Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. április 15. | 18:00
230. forduló
DVTK Aréna
64 -60
(12-23, 21-14, 15-17, 16-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Nyilas István, Rózsavölgyi Alexandra (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Tudtam előre, hogy az első negyedben nem fogunk tudni megfelelően játszani, mert nagyon bánt bennünket, hogy sérülésektől megfogyatkozva nem tudtunk bejutni a bajnoki döntőbe, amit mindannyian nagyon szerettünk volna, és ez a csapat idén készen is lett volna rá. Gratulálok a Szekszárdnak, mert tényleg nagyon jól felkészültek belőlünk, kellett hozzá két negyed, mire rájöttünk, hogyan tudjuk őket megfogni. Ahogy minden alkalommal, most is óriási segítséget kaptunk a szurkolóinktól, nem tudom, játszunk-e még idén a DVTK Arénában hazai mérkőzést, ezért ezúttal is szeretném megköszönni a az egész éves buzdítást.

Vendég edző nyilatkozata
Zeljko Djokic : Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez, de még jobban gratulálok a szurkolóknak a buzdításhoz. Sikerült adni egy olyan energiát a játékosaiknak, amivel bementek olyan dobások, amik nekünk nem mentek be, és ezzel egy olyan eksztázisba hajszolni, hogy megfordíthatták a mérkőzést. Alapvetően úgy gondolom, taktikailag jól felkészültünk a Miskolcból, jól is játszottunk, két dolog volt, amivel nem vagyok elégedett: a támadólepattanók és a külső dobások nem mentek ma, és végül ezek okozták a vesztünket. Helyén volt a szívünk, de egyszerűen egy ilyen kevés pontos, kiegyenlített mérkőzésen nem fér bele, hogy 5 %-al dobjuk a hármasokat, a legutóbbi mérkőzésünkön is nagyon megszenvedtünk a külső dobásokkal. Több önbizalommal kell játszanunk ennél, remélem, ez otthon sikerülni fog.

Hazai játékos nyilatkozata
Arella Guirantes : Nem kezdtük jól a mérkőzést, sokkal aggresszívabb volt az elején a Szekszárd. A második félidőben megtaláltuk a ritmusunkat és kijavítottuk a hibáinkat, onnantól sikerült sokkal jobbnak játszanünk. Péter végig azt hangsúlyozta, maradjunk türelmesek és találjuk meg azokat a pontokat, ahol meg tudjuk verni az ellenfelünket. Azt gondolom, hogy ennek is köszönhető, hogy a végén a kulcsmomentumokban mi tudtuk irányítani a mérkőzést. Nagyon örülök, hogy vissza tudtunk térni a győztes útra, nagyon nagy szükségünk volt erre a győri mérkőzés után.

Vendég játékos nyilatkozata
Mányoky Réka : Azt gondolom, hogy kifejezetten jól kezdtük a mai mérkőzést, de ez így szépen lassan eltűnt. Ennyi támadólepattanót nem engedhetünk meg az ellenfélnek, ma ez volt a vesztünk.


Dobástérkép
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 06:10 31:55
CSAPAT %
2p köz.
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
27%
43%
2p ktáv.
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
75%
56%
3p táv.
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
30%
6%
1p bünt.
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
84%
85%
DVTK-Hun-Therm KSC-Szekszárd
Szerzett labda 9 13
Eladott labda 21 14
Lepattanó 39 34
Gólpassz 12 13
Fault 20 21
VAL 82 84
Statisztika
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guirantes

Arella
X 30 4 8 50 1 2 50 3 6 50 8 16 50 11 11 100 12 7 19 3 3 2 8 3 0 1 52 35 0

Kányási

Veronika
X 14 0 4 0 2 2 100 3 5 60 5 11 45 1 2 50 1 0 1 1 3 1 2 2 0 1 10 31 0

Aho

Nina Daniella
X 3 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 6 17 0 0 0 1 1 2 1 4 5 1 3 0 0 1 26 0

Jovanovic

Milica
X 2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 4 2 6 0 5 3 2 1 0 0 2 25 0

Garbin

Darcee Lee
X 3 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 3 1 4 0 3 4 0 1 1 0 0 23 0

Bernáth

Réka
7 1 4 25 0 0 0 1 6 17 2 10 20 2 2 100 2 1 3 3 2 1 4 2 0 0 9 27 0

Kiss

Angelika
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 4 50 3 1 4 1 1 2 4 0 0 0 6 27 0

Aho

Tyra Nolwenn
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 6 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Márkusz

Lilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Oláh

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 6 22 27 3 4 75 10 33 30 19 59 32 16 19 84 26 13 39 9 21 20 21 12 1 2 82 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dudásová

Nikola
X 7 1 4 25 0 0 0 0 4 0 1 8 13 5 6 83 6 3 9 3 1 3 5 3 0 0 18 35 0

Goree

Cyesha Damian
X 16 5 9 56 1 2 50 0 0 0 6 11 55 4 5 80 4 4 8 3 2 4 4 2 1 0 26 33 0

Mányoky

Réka
X 4 0 0 0 1 2 50 0 5 0 1 7 14 2 2 100 2 0 2 1 0 3 1 1 1 0 4 30 0

Studer

Ágnes
X 11 2 4 50 1 1 100 1 3 33 4 8 50 2 2 100 5 0 5 1 2 3 6 2 0 1 19 29 0

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
X 8 3 8 38 1 2 50 0 4 0 4 14 29 0 0 0 1 0 1 4 4 4 0 2 0 0 1 24 0

Krnjic

Sara
14 4 7 57 1 2 50 0 0 0 5 9 56 4 5 80 4 3 7 1 1 1 4 2 0 0 22 31 0

Miklós

Melinda
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 4 2 0 1 0 0 -6 13 0

Boros

Júlia
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bálint

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 15 35 43 5 9 56 1 18 6 21 62 34 17 20 85 23 11 34 13 14 21 20 13 2 1 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek