Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 21. | 18:00
4. forduló
Novomatic Aréna
78 -75
(26-18, 17-17, 19-18, 16-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Pozsonyi László, Lengyel Ádám József (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Bors Miklós : A kötelező győzelmet a legnehezebb megszerezni. A Pécs kellemetlen ellenfél, mert a külső dobásaik nagyon veszélyesek. Mindenki betalált ma ellenünk. A védekezésnek sokkal keményebbnek kell lennie, sokkal jobban kell játszanunk csapatként. Buta hibákkal visszaengedtük az ellenfelet a mérkőzésbe. Sokkal több kell ennél, de a győzelem fontos, remélem, elindítja a csapatot a helyes úton, energiát és önbizalmat ad arra, hogy a sok munka kifizetődjön. Gratulálok a Pécs csapatának is, extrán küzdöttek, a szurkolóknak pedig köszönjük a biztatást!

Vendég edző nyilatkozata
Goran Tadic : Gratulálok a Sopronnak, mert három vereség után fel tudott állni, főképp azután, hogy legutóbb Körmenden negyven ponttal kapott ki. Megmutatták, mire képesek hazai pályán, és a szurkolók is támogatták őket. Nagy energiával játszottak, és főleg az első félidőben nagyon nehéz volt védekezni ellenük. A fordulás után kontrolláltuk a védekezést, de a túloldalon rengeteg üres helyzetet hagytunk ki. A végén a támadó lepattanóknak köszönhetően a Sopron győzedelmeskedett, mi pedig szenvedtünk. Három külföldivel álltunk fel, lehetőséget adtunk a magyaroknak, akik közül legtöbben tavaly még a másodosztályban játszottak, hogy fejlődjenek. Hazai pályán tovább szeretnénk küzdeni, és jól játszani.

Hazai játékos nyilatkozata
Nick Banyard : Úgy gondolom, végre kezdünk csapattá kovácsolódni. Nagyon keményen küzdöttünk, és ez látszott a pályán is. Remélem, tovább tudunk építkezni.

Vendég játékos nyilatkozata
Milan Luzaic : Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez! Lassan kezdtünk az első félidőben, elaludtunk védekezésben, de a másodikban tudtunk reagálni, megmutattuk, kik vagyunk valójában, főleg védekezésben. Támadásban viszont rengeteg üres dobást hibáztunk, és bár a végén is voltak lehetőségeink, a Sopron leszedett több támadó lepattanót, így pedig nagyon nehéz nyerni, főleg idegenben.


Dobástérkép
Sopron KC
NKA Universitas Pécs
Sopron KC
NKA Universitas Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 32:13 07:31
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
NKA Universitas Pécs
52%
58%
2p ktáv.
Sopron KC
NKA Universitas Pécs
13%
20%
3p táv.
Sopron KC
NKA Universitas Pécs
33%
29%
1p bünt.
Sopron KC
NKA Universitas Pécs
69%
65%
Sopron KC NKA Universitas Pécs
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 13 13
Lepattanó 47 37
Gólpassz 14 16
Fault 16 25
VAL 116 87
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 25 2 3 67 1 1 100 5 9 56 8 13 62 4 6 67 3 0 3 1 4 3 7 3 0 0 28 36 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 12 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 2 3 67 6 4 10 3 0 0 2 0 1 1 23 30 0

Archibald

Amorie Anthony
X 9 3 5 60 0 2 0 0 2 0 3 9 33 3 3 100 2 2 4 2 4 0 5 6 0 0 16 27 0

Banyard

Nicholas Ryan
X 11 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 5 8 63 10 2 12 0 1 3 6 1 0 0 22 24 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 2 0 0 1 15 0

Griffin

Dayon Lynn
12 1 2 50 0 1 0 2 6 33 3 9 33 4 6 67 8 2 10 3 4 4 4 2 0 0 19 27 0

Molnár

Márton
6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 0 3 3 0 0 2 1 0 2 0 9 15 0

Fazekas

Csaba Balázs
3 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 11 0

Sitku

Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 0 0 0 3 10 0

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 5 0

Bősze

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 17 33 52 1 8 13 8 24 33 26 65 40 18 26 69 32 15 47 9 13 16 25 14 3 1 116 200
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Manjgafic

Fahrudin
X 14 1 3 33 1 4 25 3 9 33 5 16 31 1 1 100 1 3 4 0 3 2 1 3 0 1 8 33 0

Durmo

Ibrahim
X 18 6 8 75 0 1 0 1 3 33 7 12 58 3 8 38 5 3 8 1 2 3 5 2 1 0 23 32 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 4 1 5 1 0 3 2 5 0 0 12 19 0

Benke

Krisztián
X 3 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 1 1 100 0 1 1 1 0 5 3 0 0 0 5 17 0

Herger

Salamon
X 4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 0 0 0 6 11 0

Luzaic

Milan
15 1 1 100 1 2 50 3 8 38 5 11 45 2 2 100 5 0 5 1 2 3 1 4 0 0 18 27 0

Meleg

Gergő Zoárd
12 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 2 2 100 6 0 6 0 3 5 2 2 0 0 13 23 0

Kovács

Péter
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 1 0 1 0 1 0 2 1 1 0 0 0 -2 17 0

Scherer

Bálint André
2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 3 2 5 0 0 1 1 0 0 1 4 14 0

Lados

Erik Botond
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 7 0

Lukácsi

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Medárd Ámon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 15 26 58 2 10 20 10 35 29 27 71 38 11 17 65 27 10 37 5 13 25 16 16 1 3 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek