Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 8. | 18:00
2. forduló
ASE Sportcsarnok
62 -80
(19-17, 11-20, 20-20, 12-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a Körmendnek, én úgy gondolom, hogy ami döntött, az mindenképpen a dobószázalék volt, hiszen 33%-kal nem lehet mérkőzést nyerni. 20%-kal dobtuk a hárompontosokat, azt látom, hogy mindenki kicsit "túlcipeli" a labdát, nincsenek időben passzok, gólpasszok, sok kierőltetett dobásunk volt. Rengeteg ziccert is kihagytunk, ennyi kihagyott helyzetet még nem láttam ettől a csapattól. Erre nem lehet kifogás az, hogy ez volt az első mérkőzésünk ebben a teremben, hiszen itt edzünk minden nap már egy jó ideje. A Körmendnek voltak szerencsés dobásaik, jobb százalékkal dolgoztak. Köszönjük, hogy ennyien kilátogattak, remélem nem erről a meccsről fog megmaradni ez a szezon a szurkolóknak. Dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Gratulálok a csapatomnak, egy hét alatt négyből három találkozót megnyertünk, elképesztő amit produkáltunk vasárnap este. A koncentráció és a karakter, amit mutatott a csapat azt a legmagasabb szinten lehet említeni. Még nagyon a szezon eleje van, de folytatni kell a munkát, nem szabad elbízni magunkat. Kedden folytatjuk az edzéseket és készülünk a következő mérkőzésre, reméljük a sérültek közül is többen visszajönnek, nagyobb rotációnk lesz. Minden jót kívánok a Paksnak.

Hazai játékos nyilatkozata
Maliek White : Kemény mérkőzés volt a mai, a Körmend csapatként, fizikálisan játszott. Jól kezdtük az első félidőt, aztán az ellenfél is belendült. 33%-kal dobtuk a mezőnykosarakat, ami kevés, főleg hazai pályán. Keményebben kell edzenünk és koncentrálni a jövő hétre.

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Kristóf : Szeretnék gratulálni a Paksnak, kemény mérkőzést játszottunk. A találkozó elején kicsit belealudtunk a meccsbe, de ezen javítani tudtunk az 5. perc után. A második félidőben kontrollálni tudtuk a mérkőzést és behúztuk ezt a hatalmas győzelmet. Gratulálok az egész csapatomnak és természetesen köszönöm a szurkolóinknak is.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Egis Körmend
Atomerőmű SE
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 08:14 29:02
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
50%
46%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
14%
20%
3p táv.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
20%
50%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
74%
58%
Atomerőmű SE Egis Körmend
Szerzett labda 3 8
Eladott labda 14 7
Lepattanó 41 32
Gólpassz 11 16
Fault 19 18
VAL 76 108
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wright Jr.

Keith Andre
X 7 3 10 30 0 2 0 0 3 0 3 15 20 1 1 100 7 7 14 1 1 3 1 2 1 1 13 32 0

Woods

Derrick Issaiah
X 9 4 5 80 0 1 0 0 3 0 4 9 44 1 1 100 8 2 10 0 3 0 3 1 0 0 15 32 0

White

Maliek Azziek
X 18 2 3 67 0 1 0 3 7 43 5 11 45 5 8 63 4 0 4 0 3 1 4 3 0 0 17 31 0

Kovács

Ákos
X 4 1 6 17 1 2 50 0 3 0 2 11 18 0 0 0 2 0 2 0 2 2 2 3 0 0 0 26 0

Pajor

Dávid
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 0 18 0

Govens

Darrin Anthony
11 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 6 7 86 0 0 0 0 1 3 3 1 0 0 10 21 0

Radics

Gerzson
6 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 5 1 6 2 3 4 3 1 0 0 12 19 0

Gulyás

Milán Róbert
4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 2 100 1 0 1 0 1 4 1 0 0 0 3 11 0

Dorogi

Gergő
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 6 10 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Géringer

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 14 28 50 1 7 14 5 25 20 20 60 33 17 23 74 31 10 41 3 14 19 18 11 1 1 76 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carter

Myles Justin
X 9 1 4 25 0 1 0 2 2 100 3 7 43 1 2 50 4 0 4 1 0 2 1 0 1 0 11 32 0

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 10 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 1 2 50 11 1 12 1 2 2 1 0 0 0 19 31 0

Cook

Anton Emanuel
X 12 2 8 25 1 1 100 1 3 33 4 12 33 3 4 75 2 1 3 2 2 2 5 3 0 1 14 31 0

Morgan

Malik Julian
X 17 4 7 57 0 3 0 3 6 50 7 16 44 0 1 0 5 1 6 2 0 4 5 5 0 0 25 30 0

Takács

Kristóf
X 14 5 5 100 0 0 0 1 4 25 6 9 67 1 1 100 1 1 2 0 1 3 1 2 0 0 15 23 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 4 0 0 2 23 0

Dogo

Nicola
14 1 4 25 0 0 0 4 6 67 5 10 50 0 0 0 5 0 5 1 2 3 4 2 0 0 19 20 0

Schmera

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Doktor

Péter László
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 3 0

Nagy

Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Geröly

Márton András
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0
Összesen 5 80 16 35 46 1 5 20 13 26 50 30 66 45 7 12 58 28 4 32 8 7 18 19 16 1 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek