Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. november 4. | 18:00
6. forduló
Novomatic Aréna
89 -85
(25-26,17-20,27-17,20-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tőzsér Dénes Kelemen, Jankovics Viktor Zsolt (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Bors Miklós : Gratulálok a játékosaimnak, mert a harmadik negyedben legyőztük önmagunkat, és ki tudtunk építeni egy nagyobb előnyt, a végén azonban jött egy hullámvölgy, de kitartottunk. Ezt az időszakot át kell beszélnünk, mert voltak buta megoldásaink. Minden mérkőzésen az a célunk, hogy több gólpasszunk legyen, mint eladott labdánk, és ezen a meccsen végre tizenkilenc asszisztot osztottunk ki. Kezd épülni egy csapat. Köszönjük a hazai szurkolók buzdítását, és sok sikert kívánok a Paksnak, mert egy nagyon jó csapat.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez! Túl sokat ingadozott a játékunk, volt egy jó periódusunk, ahol felépítettünk egy öt-hat pontos előnyt, majd nemsokára már nyolc-tízpontos hátrányban voltunk. Ezt egy olyan csapat ellen, mint a Sopron, nem engedhetjük meg, főleg idegenben. Még bónuszba sem tudtuk hajszolni őket, nem voltunk elég kemények, míg ők túl könnyen szerezték a kosaraikat büntetőből. Volt néhány eladott labdánk a legrosszabb pillanatokban, amivel lendületbe hoztuk a Sopront. Tovább kell dolgoznunk, mert nagyon messze vagyunk attól, ahol tartani szeretnénk. Innentől a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Amorie Archibald : A teljes csapat érdeme a mai győzelem. Jól esett, hogy a csapattársaim ennyire bíztak bennem a rossz első félidőm után is. Egész évben ezen dolgoztunk, hogy megmutathassuk, milyen csapat vagyunk, és tovább fogunk küzdeni, hogy napról napra jobbak legyünk!

Vendég játékos nyilatkozata
Keith Wright Jr. : Voltak jó pillanataink, és jobban néztünk ki, mint korábban, de az, hogy nem sikerült elérnünk a kívánt eredményt, a győzelmet, az rossz.


Dobástérkép
Sopron KC
Atomerőmű SE
Sopron KC
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 24:01 13:29
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Atomerőmű SE
57%
51%
2p ktáv.
Sopron KC
Atomerőmű SE
29%
50%
3p táv.
Sopron KC
Atomerőmű SE
38%
29%
1p bünt.
Sopron KC
Atomerőmű SE
81%
73%
Sopron KC Atomerőmű SE
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 9 7
Lepattanó 38 37
Gólpassz 19 17
Fault 16 23
VAL 128 106
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 21 4 6 67 1 2 50 2 6 33 7 14 50 5 5 100 3 0 3 0 2 2 6 8 0 0 29 34 0

Griffin

Dayon Lynn
X 21 2 4 50 1 2 50 4 9 44 7 15 47 3 4 75 2 1 3 2 2 5 5 5 0 1 25 33 0

Banyard

Nicholas Ryan
X 15 4 7 57 0 2 0 0 0 0 4 9 44 7 8 88 5 5 10 0 1 3 4 2 0 0 24 28 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 2 50 3 0 3 0 1 0 1 0 0 0 5 17 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 6 10 0

Archibald

Amorie Anthony
16 5 8 63 0 1 0 1 3 33 6 12 50 3 5 60 6 1 7 1 2 1 5 0 0 1 19 23 0

Molnár

Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 2 0 1 1 1 0 0 8 17 0

Sitku

Márton
4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 2 1 3 0 0 2 1 0 1 1 6 17 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 2 11 0

Csendes

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 2 0 0 4 10 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 17 30 57 2 7 29 10 26 38 29 63 46 21 26 81 27 11 38 6 9 16 23 19 1 3 128 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wright Jr.

Keith Andre
X 15 6 10 60 0 0 0 1 4 25 7 14 50 0 1 0 6 4 10 1 0 3 4 1 1 0 24 36 0

Woods

Derrick Issaiah
X 20 8 12 67 0 0 0 1 2 50 9 14 64 1 2 50 6 4 10 0 3 4 1 2 1 0 25 31 0

White

Maliek Azziek
X 19 5 9 56 1 1 100 0 6 0 6 16 38 7 9 78 7 3 10 0 0 2 4 4 1 0 26 28 0

Govens

Darrin Anthony
X 15 2 4 50 1 1 100 3 6 50 6 11 55 0 0 0 0 0 0 2 0 1 1 3 0 0 16 25 0

Radics

Gerzson
X 5 0 4 0 0 0 0 1 3 33 1 7 14 2 2 100 0 1 1 0 0 4 1 2 0 0 3 24 0

Ihring

Mario
9 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 1 1 100 4 0 4 1 3 2 2 2 0 0 12 23 0

Kovács

Ákos
2 0 1 0 1 3 33 0 3 0 1 7 14 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 1 0 22 0

Dorogi

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 0 0 0 -1 7 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 4 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Géringer

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 22 43 51 3 6 50 8 28 29 33 77 43 11 15 73 24 13 37 4 7 23 15 17 3 1 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek