Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 22. | 18:00
4. forduló
Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Büszke vagyok a játékosaimra, köszönöm nekik ezt a hozzáállást. Az Alba jobb csapat, mint mi, és természetesen gratulálok nekik, megérdemelten nyertek, jól játszottak. Az én megítélésem szerint ma bárki ellen nyerhettünk volna, ha nem éppen a Fehérvárral csapunk össze. Ez a játék bizakodásra ad okot. Nüansznyi dolgok döntöttek. Az előző években a rutin mellettünk szólt, most a fiatalságból fakadóan a kulcs szituációkban nem voltunk pontosak. Ez a játék része. Ma mindenki a legjobbját nyújtotta. Az élet nem áll meg, nem búslakodunk, készülünk tovább, hiszen pénteken már a Honvédhoz látogatunk. Köszönöm a szurkolóinknak a támogatást. Szeretném még elmondani, hogy az életben történnek szomorú dolgok, és nagyon jólesik, hogy az Alba stábja, játékosai is a részvétüket fejezték ki számomra. Ez nagyon korrekt volt. Ezekben a nehéz időkben, amikor a világ is ki van fordulva, akkor a sport összetart minket.

Vendég edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Részvétem Forray Gábornak, hogy elveszítette az édesanyját. Jól példázza, hogy mennyire profi és fontos neki a KTE, hogy ebben a nehéz élethelyzetben is itt volt, és remekül felkészítette csapatát. Kecskeméten mindig nehéz nyerni, ez ma sem volt másképpen. Az első félidőben sok problémánk volt, aztán sikerült váltanunk a félidőt követően taktikailag. Mindvégig kiélezett meccs volt, bármelyik fél nyerhetett volna ma. Örülünk, hogy mi kerültünk ki győztesen a végén. Készülünk a következő mérkőzéseinkre.

Hazai játékos nyilatkozata
Kimani Lawrence : Mindkét együttes megérdemelte volna ma a győzelmet, sokat tett mindenki a sikerért. A végén apró hibák bosszulták meg magukat, és egy olyan kiváló ellenfél, mint az Alba, ezt kihasználta. Nem vallottunk szégyent, mindent megtettünk. Dolgoznunk kell tovább, fejlődni, és akkor a győzelmek sem fognak elmaradni.

Vendég játékos nyilatkozata
Kass Balázs : Wittmann hiánya ellenére is helytálltak a kecskemétiek, nagyon nehéz dolgunk volt ellenük. Az első félidőben kicsit döcögősen ment a védekezésünk, támadásban hibáztunk sok üres dobást. A második félidőben támadásban és védekezésben is javulni tudtunk. Kiélezett meccs volt, örülünk, hogy be tudtuk húzni ezt idegenben.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Arconic-Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Arconic-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 6
Vezetés váltás 19
Egyenlő eredmények száma 10
Csapat vezetési ideje 22:01 14:06
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Arconic-Alba Fehérvár
68%
82%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Arconic-Alba Fehérvár
54%
56%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Arconic-Alba Fehérvár
46%
39%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Arconic-Alba Fehérvár
50%
76%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Arconic-Alba Fehérvár
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 9 11
Lepattanó 35 34
Gólpassz 19 18
Fault 19 20
VAL 128 135
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bogues Jr

Shannon
X 28 4 6 67 4 9 44 3 7 43 11 22 50 3 8 38 2 2 4 1 4 4 7 3 0 2 23 38 0

Sinik

Marko
X 8 1 2 50 0 3 0 2 7 29 3 12 25 0 0 0 1 0 1 1 4 4 2 10 0 3 9 35 0

Ivkovic

Milán
X 6 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 5 26 0

Karahodzic

Kemal
X 14 3 4 75 4 4 100 0 0 0 7 8 88 0 1 0 7 3 10 0 0 3 2 0 0 0 24 20 0

Kucsera

Dániel
X 10 1 1 100 1 1 100 2 2 100 4 4 100 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 3 0 0 17 18 0

Lawrence

Kimani
16 2 3 67 4 8 50 0 0 0 6 11 55 4 6 67 4 6 10 1 1 0 5 1 0 1 25 21 0

Dramicanin

Rastko
10 0 0 0 2 2 100 1 3 33 3 5 60 3 5 60 3 1 4 2 0 0 2 1 1 0 16 21 0

Tóth

Barna
7 2 3 67 0 0 0 1 1 100 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 6 16 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 1 0 0 3 5 0

Gera

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 13 19 68 15 28 54 11 24 46 39 71 55 10 20 50 23 12 35 7 9 19 18 19 1 6 128 200
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dickey III

James L
X 14 3 4 75 2 5 40 0 0 0 5 9 56 4 6 67 8 10 18 0 4 3 6 2 1 0 31 36 0

Chambers

Siyani Tahir
X 26 1 1 100 3 5 60 4 9 44 8 15 53 6 6 100 0 0 0 4 1 1 5 7 0 0 34 34 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 18 2 2 100 1 3 33 4 6 67 7 11 64 0 0 0 3 0 3 1 0 5 0 1 3 0 22 26 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 15 1 1 100 5 6 83 1 3 33 7 10 70 0 1 0 0 1 1 0 0 4 1 0 0 0 13 23 0

Kass

Balázs
X 6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 2 1 0 5 20 0

Vojvoda

Dávid
19 2 2 100 3 5 60 1 5 20 6 12 50 6 8 75 6 1 7 1 2 1 6 4 1 0 28 32 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 1 0 0 0 16 0

Martin

Kristopher Tramaine
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 0 8 0

Balogh

Máté
3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 1 2 5 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 9 11 82 14 25 56 14 36 39 37 72 51 16 21 76 21 13 34 6 11 20 18 18 6 1 135 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek