Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. április 6. | 18:00
221. forduló
NOVOMATIC Aréna 
83 -58
(25-11, 15-15, 22-14, 21-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Frányó Péter, Varga-Záray Katalin (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Fantasztikus közegbe érkeztünk meg, ahogy beléptünk a csarnokba. Érezhető volt az, hogy szurkolóink borzasztóan készülnek a csatára és egyúttal viszont látni a 30 évvel ezelőtt bajnoki címet szerzett csapatot, akiknek ezúton is gratulálunk. Igyekszünk a nyomdokaikban maradni és folytatni a sikereket. Alapvetően elégedett vagyok a csapat játékával. Támadásban és védekezésben is koncentráltak és motiváltak voltunk. Holnaptól már a következő kihívásra készülünk! Szekszárdon új mérkőzés kezdődik. Tudjuk milyen nehéz ott játszani, fejben erre fel kell készülnünk. Köszönjük még egyszer szurkolóinknak a támogatást!

Vendég edző nyilatkozata
Zeljko Djokic : Gratulálok a Sopronnak, nagyszerű csapat, amit ma is bizonyított! Az első negyedben veszítettük el a meccset, nem játszottunk csapatként, főleg védekezésben, és a Sopron volt annyira jó hogy ezt kihasználja. Próbálunk javítani hétfőn! Gratulálok a saját játékosaimnak is, mert az is nagyszerű már, hogy eddig eljutottunk! Köszönjük szurkolóinknak is, hogy elkísértek minket ma is, sokat jelentenek a számunkra!

Hazai játékos nyilatkozata
Turner Yvonne : A Szekszárd egy nagyon jó csapat, ahogy mi is, és a kezdéstől fogva agresszív védekezéssel léptünk fel, és támadásban is próbáltuk folytatni azt a munkát, amin dolgoztunk a héten. Hétfőn jön a következő feladat, meglátjuk mire jutunk!

Vendég játékos nyilatkozata
Studer Ágnes : Gratulálok a Sopronnak, jobban készen álltak a meccsre, mint mi! Felkészültünk, de sok pontot kaptunk már az elején. Nem voltunk elég kemények, védekezésben nem tudtuk megvalósítani, amit megbeszéltünk. Most hazamegyünk és jól akarunk játszani, ha úgy tudunk, ahogy szoktunk, akkor jó meccset vívhatunk. Az a cél, hogy javítsunk, de el kell hinnie az egész csapatnak, hogy tudunk nyerni ellenük. Csak 100 százalékkal, vagy annál is többel lehet ellenük esélyünk!


Dobástérkép
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 26 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 5
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:18 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
58%
45%
2p ktáv.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
50%
13%
3p táv.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
33%
33%
1p bünt.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
70%
73%
Sopron Basket KSC-Szekszárd
Szerzett labda 10 4
Eladott labda 10 13
Lepattanó 31 28
Gólpassz 21 9
Fault 17 27
VAL 127 66
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Turner

Yvonne Nicole
X 15 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 7 8 88 6 0 6 0 3 1 6 5 0 1 24 31 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 6 2 3 67 1 3 33 0 2 0 3 8 38 0 2 0 2 0 2 4 3 1 2 4 0 0 8 30 0

Magbegor

Eziyoda Uzezi
X 14 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 0 0 0 5 0 5 1 1 0 1 2 0 0 21 29 0

Brooks

Jelena
X 18 2 5 40 1 1 100 2 6 33 5 12 42 6 6 100 2 0 2 0 0 3 7 3 0 1 23 29 0

Czukor

Dalma
X 8 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 1 1 100 3 1 4 1 0 3 2 1 0 1 13 20 0

Kunek

Alice Louise
15 2 2 100 0 0 0 3 6 50 5 8 63 2 3 67 1 0 1 0 0 2 2 0 0 0 14 20 0

Stankovic

Dragana
4 1 6 17 0 0 0 0 0 0 1 6 17 2 4 50 7 3 10 3 1 4 3 4 2 0 18 19 0

Böröndy

Vivien
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 1 0 2 3 3 2 0 0 3 19 0

Sitku

Zsuzsanna
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 3 3 0

Varga

Alíz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 21 36 58 2 4 50 6 18 33 29 58 50 19 27 70 26 5 31 10 10 17 27 21 2 3 127 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
X 18 3 8 38 1 1 100 3 4 75 7 13 54 1 2 50 4 0 4 0 1 3 3 1 0 0 18 30 0

Studer

Ágnes
X 10 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 4 5 80 4 0 4 3 2 1 6 4 0 0 20 28 0

Dudásová

Nikola
X 8 4 6 67 0 2 0 0 2 0 4 10 40 0 0 0 2 2 4 0 6 4 2 3 0 0 5 28 0

Goree

Cyesha Damian
X 6 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 2 0 2 1 1 4 1 0 0 0 4 28 0

Mányoky

Réka
X 2 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 2 2 100 2 0 2 0 2 4 1 0 2 1 1 20 0

Krnjic

Sara
8 4 8 50 0 2 0 0 0 0 4 10 40 0 0 0 5 3 8 0 0 2 2 0 1 0 13 26 0

Miklós

Melinda
1 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 0 0 2 2 1 0 0 1 19 0

Boros

Júlia
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 1 -3 6 0

Bálint

Réka
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 6 6 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 5 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 18 40 45 1 8 13 4 12 33 23 60 38 8 11 73 22 6 28 4 13 27 17 9 3 2 66 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek