Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. április 10. | 17:00
222. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
42 -67
(11-9, 7-17, 12-18, 12-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Ádám József (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Sok eladott labdával játszottunk, amik egy része nem kikényszerített hibából adódott. Ami érdekes volt számomra, hogy míg mi hat büntetőt dobhattunk, addig a Sopron 27-et. Egy ilyen kevés pontos mérkőzésen ez döntő tényező.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Gratuláció illeti a játékosaimat, mert végig koncentráltak voltak és odatették magukat. A védekezésünk jól működött, és bár az első negyedben akadozott a gépezet, utána beestek a dobások és a kiharcolt előnyünkkel kontrolláltuk a mérkőzést. Borzasztóan fontos, hogy a rájátszásban mennyit lehet pihenni és regenerálódni két párharc között. Azzal, hogy a második mérkőzésen lezártuk az elődöntőt, nyertünk magunknak egy kis időt.

Hazai játékos nyilatkozata
Miklós Melinda : Az első félidőben nagyrészt sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk, keményen védekeztünk és támadásban is úgy, ahogy megtaláltuk a helyzeteket. A nagyszünet után viszont még annyira sem sikerült, ami az eredményen is látszik. Védekezésben előrébb léptünk a soproni mérkőzéshez képest, támadásban viszont dolgoznunk kell, hogy könnyű kosarakat is tudjuk szerezni.

Vendég játékos nyilatkozata
Fegyverneky Zsófia : Örülök, hogy le tudtuk zárni a párharcot, amit a védekezés döntött el. Negyvenkét ponton tartottuk a Szekszárdot, míg támadásban nem a legjobbunkat nyújtottuk, de most ez is elég volt a sikerhez.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 25
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 11
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 01:25 33:59
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
36%
62%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
28%
42%
3p táv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
20%
32%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
67%
85%
KSC-Szekszárd Sopron Basket
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 16 13
Lepattanó 32 33
Gólpassz 11 12
Fault 24 17
VAL 48 110
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goree

Cyesha Damian
X 12 5 11 45 1 5 20 0 1 0 6 17 35 0 0 0 6 5 11 1 5 2 3 1 0 1 12 32 0

Studer

Ágnes
X 4 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 6 17 2 2 100 2 2 4 1 5 4 5 3 0 1 7 27 0

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
X 6 0 1 0 3 4 75 0 4 0 3 9 33 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 2 0 0 3 25 0

Krnjic

Sara
X 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 1 5 0 1 0 1 1 0 0 4 24 0

Dudásová

Nikola
X 4 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 1 2 50 1 1 2 0 2 1 3 1 0 1 4 21 0

Miklós

Melinda
10 2 2 100 0 2 0 2 5 40 4 9 44 0 0 0 3 1 4 3 1 5 2 0 0 0 13 23 0

Mányoky

Réka
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 3 0 0 3 21 0

Boros

Júlia
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 4 1 0 0 1 3 13 0

Bálint

Réka
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 0 5 0

Holcz

Rebeka
1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -1 4 0

Horváth

Dóra
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 -1 3 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0
Összesen 5 42 8 22 36 5 18 28 4 20 20 17 60 28 4 6 67 19 13 32 7 16 24 17 11 0 5 48 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Turner

Yvonne Nicole
X 6 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 4 4 100 3 1 4 1 3 4 3 4 1 0 14 31 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 9 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 6 6 100 6 0 6 2 1 0 4 1 0 0 20 30 0

Magbegor

Eziyoda Uzezi
X 8 1 1 100 2 4 50 0 0 0 3 5 60 2 2 100 8 1 9 2 1 2 3 1 3 0 23 28 0

Brooks

Jelena
X 12 1 1 100 0 4 0 1 6 17 2 11 18 7 10 70 5 1 6 3 2 2 10 1 0 0 18 28 0

Czukor

Dalma
X 4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 1 0 0 5 19 0

Kunek

Alice Louise
15 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 4 5 80 0 0 0 1 2 1 3 0 0 0 12 22 0

Stankovic

Dragana
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 0 2 2 1 3 1 4 1 0 14 22 0

Böröndy

Vivien
7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 2 1 3 0 1 3 0 0 0 0 6 18 0

Varga

Alíz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 2 0

Sitku

Zsuzsanna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 8 13 62 5 12 42 6 19 32 19 44 43 23 27 85 28 5 33 11 13 17 24 12 5 0 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek