Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. április 7. | 17:00
224. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
100 -97
(24-26, 32-30, 23-22, 21-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Makrai Márton, Györfy Rúben (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Nagyon jó mérkőzést játszottunk, kiváló dobóformát mutatott mindkét csapat, ezúttal az is belefért, hogy ennyi pontot kapjunk. Bár az utolsó triplát Ellenberg szerezte, de nem ő nyert meg a találkozót, hanem annak köszöhető ez a siker, hogy sok jó egyéni teljesítmény volt a csapatban.

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Kiváló dobóformát mutatott a győri csapat, a támadójátékunkkal nekünk sem volt gondunk, viszont a végén mégis alulmaradtunk, így nincs más hátra, ahhoz, hogy bejussunk a döntőbe, vasárnap hazai pályán mindenképpen nyernünk kell.

Hazai játékos nyilatkozata
Ruff-Nagy Dóra : Fizikálisan nagyon kemény mérkőzés volt, melyen az utolsó pillanatig minden labáért, kosárért meg kellett küzdenünk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy nyertünk, szeretnénk vasárnap pontot tenni a párharc végére, de ez a mostaninál is nehezebb feladat lesz.

Vendég játékos nyilatkozata
Arella Guirantes : A meccs első negyedétől kezdve voltak gondjaink, nem egészen úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Nincs azonban még vége, vasárnap azon leszünk, hogy javítsunk, és kiharcoljuk a harmadik találkozót.


Dobástérkép
SERCO UNI Győr
DVTK-Hun-Therm
SERCO UNI Győr
DVTK-Hun-Therm
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 8
Vezetés váltás 30
Egyenlő eredmények száma 16
Csapat vezetési ideje 14:11 17:22
CSAPAT %
2p köz.
SERCO UNI Győr
DVTK-Hun-Therm
57%
63%
2p ktáv.
SERCO UNI Győr
DVTK-Hun-Therm
50%
20%
3p táv.
SERCO UNI Győr
DVTK-Hun-Therm
50%
59%
1p bünt.
SERCO UNI Győr
DVTK-Hun-Therm
88%
95%
SERCO UNI Győr DVTK-Hun-Therm
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 9 13
Lepattanó 24 23
Gólpassz 21 21
Fault 21 18
VAL 125 128
Statisztika
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ellenberg-Wiley

Aaryn Deje
X 27 3 6 50 2 5 40 4 9 44 9 20 45 5 5 100 4 2 6 2 3 0 5 2 0 0 28 32 0

Dubei

Debóra Franciska
X 13 3 4 75 0 0 0 1 5 20 4 9 44 4 4 100 2 4 6 0 1 3 3 4 0 0 20 29 0

Williams

Peyton Quinn
X 14 5 8 63 2 2 100 0 0 0 7 10 70 0 0 0 4 2 6 1 0 4 0 3 0 0 21 26 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 2 16 0

Dombai

Réka
X 7 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 5 5 100 1 0 1 0 1 3 2 2 0 0 9 14 0

Ruff-Nagy

Dóra
16 3 3 100 1 2 50 1 1 100 5 6 83 5 6 83 0 0 0 1 2 1 4 9 0 0 26 30 0

Oroszova

Sabina
11 4 5 80 0 1 0 1 1 100 5 7 71 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 0 0 12 24 0

Varga

Zsófia
3 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 4 25 1 2 50 1 0 1 0 2 3 2 0 0 0 0 14 0

Bach

Boglárka
3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 1 0 0 4 13 0

Weninger

Virág
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 2 0

Rozmán

Lilla Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 20 35 57 6 12 50 9 18 50 35 65 54 21 24 88 15 9 24 4 9 21 18 21 0 1 125 200
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kányási

Veronika
X 10 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 2 2 100 1 0 1 1 1 1 2 4 0 0 14 35 0

Guirantes

Arella
X 28 8 12 67 1 5 20 1 4 25 10 21 48 7 7 100 6 1 7 0 3 2 9 1 1 0 32 34 0

Green

Cheridene
X 10 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 4 4 100 2 3 5 0 2 1 2 4 0 0 17 29 0

Aho

Nina Daniella
X 15 3 6 50 0 0 0 2 2 100 5 8 63 3 4 75 1 0 1 1 1 5 2 5 0 0 19 28 0

Garbin

Darcee Lee
X 8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 3 0 3 0 1 0 0 0 0 0 8 27 0

Jovanovic

Milica
14 3 3 100 0 0 0 2 3 67 5 6 83 2 2 100 2 0 2 1 1 3 2 2 0 0 19 19 0

Bernáth

Réka
9 2 3 67 0 0 0 1 1 100 3 4 75 2 2 100 1 0 1 0 2 5 1 2 0 0 10 14 0

Kiss

Angelika
3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 100 1 2 3 0 1 1 3 3 0 0 10 13 0

Aho

Tyra Nolwenn
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 22 35 63 1 5 20 10 17 59 33 57 58 21 22 95 17 6 23 3 13 18 21 21 1 0 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek