Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 14. | 17:00
3. forduló
Ludovika Aréna
92 -87
(37-20, 20-13, 13-33, 22-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Söjtöry Tamás Ferenc, Pozsonyi László (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : A Szeged egy nagyon jó csapat, ezt már a felkészülési időszakban és az első két fordulóban is bizonyította, így tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ráadásul a héten néhány játékosomnak egészségügyi problémája volt, de ők is itt voltak, keményen beleálltak a meccsbe. Ha ránézünk a statisztikára, akkor azt látjuk, hogy 39 percig vezettünk, ez sokat elárul a meccsről. Ezúttal is volt problémánk a harmadik negyedben, de örülök, hogy a negyedikben fel tudtunk állni. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. A szegedieknek jár az elismerés a visszakapaszkodásért és sok sikert kívánok nekik a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Gratulálok a Honvédnak, megérdemelt győzelmet arattak! Nagyon nehéz most okosat mondani, mert két teljesen különböző félidőt játszottunk. A Honvéd már az első negyedben 37 pontot dobott, aztán az egész második félidőben 35-öt. Tudtuk, hogy a Honvéd agresszívan, nagy energiával lép majd pályára, ez nekem nagyon tetszik. Ezen a pályán senkinek sem lesz könnyű dolga. Mi nem kezdtünk jól, abszolút ritmus nélkül játszottunk, rengeteg hibával. A harmadik negyedben aztán jól játszottunk, de a negyedikben megint nem voltunk okosak.

Hazai játékos nyilatkozata
Jalen Joseph Henry : Nagyon jól kezdtük, de ez jellemző ránk, már a felkészülési időszakban is így volt. Van még min dolgoznunk, eddig a harmadik negyedek a gyengéink, de kis lépésekben haladunk előre. Erre most jól reagáltunk, és ez egy jó csapat jellemzője. Hiszünk egymásban, és együtt nagyon erősek vagyunk. A szegediek elismerést érdemelnek azért, ahogy visszakapaszkodtak, de mi kitartottunk és megszereztük a győzelmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Balogh Szilárd : Először is gratulálok a Honvédnak! Nagy energiákkal játszottak hazai pályán, és megérdemelten győztek. Nem kezdhetjük így a meccset, ahogy most kezdtük, nagyon könnyű kosarakat kaptunk, és így nyilván megállt a támadásunk is. Utána nehéz volt ritmust fogni, de tudtunk ezen egy kicsit javítani a második félidőben. Végig küzdöttünk, ezzel nem volt baj, az mindenesetre nem elég, hogy a harmadik negyedben kezdjük a meccset. Sajnos a negyedik negyedben Polányi Kristóf megsérült, egyelőre nem tudjuk, hogy mi van vele, de bízunk benne, hogy nem olyan súlyos.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 26 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 10
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:50 00:18
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
SZTE-Szedeák
60%
63%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
SZTE-Szedeák
30%
33%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
SZTE-Szedeák
33%
32%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
SZTE-Szedeák
74%
63%
Budapesti Honvéd SE SZTE-Szedeák
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 10 12
Lepattanó 37 36
Gólpassz 16 22
Fault 24 27
VAL 126 121
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Henry

Jalen Joseph
X 24 8 10 80 0 0 0 1 5 20 9 15 60 5 7 71 6 2 8 1 1 2 10 2 1 1 37 34 0

Bazsó

Brúnó Tamás
X 3 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 1 1 100 2 0 2 2 3 3 2 2 0 0 6 31 0

Dokovic

Ilija
X 17 1 2 50 0 0 0 5 8 63 6 10 60 0 2 0 3 2 5 2 1 5 1 8 0 0 26 26 0

Reizinger

Máté
X 8 2 4 50 1 1 100 0 1 0 3 6 50 2 3 67 1 0 1 2 0 1 2 0 0 0 9 21 0

Peringer

Balázs
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 3 13 0

Filipovic

Stefan
11 5 10 50 0 1 0 0 0 0 5 11 45 1 1 100 4 5 9 0 3 4 2 0 1 0 14 21 0

Brown

Isiah Gerald
17 3 6 50 1 5 20 1 2 50 5 13 38 6 6 100 5 0 5 1 1 4 4 1 0 1 19 20 0

Hajdu

Péter Márton
7 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 2 2 100 4 1 5 0 1 3 1 0 0 0 8 18 0

Kopácsi

Ákos
3 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 0 1 1 0 0 1 3 3 0 0 4 16 0

Karda

Dominik Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Major

Bulcsú
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 21 35 60 3 10 30 9 27 33 33 72 46 17 23 74 25 12 37 8 10 24 26 16 2 2 126 200
SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Locke

Noah Jamei
X 15 1 4 25 2 5 40 3 8 38 6 17 35 0 2 0 5 0 5 0 1 2 4 6 0 0 16 38 0

Woolridge

Ryan Nicholas
X 20 7 11 64 0 1 0 0 0 0 7 12 58 6 7 86 6 2 8 1 3 3 6 10 0 0 36 35 0

Lake

De'Quon
X 17 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 5 8 63 8 3 11 1 2 4 5 2 2 0 31 33 0

Bognár

Kristóf
X 11 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 5 9 56 2 2 4 1 1 4 5 1 0 0 13 21 0

Balogh

Szilárd
X 8 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 0 0 0 1 0 1 1 2 3 0 1 0 0 8 17 0

Zsíros

Péter
11 1 1 100 0 0 0 3 6 50 4 7 57 0 0 0 4 0 4 0 1 3 0 1 0 0 12 26 0

Mucza

Tamás
5 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 3 4 75 1 2 3 2 2 5 3 1 0 2 7 21 0

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 5 0

Cohill

Eric Edward
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 4 0

Laluska

Bence Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mokánszki

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 22 35 63 3 9 33 6 19 32 31 63 49 19 30 63 27 9 36 6 12 27 23 22 2 2 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek