Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 21. | 19:45
4. forduló
ASE Sportcsarnok
73 -82
(18-18, 14-28, 21-23, 20-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Fodor Attila, Nyilas István (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a Kaposvárnak és egyben szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól, nem ezt érdemlik. Nehéz kifejteni azt, amit most gondolok, de ha ez a játék ellenem szólt a csapat részéről, akkor itt egy jó csapat lesz. Azt látom, hogy sokszor mennek a játékosok a saját fejük után. A Kaposvár jól játszott, Abell tarthatatlan volt és ki kell még emelnem Paár Márkot is. Most magunkba kell néznünk.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk. Fegyelmezetten játszottunk, igazi csapatként, tulajdonképpen ez volt a győzelem kulcsa. Védekezésben és támadásban is jól ment a labda, ezt a munkát kell folytatnunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Gulyás Milán : Nehéz úgy meccset nyerni, hogy a félidőben 10 pont feletti hátránnyal megyünk az öltözőbe. A harmadik negyedre nem jöttünk ki jól, viszont az utolsó etapban volt egy kis fellángolásunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Derek Jackson : Nagyon jól játszottunk a hiányzók ellenére is. Keményen küzdöttünk, de végig követtük a megbeszélteket. Nehéz Pakson játszani, de erre készültünk is. Büszke vagyok a csapatra.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 6 26
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 13
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 06:40 30:37
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
63%
61%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
67%
0%
3p táv.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
30%
41%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
54%
60%
Atomerőmű SE Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 15 13
Lepattanó 26 31
Gólpassz 18 17
Fault 18 20
VAL 93 111
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Govens

Darrin Anthony
X 9 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 1 3 33 2 0 2 0 3 3 6 3 0 0 13 32 0

Woods

Derrick Issaiah
X 16 7 9 78 0 0 0 0 2 0 7 11 64 2 2 100 6 2 8 1 3 2 1 2 0 1 21 30 0

Wright Jr.

Keith Andre
X 15 5 7 71 2 2 100 0 2 0 7 11 64 1 1 100 3 2 5 1 2 1 2 2 1 0 20 27 0

White

Maliek Azziek
X 4 2 6 33 0 1 0 0 3 0 2 10 20 0 1 0 2 0 2 1 1 1 2 3 0 0 2 23 0

Pajor

Dávid
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 0 1 1 1 3 1 0 0 0 5 18 0

Ihring

Mario
8 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 1 2 50 0 2 2 1 3 2 4 4 0 0 11 24 0

Gulyás

Milán Róbert
13 0 0 0 0 0 0 4 7 57 4 7 57 1 2 50 1 0 1 0 0 3 2 1 1 0 14 20 0

Kovács

Ákos
1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 2 1 3 1 2 2 2 2 0 0 4 15 0

Radics

Gerzson
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 6 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 3 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 19 30 63 2 3 67 8 27 30 29 60 48 7 13 54 19 7 26 6 15 18 20 18 2 2 93 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abell

Remy
X 28 9 12 75 0 0 0 2 7 29 11 19 58 4 6 67 2 0 2 2 4 0 6 3 0 0 27 37 0

Jackson Jr.

Derek Charles
X 18 5 9 56 0 1 0 2 3 67 7 13 54 2 3 67 4 2 6 2 3 2 4 5 0 1 25 34 0

Paár

Márk
X 17 4 4 100 0 0 0 3 5 60 7 9 78 0 0 0 1 2 3 0 1 4 1 3 0 0 21 32 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
X 7 3 3 100 0 1 0 0 2 0 3 6 50 1 1 100 10 2 12 3 2 4 3 1 2 0 23 28 0

Fazekas

Máté
X 2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 2 4 1 3 0 0 4 15 0

Bogdán

Benedek
5 0 5 0 0 0 0 1 2 50 1 7 14 2 3 67 4 0 4 1 0 1 2 2 0 1 7 26 0

Krnjajski

Boris
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 2 1 2 1 0 0 0 1 14 0

Puska

Bence
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 10 0

Antalics

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fehérvári

Csegő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 23 38 61 0 3 0 9 22 41 32 63 51 9 15 60 25 6 31 11 13 20 18 17 2 2 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek