Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2023. szeptember 30. | 17:00
1. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
72 -62
(23-21, 18-22, 24-8, 7-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Farkas Gábor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Gratulálok a Honvédnak, sok fiatal, magyar játékossal állnak ki, amivel én is tudok azonosulni, és meggyőződésem, hogy jó úton járnak. Tudjuk, hogy a szurkolók olyan csapatot szeretnének látni, amelyik sok pontot dob, ezen még dolgoznunk kell. A harmadik negyedünk rendben volt, a védekezésünket pedig dicséri, hogy az utolsó két negyedben mindössze 19 pontot kaptunk. Összességében pozitívak a benyomásaim, örülök a győzelemnek, de tudjuk, hogy támadásban még fejlődnünk kell.

Vendég edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : Az Alba nagyon jó csapat, a harmadik negyedben le is zárták a meccset, amihez gratulálok nekik. De a saját játékosaimnak is gratulálok, keményen, jól harcoltak a teljes mérkőzésen

Hazai játékos nyilatkozata
Isaiah Philmore : Különösen a harmadik negyedben jól játszottunk. Hosszú még a szezon, de összességében ezt a játékot kell játszani. Szeretnék még inkább vezére lenni a csapatnak, a jövőben jobban kell védekeznünk, mert sok támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek. Lépésről lépésre, edzésről edzésre haladunk, és próbálunk még jobbak lenni a folytatásban.

Vendég játékos nyilatkozata
Reizinger Máté : Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, mert Fehérváron játszani senkinek nem könnyű. Meglepetésre készültünk, és úgy érzem, hogy csak apróságok hiányoztak, bár az tény, hogy a harmadik negyedben összeszedett hátrány után már nem tudtunk visszakapaszkodni.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Budapesti Honvéd SE
Arconic-Alba Fehérvár
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 15 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 9
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 22:34 12:32
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Budapesti Honvéd SE
45%
40%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Budapesti Honvéd SE
0%
40%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Budapesti Honvéd SE
44%
22%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Budapesti Honvéd SE
69%
50%
Arconic-Alba Fehérvár Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 17 7
Lepattanó 45 35
Gólpassz 19 11
Fault 23 20
VAL 108 78
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dickey III

James L
X 9 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 1 2 50 10 4 14 1 3 2 5 3 2 2 26 33 0

Chambers

Siyani Tahir
X 7 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 2 3 67 2 0 2 0 4 3 7 6 0 0 14 31 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 12 1 5 20 0 0 0 3 5 60 4 10 40 1 2 50 11 2 13 0 2 4 1 3 0 0 20 30 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 15 4 5 80 0 1 0 2 4 50 6 10 60 1 1 100 7 1 8 0 2 3 2 1 0 0 20 29 0

Kass

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 2 0 0 1 15 0

Vojvoda

Dávid
9 0 4 0 0 0 0 2 4 50 2 8 25 3 3 100 5 1 6 1 5 1 4 3 0 1 12 32 0

Takács

Milán
10 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 0 0 0 1 0 1 1 1 4 0 1 0 0 8 11 0

Martin

Kristopher Tramaine
5 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 3 11 0

Balogh

Máté
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 5 5 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 15 33 45 0 1 0 11 25 44 26 59 44 9 13 69 37 8 45 4 17 23 20 19 2 3 108 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Henry

Jalen Joseph
X 17 2 5 40 0 0 0 3 7 43 5 12 42 4 11 36 7 1 8 2 2 3 7 1 1 0 20 36 0

Brown

Isiah Gerald
X 15 3 8 38 2 5 40 1 4 25 6 17 35 2 2 100 2 0 2 1 1 1 8 5 0 1 19 29 0

Bazsó

Brúnó Tamás
X 4 1 2 50 1 2 50 0 3 0 2 7 29 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 1 26 0

Kopácsi

Ákos
X 3 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 1 2 50 2 0 2 1 2 4 2 1 0 0 4 26 0

Peringer

Balázs
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 1 1 0 0 0 0 2 12 0

Filipovic

Stefan
15 6 13 46 0 1 0 0 0 0 6 14 43 3 5 60 5 5 10 0 1 3 4 0 1 0 19 27 0

Reizinger

Máté
5 2 6 33 0 0 0 0 2 0 2 8 25 1 2 50 3 3 6 2 0 5 2 2 1 1 11 24 0

Hajdu

Péter Márton
3 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 1 0 0 2 19 0

Karda

Dominik Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 14 35 40 4 10 40 5 23 22 23 68 34 11 22 50 23 12 35 7 7 20 23 11 3 2 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek