Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. november 11. | 18:00
7. forduló
ASE Sportcsarnok
61 -70
(17-16, 15-17, 18-24, 11-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nagy Viktor, Goda László, Kovács Nimród (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Kemény mérkőzésen vagyunk túl, a DEAC egy nagyon fizikális csapat. Ugyan jól kezdtük a találkozót, de sokat hibáztunk utána, ráadásul az utolsó öt percben úgy tűnt, mintha feladtuk volna a harcot. 61 pontot dobtunk hazai pályán, ezzel a teljesítménnyel nincs esélyünk nyerni. Nem szerveztük jól a támadásainkat, de nem fogjuk feladni, koncentrálnunk kell a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandic : Gratulálok mindkét csapatnak, főleg a srácaimnak. Örülök, hogy sikerült nyernünk és jó játékot mutatnunk. Mi kontrolláltuk a nagy részét a mérkőzésnek, ugyan az elején álmosan kezdtünk, de visszajöttünk. Nehéz, fizikális találkozó volt, de nem mondhatok semmi rosszat a játékunkra. Meg volt a küzdés és az energia is, remélem így fogunk szerepelni a továbbiakban. Sok sikert a Paksnak.

Hazai játékos nyilatkozata
Maliek White : Kemény mérkőzés volt, sok lepattanót és második esélyből dobott pontokat szerzett a DEAC. Sok üres helyzetet hagytunk ki, tovább kell keményen dolgozunk, remélhetőleg a következő találkozón már nyerni tudunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Lovro Buljevic : Gratulálok a Paksnak a küzdelemért. Kemény, fizikális mérkőzés volt, követtük az edzőnk utasítását és behúztuk a győzelmet.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
DEAC
Atomerőmű SE
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 11:57 24:49
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
DEAC
50%
50%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
DEAC
17%
55%
3p táv.
Atomerőmű SE
DEAC
24%
38%
1p bünt.
Atomerőmű SE
DEAC
67%
67%
Atomerőmű SE DEAC
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 11 12
Lepattanó 34 31
Gólpassz 12 18
Fault 18 18
VAL 74 99
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ihring

Mario
X 9 1 4 25 1 2 50 1 7 14 3 13 23 2 2 100 4 1 5 2 3 2 4 6 0 2 13 35 0

White

Maliek Azziek
X 19 1 3 33 0 2 0 4 8 50 5 13 38 5 7 71 2 1 3 0 2 2 6 0 0 0 16 34 0

Nicholson

Kassim Juan
X 14 4 8 50 0 1 0 1 5 20 5 14 36 3 6 50 7 3 10 0 3 1 4 2 0 1 15 33 0

Wright Jr.

Keith Andre
X 6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 1 0 6 1 7 1 1 4 2 1 0 0 13 26 0

Radics

Gerzson
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 1 0 0 3 11 0

Woods

Derrick Issaiah
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 1 2 1 1 1 1 4 16 0

Kovács

Ákos
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 -3 16 0

Dorogi

Gergő
6 3 3 100 0 0 0 0 3 0 3 6 50 0 0 0 5 2 7 1 0 0 0 1 0 0 12 15 0

Pajor

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 12 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Géringer

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 13 26 50 1 6 17 7 29 24 21 61 34 12 18 67 24 10 34 5 11 18 18 12 1 4 74 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williamson

Andre Marcell
X 15 2 5 40 1 1 100 3 4 75 6 10 60 0 0 0 7 0 7 1 1 1 0 5 0 0 23 33 0

Drenovac

Dorde
X 10 3 6 50 2 3 67 0 2 0 5 11 45 0 0 0 5 0 5 0 1 2 5 2 0 0 15 33 0

Edwin

Deon Javern
X 6 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 6 17 4 8 50 3 0 3 3 3 3 5 7 0 0 12 33 0

Buljevic

Lovro
X 16 4 4 100 0 0 0 1 3 33 5 7 71 5 6 83 5 1 6 0 4 4 5 1 4 0 25 28 0

Hőgye

Patrik
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 2 10 0

Mócsán

Bálint
15 0 0 0 2 3 67 3 4 75 5 7 71 2 2 100 3 0 3 0 1 4 1 1 0 0 17 28 0

Buckles

Rakeem Jamal
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 1 0 0 0 18 0

Ságodi

Róbert
4 0 3 0 0 1 0 1 2 50 1 6 17 1 2 50 2 2 4 1 0 2 2 0 0 1 5 17 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csizmadia

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedüs

Brúnó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 11 22 50 6 11 55 8 21 38 25 54 46 12 18 67 27 4 31 5 12 18 18 18 4 1 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek