Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 14. | 17:00
3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
90 -80
(30-22, 23-19, 22-17, 15-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tőzsér Dénes Kelemen, Nyilas István (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Gratulálok a fiatal játékosaimnak, mert ma nagyot léptek előre, magabiztosak voltak, kemények és koncentráltak. Az első félidőben a pálya mindkét oldalán jól teljesítettünk, nagyszerű volt a dobáskiválasztásunk, megvolt a ritmusunk, a saját tempónkban kosárlabdáztunk. A második félidőben kontrolláltuk a mérkőzést, a végén pedig jól lemenedzseltük a találkozót. Pihennünk és javulnunk kell, jövő héten fontos mérkőzés vár ránk Lisszabonban.

Vendég edző nyilatkozata
Simon Petrov : Nagyszerű meccs volt, köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek minket. Büszke vagyok a csapatomra, jól játszottunk, a mentalitásunk példaértékű volt, ebből tudunk építkezni. Öröm ezt a gárdát vezetni és izgatott vagyok a jövőnk miatt.

Hazai játékos nyilatkozata
Vojvoda Dávid : Örülök a győzelemnek, egész héten készültünk erre a mérkőzésre, tudtuk, hogy az Oroszlány egy nagyon fizikális csapat. Jó munkát végeztünk, ezt az eredmény is bizonyítja, örülünk, hogy a szezonrajt jól sikerült, de messze még a vége. Külön örülök a fiataloknak, akik nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, minden összecsapáson ez kell

Vendég játékos nyilatkozata
Deandre Gholston : Nagyon kemény mérkőzés volt az elejétől kezdve, mindkét oldalon próbáltunk harcosan játszani, küzdöttünk, hajtottunk, ahogy tudtunk, de sajnos vereség lett a vége.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
MVM-OSE Lions
Arconic-Alba Fehérvár
MVM-OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 19 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 38:00 01:01
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
MVM-OSE Lions
63%
42%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
MVM-OSE Lions
0%
31%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
MVM-OSE Lions
39%
35%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
MVM-OSE Lions
72%
72%
Arconic-Alba Fehérvár MVM-OSE Lions
Szerzett labda 5 2
Eladott labda 11 11
Lepattanó 38 43
Gólpassz 22 8
Fault 26 29
VAL 133 97
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Chambers

Siyani Tahir
X 9 1 6 17 0 1 0 0 3 0 1 10 10 7 9 78 3 0 3 2 3 2 12 9 0 1 21 35 0

Dickey III

James L
X 14 5 6 83 0 1 0 0 0 0 5 7 71 4 8 50 15 3 18 0 3 4 7 5 3 0 38 32 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 14 0 0 0 0 1 0 4 5 80 4 6 67 2 3 67 3 2 5 0 1 3 1 1 0 0 17 27 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 9 1 3 33 0 2 0 2 3 67 3 8 38 1 1 100 3 0 3 0 0 5 2 0 1 0 10 20 0

Kass

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Vojvoda

Dávid
29 3 4 75 0 2 0 5 10 50 8 16 50 8 9 89 2 0 2 2 3 3 5 6 1 0 33 35 0

Balogh

Máté
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 1 3 0 1 4 0 0 0 0 7 16 0

Takács

Milán
5 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 1 2 50 2 1 3 1 0 2 1 0 0 0 6 12 0

Martin

Kristopher Tramaine
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 11 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 0 5 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 17 27 63 0 8 0 11 28 39 28 63 44 23 32 72 31 7 38 5 11 26 28 22 5 1 133 200
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gholston

Deandre
X 33 4 8 50 2 5 40 6 11 55 12 24 50 3 4 75 4 4 8 0 1 1 4 0 0 1 31 38 0

Riddley

Kyle Destin
X 20 5 8 63 1 1 100 1 3 33 7 12 58 5 8 63 6 0 6 1 3 1 5 3 0 1 24 34 0

Thomas

Khalid Lethaniel
X 8 1 4 25 1 1 100 0 2 0 2 7 29 4 5 80 1 4 5 0 1 1 4 1 0 0 11 16 0

Polutak

Imran
X 6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 3 1 4 0 3 5 4 0 0 0 9 13 0

Szabadfi

Márk
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 1 0 0 -1 13 0

Hollis-Jefferson

Rahlir Jayvon
4 1 4 25 0 3 0 0 2 0 1 9 11 2 3 67 9 2 11 0 2 3 5 1 0 2 10 29 0

Illés

Máté Csongor
5 0 2 0 1 3 33 1 2 50 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 3 20 0

Balsay

Ádám
4 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 4 1 5 1 0 5 2 1 0 1 10 16 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 1 0 0 0 2 10 0

Werner

Viktor
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 1 0 0 7 0

Ruják

András Baldvin
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 4 0

Árva-File

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 14 33 42 5 16 31 8 23 35 27 72 38 18 25 72 30 13 43 2 11 29 26 8 1 5 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek