szerzett labda 6 12
Eladott labda 19 12
Lepattanó 40 28
Gólpassz 21 11
Fault 14 20
VAL 121 81
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 16 3 6 50 0 1 0 2 3 67 5 10 50 4 6 67 7 2 9 1 2 1 4 5 1 0 27 35 0

Williamson

Andre Marcell
X 15 3 5 60 1 1 100 1 1 100 5 7 71 4 4 100 3 1 4 0 3 2 2 2 2 0 20 34 0

Edwin

Deon Javern
X 20 5 8 63 0 0 0 2 4 50 7 12 58 4 4 100 6 3 9 1 4 3 7 6 1 0 35 33 0

Buljevic

Lovro
X 9 4 9 44 0 0 0 0 0 0 4 9 44 1 2 50 4 2 6 0 2 0 1 2 0 0 10 25 0

Hőgye

Patrik
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 0 1 2 0 3 0 1 0 0 7 13 0

Mócsán

Bálint
11 0 1 0 0 0 0 3 7 43 3 8 38 2 4 50 0 0 0 2 4 1 2 4 1 0 9 27 0

Ságodi

Róbert
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 6 1 7 0 2 3 0 0 0 0 7 15 0

Buckles

Rakeem Jamal
6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 1 2 50 1 2 3 0 2 0 2 1 0 0 7 15 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Hegedüs

Brúnó
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Csizmadia

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 19 34 56 1 2 50 10 24 42 30 60 50 16 22 73 29 11 40 6 19 14 18 21 5 0 121 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 14 2 6 33 0 0 0 2 7 29 4 13 31 4 4 100 0 2 2 4 3 4 4 5 0 0 17 35 0

Griffin

Dayon Lynn
X 18 5 8 63 0 1 0 2 5 40 7 14 50 2 3 67 2 0 2 0 4 3 3 2 0 1 13 29 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 8 2 4 50 1 1 100 0 2 0 3 7 43 2 2 100 8 1 9 2 2 2 2 1 0 0 16 27 0

Molnár

Márton
X 12 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 0 0 0 2 5 7 1 0 2 0 0 0 2 16 26 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 1 -1 15 0

Archibald

Amorie Anthony
18 3 8 38 0 0 0 3 7 43 6 15 40 3 3 100 2 0 2 2 2 4 3 3 0 1 17 28 0

Sitku

Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 3 0 3 2 0 1 2 0 0 0 3 13 0

Csendes

Péter
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 12 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 8 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 7 0

Bősze

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Keller

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 18 39 46 1 4 25 8 26 31 27 69 39 11 14 79 19 9 28 12 12 20 14 11 0 5 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek