Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. november 4. | 17:00
6. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
92 -67
(22-22, 22-11, 18-17, 30-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, Ádám József (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Először is szeretném a támogatást megköszönni a szurkolóknak. Nagyon sokat jelent, hogy mérkőzésről mérkőzésre támogatják a csapatot és fantasztikus az a szeretet, ami árad felénk. Gratulálok a játékosaimnak és a stáb minden tagjának, nagyon keményen dolgoztak, megtettek mindent, amit tudtak. A csapategység, a hozzáállás és a küzdeni tudás nagyon jól működött ma. Van, amikor nem kell sokat beszélni a taktikáról mert hozza magával a helyzet, ma is egy ilyen mérkőzés volt, a védekezésünk jól működött, a csapat a szívét-lelkét kitette, küzdöttek a fiúk amiért köszönet nekik. A mérkőzés kulcsa a védekezés volt, elég jól szedte a lepattanókat a csapat, persze azért van még hova fejlődni, de ennek köszönhetően a támadásban is jól működtünk. A legfontosabb dolog, hogy továbbra is reálisan kell látni a helyzetet, tanulni kell a hibáinkból és tovább fejlődni

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Először is gratulálok az Albának mert a játék mindkét oldalán, támadásban és védekezésben is bőven felülmúltak minket. Nem tudtuk agresszivitásba azt hozni, amit terveztünk. Se védekezésbe, se támadásba nem hoztuk, amit kellett. Tudjuk min kell változtatni, ahogy most buktunk 3 meccset, úgy ugyan úgy nyerhetünk 3 meccset. Meg kell próbálni kijönni ebből a mentális gödörből, van min dolgoznunk, úgyhogy megyünk haza és csináljuk tovább. A szurkolóinknak köszönjük, hogy eljöttek, nem ezt érdemlik, úgyhogy feléjük is van mit törlesztenünk a jövőben.

Hazai játékos nyilatkozata
Jordan Barnett : Nagyon jól éreztem magam és nagyon jól ment a játék. Tudtuk, hogy egy nagyon kemény mérkőzésre kell készüljünk, hiszen a Körmend egy jó csapat. Megbeszéltük a meccs előtt, hogy ha jól védekezünk és a lepattanókban is jók vagyunk akkor abból előnyt tudunk kovácsolni és nem is lehet kérdés a győzelem. Jól ment a játék és boldog vagyok, hogy nyertünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Sajnos nem csapatként játszottunk ezen a meccsen. Nagyon sok hiba volt, mindenki hibázott. Meg lehet nézni az Albának a védekezését, hogy milyen agresszív volt, meg lehet nézni a támadásaikat, hogyan forgatták a labdákat. Mi ezt a másik oldalon nem tudtuk megcsinálni, ami óriási nagy különbség volt. Ezen sürgősen változtatnunk kell mert így bajban leszünk mindegyik csapat ellen, így nem lehet kosárlabdázni én úgy gondolom. Most hazamegyünk, rendezzük a gondolatainkat és hétfőtől neki kell állni az újabb felkészülésnek és bízom benne, hogy a következő mérkőzés már teljesen más lesz. Gratulálok az Albának mert ma extrán játszottak és a továbbiakban is sok sikert kívánok nekik


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 27 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 16
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 32:53 05:49
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
58%
57%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
0%
0%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
48%
19%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Egis Körmend
81%
63%
Arconic-Alba Fehérvár Egis Körmend
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 9 13
Lepattanó 35 29
Gólpassz 20 11
Fault 20 19
VAL 134 71
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 20 5 6 83 0 1 0 2 3 67 7 10 70 4 4 100 7 0 7 2 1 4 2 1 0 0 28 33 0

Chambers

Siyani Tahir
X 16 1 7 14 0 0 0 2 5 40 3 12 25 8 9 89 4 0 4 0 4 3 6 9 0 0 21 33 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 8 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 0 0 0 1 3 4 3 1 2 1 3 1 0 15 30 0

Dickey III

James L
X 10 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 5 60 4 6 67 10 3 13 2 0 3 4 1 1 0 27 26 0

Kass

Balázs
X 12 1 1 100 0 0 0 3 4 75 4 5 80 1 2 50 2 0 2 1 1 1 1 1 0 0 14 21 0

Vojvoda

Dávid
21 6 11 55 0 0 0 3 6 50 9 17 53 0 0 0 3 0 3 0 2 3 5 4 0 0 23 32 0

Takács

Milán
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 0 0 3 17 0

Balogh

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 2 5 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Osztoics

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 21 36 58 0 3 0 11 23 48 32 62 52 17 21 81 28 7 35 9 9 20 19 20 2 0 134 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cook

Anton Emanuel
X 7 2 2 100 0 1 0 1 5 20 3 8 38 0 0 0 2 0 2 1 4 2 2 0 0 0 3 28 0

Morgan

Malik Julian
X 10 0 3 0 0 0 0 3 10 30 3 13 23 1 2 50 3 1 4 0 4 4 4 3 0 0 6 26 0

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 10 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 1 2 50 3 2 5 0 2 2 2 1 0 1 12 25 0

Carter

Myles Justin
X 9 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 1 3 33 2 1 3 0 1 3 2 1 0 0 8 23 0

Takács

Kristóf
X 6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 4 50 3 1 4 0 1 1 2 0 0 0 6 21 0

Djogo

Nikola
7 3 5 60 0 2 0 0 3 0 3 10 30 1 1 100 2 1 3 1 0 0 1 3 0 1 8 22 0

Durázi

Krisztofer
12 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 4 4 100 3 3 6 1 0 1 3 0 0 0 19 17 0

Ferencz

Csaba
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 4 1 0 0 0 2 17 0

Doktor

Péter László
4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 3 67 1 0 1 2 1 1 3 3 0 0 9 16 0

Kiss

Mátyás
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 5 0

Schmera

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 20 35 57 0 4 0 5 27 19 25 66 38 12 19 63 19 10 29 5 13 19 20 11 0 2 71 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek