Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 27. | 19:00
5. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
84 -85
(18-19, 21-25, 23-19, 22-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes Kelemen, Frányó Péter (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Gratulálok a Zalaegerszegnek, szerintem mindkét csapat mindent megtett a győzelemért, óriási küzdelem volt a pályán, hazai pályán ha kihagyunk 10 büntetőt, illetve olyan hibákat vétünk a meccs végén amit egy kezdő csapattól sem vár el az ember, azt eredményezte, hogy kikaptunk.

Vendég edző nyilatkozata
Lubomir Ruzicka : Először is, minden tiszteletem a magyaroknak és a kosárlabdának. Sok évet töltöttem a, a Cseh Köztársaságban, és ez egy sima bajnoki meccs volt, nem pedig egy rájátszás meccs, de hatalmas hangulat volt, én nagyon élveztem a meccset. Nagyon nagy tisztelet mindkét csapatnak és a mi persze játékosainknak. Igen, ahogy Dacha mondta, aki megnyeri a lepattanót, az nyeri a meccset. Mi nyertük a lepattanókat. Öt lepattanóval nyertünk. De az egész meccsen rengeteg nyitott dobást hagytunk ki. 17%-kal dobtunk kintről. És azt mondtam magamban, hogy ez nem fair. Mi jól dobunk, mi kintről dobó csapat vagyunk, és mégsem mentek a dobások.

Hazai játékos nyilatkozata
Malik Morgan : Dühítő. Háromszor vezettünk, de a végére szétestünk, mentálisan elfáradtunk a végére.

Vendég játékos nyilatkozata
Danilo Ostojić : Büszke vagyok a csapatomrara, mert 40 percet végigjátszottunk. A végén, amire emlékszem az öltözőből, az edző azt mondta, hogy ki aki nyeri a lepattanót az nyeri a mérkőzést. Így is lett.


Dobástérkép
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 9
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 13
Csapat vezetési ideje 20:10 15:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
52%
68%
2p ktáv.
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
29%
0%
3p táv.
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
35%
17%
1p bünt.
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
66%
80%
Egis Körmend Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 5 3
Eladott labda 10 8
Lepattanó 35 39
Gólpassz 18 13
Fault 27 25
VAL 112 117
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cook

Anton Emanuel
X 24 4 8 50 1 1 100 3 9 33 8 18 44 5 5 100 1 1 2 1 0 3 5 5 0 0 27 36 0

Morgan

Malik Julian
X 19 0 4 0 1 3 33 4 7 57 5 14 36 5 5 100 4 0 4 1 4 3 3 4 0 0 18 28 0

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 10 4 4 100 0 1 0 0 1 0 4 6 67 2 5 40 4 2 6 3 4 4 5 1 0 0 16 25 0

Dogo

Nicola
X 11 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 4 5 80 3 0 3 0 1 2 4 2 0 0 13 23 0

Takács

Kristóf
X 4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 4 50 0 0 0 0 0 4 2 0 0 0 1 18 0

Carter

Myles Justin
6 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 0 3 0 7 5 12 0 1 2 3 2 2 0 16 25 0

Durázi

Krisztofer
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 2 6 0 0 3 0 1 1 0 11 15 0

Kiss

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 3 12 0

Doktor

Péter László
3 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 0 2 0 0 2 2 2 0 0 7 10 0

Ferencz

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 8 0

Schmera

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Geröly

Márton András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 17 33 52 2 7 29 9 26 35 28 66 42 19 29 66 25 10 35 5 10 27 25 18 3 0 112 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hicks

Tony Hollis
X 21 6 9 67 0 1 0 1 4 25 7 14 50 6 6 100 6 1 7 1 0 4 4 6 0 1 32 34 0

Tóth

Ádám
X 20 8 11 73 0 0 0 0 1 0 8 12 67 4 6 67 2 2 4 0 4 2 4 0 0 0 18 29 0

Ostojic

Danilo
X 10 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 4 6 67 6 2 8 1 2 4 5 3 0 2 20 26 0

Németh

Ákos
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 2 16 0

Csátaljay

Péter
X 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 4 75 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 3 12 0

Lekunas

Tomas
13 2 2 100 0 0 0 2 7 29 4 9 44 3 4 75 5 1 6 0 1 2 4 0 0 0 16 24 0

Mishula

Oleksandr
7 0 2 0 0 0 0 1 12 8 1 14 7 4 4 100 2 0 2 0 0 2 4 1 0 0 1 21 0

Keller

Iván
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 2 1 3 0 0 1 2 2 0 0 14 18 0

Green

Quinton Daniel
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 3 2 5 1 0 5 2 1 0 0 8 12 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 3 8 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 23 34 68 0 1 0 5 29 17 28 64 44 24 30 80 29 10 39 3 8 25 27 13 0 3 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek