Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 17. | 18:00
3. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
94 -80
(19-25, 25-21, 27-18, 23-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Lubomir Ruzicka : Először is nagyon örülök annak, hogy múlt szerdától már teljes kerettel készülhettünk, egészen más volt így az atmoszféra a tréningeken. Az oroszlányi meccs után bementem az öltözőben és azt mondtam a játékosoknak, akkor is nagyon szeretem őket és a pályán kívül is. Nagyon rossz volt az első két meccs, ezt éreztük mi is. Nekünk is nagy kihívás volt ez, hogy mindenki felépüljön és egymásért küzdjünk. Szeretném megköszönni a játékosok a bizalmat, amit belefektettek a meccsbe. Azt mindenki tudja, hogy ha csapatot építesz, az egy nehéz folyamat és mi ebben a szakaszban vagyunk. Most jó a hangulat ennek örülünk, de holnaptól újra kezdjük a felkészülést. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást és találkozunk szombaton, a Szolnok ellen.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Szeretnék gratulálni a ZTE csapatának, mert megérdemelten nyert. Teljes kerettel azért már mást játszik ez az egerszegi együttes, mint ez első két találkozóján. Viszont saját játékosaimat is meg kell dicsérnem és elismerésemet fejezni ki nekik. Amíg bírtuk, tartottuk magunkat, de a végén bedarált bennünket a ZTE. A rövidtárlatokat ki kell javítani és már a következő, vasárnapi találkozónkra készülünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Oleksandr Mishula : Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy így biztattak bennünket. Amikor kikaptunk, akkor is mellettünk voltak, de ma egész más a hangulat így, hogy nyertünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Shannon Bogues : Úgy érzem, hogy jól játszottunk, de a védekezésben volt pár hibánk. Próbálunk dolgozni és javítani, a ZTE-vel pedig még találkozunk és vissza akarunk vágni ezért a vereségért.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 22:48 15:08
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
71%
66%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
50%
33%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
28%
20%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
72%
69%
Zalakerámia ZTE KK Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 11 10
Lepattanó 38 26
Gólpassz 16 8
Fault 23 24
VAL 130 95
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hicks

Tony Hollis
X 24 7 10 70 0 0 0 2 3 67 9 13 69 4 5 80 7 0 7 2 2 2 3 7 0 0 36 33 0

Lekunas

Tomas
X 16 3 3 100 0 0 0 1 5 20 4 8 50 7 10 70 7 3 10 1 6 2 5 0 0 0 19 26 0

Ostojic

Danilo
X 10 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 4 4 100 4 2 6 1 0 2 5 0 2 0 23 22 0

Green

Quinton Daniel
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 0 14 0

Csátaljay

Péter
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 10 0

Mishula

Oleksandr
20 1 2 50 1 1 100 5 11 45 7 14 50 1 2 50 1 2 3 0 1 2 3 3 0 0 20 29 0

Tóth

Ádám
11 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 5 8 63 1 3 4 0 1 4 7 1 0 0 19 23 0

Csuti

Kornél
7 2 4 50 0 1 0 1 2 50 3 7 43 0 0 0 1 2 3 0 0 3 1 1 0 0 8 18 0

Keller

Iván
2 1 1 100 0 0 0 0 6 0 1 7 14 0 0 0 1 1 2 2 0 1 0 4 0 0 4 17 0

Németh

Ákos
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 2 0 4 0 0 0 0 4 8 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 22 31 71 1 2 50 9 32 28 32 65 49 21 29 72 24 14 38 8 11 23 24 16 2 0 130 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bogues Jr

Shannon
X 27 7 11 64 1 2 50 0 2 0 8 15 53 11 13 85 3 1 4 3 2 1 13 2 0 0 38 36 0

Sinik

Marko
X 10 1 2 50 0 1 0 2 7 29 3 10 30 2 2 100 3 0 3 0 5 1 3 1 0 0 5 32 0

Karahodzic

Kemal
X 8 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 0 3 0 2 5 7 2 0 3 2 3 0 0 16 24 0

Ivkovic

Milán
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 5 0 0 0 0 -1 13 0

Kucsera

Dániel
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 1 0 0 0 2 6 0

Dramicanin

Rastko
12 4 5 80 1 2 50 0 3 0 5 10 50 2 2 100 4 1 5 2 1 3 1 1 0 1 15 30 0

Tóth

Barna
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 0 4 21 0

Lawrence

Kimani
13 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 3 6 50 3 1 4 0 1 3 3 0 0 1 14 20 0

Körmendi

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 18 0

Gera

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 23 35 66 2 6 33 4 20 20 29 61 48 18 26 69 18 8 26 8 10 24 23 8 0 2 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek