MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023

2023. 03. 31. | 19:00

Negyedd. 2.m

first teams logo

TFSE-MTK

2023. 03. 31 | 19:00

78 - 85

SERCO UNI Győr

second teams logo

(18-29, 21-20, 24-13, 15-23)

Helyszín: MTK Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Goda László , Pozsonyi László , dr. Németh Patrik

Ellenőr: Bognár Tibor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Magyar Bianka : Gratulálok a Győrnek. Megérdemelten jutottak a legjobb négy közé. Külön gratulálok az ellenfél játékosának Ellenbergnek, a végén ő nyerte meg a győrieknek a mérkőzést, közel negyven pontot dobva. A két légiósuk majdnem hatvanat. Vitték a hátukon a csapatot. Ellenbergre nagyon nehéz védekezést választani, szíve a helyén volt és győzelemre repítette a csapatot. Nagyon büszke vagyok a csapatomra is, hiszen ezek a játékosok soha nem adják fel, nem hagyjuk magunkat egyik mérkőzésen sem, legyen az nagycsapat vagy kis csapat. Zónánkkal megtudtuk a ritmusukat zavarni. Három dolgot emeltünk ki a mérkőzés előtt. Az elmúlt két napon három dolgon szerettünk volna javítani, azt gondolom, hogy ebből kettő sikerült. Büszkék lehetünk, óriási hangulat volt, örülök annak, hogy győri szurkolók is jöttek fel. Most Pusztai P. volt aki húzta a csapatunkat. Azért vagyok külön büszke, mert majdnem minden meccsen más magyar játékos tud előlépni, nagy csapatok ellen komoly teljesítményt nyújtani. Reméljük, hogy így folytatjuk tovább, még nincs vége. Szeretnénk a célunkat elérni. Köszönjük a szurkolóinknak, óriásiak voltak.

Vendég edző nyilatkozata

Cziczás László : Méltó ellenfelünk voltak a hazaiak, minden tudásunkra szükség volt, hogy betudjunk jutni a legjobb négy közé. Voltak jó illetve kevésbé jó periódusaink a mérkőzésen. Gyakorlatilag uraltuk a mérkőzésnek az első felét. -utána nagyon szépen ránk mászott az ellenfél és önkívületi állapotba, extázisba játszva át is vette a vezetést, hat ponttal is vezettek. Mindenféleképpen a csapat erejét mutatja, hogy innen vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, megtudtuk fordítani. Mind a két csapatban voltak fantasztikus teljesítmények. Összességében megérdemelten jutottunk be az egész éves teljesítményünk alapján az elődöntőbe. Nagyon boldogok vagyunk. Gratulálunk az ellenfélnek is, de elsősorban a saját csapatomnak gratulálnék. Le a kalappal, hogy ilyen körülmények között ami bennünket ért, össze tudtunk állni és kiharcolni a legjobb négy közé jutást.

Hazai játékos nyilatkozata

Pusztai Petra : Nem lehetünk csalódottak, hiszen még mindig előttünk lebeg a célunk, amit szeretnénk megvalósítani. Nehéz mérkőzés volt, hatalmas lélekjelenléttel küzdöttük föl magunkat mínusz tízről. Tényleg meghalunk egymásért a pályán, köszönöm a szurkolóinknak, akik Győrbe is elkísértek minket, illetve itt is oltári hangulatot varázsoltak. Gratulálok a Győrnek és sok sikert kívánok nekik a négy között.

Vendég játékos nyilatkozata

Aaryn Ellenberg : Nagyon szoros meccs volt a ma esti, mindkét csapatnak voltak nagyon jó időszakai. Kemény 40 perc volt, de szerencsére a végén nekünk jött ki jobban a lépés!

Statisztika

team logo TFSE-MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Pusztai Petra Panna Pusztai Petra Panna * 18 36 3 7 42.9 1 5 20 2 4 50 4 5 80 3 1 4 0 1 1 4 3 0 2 17 115.2 97.6 50 43.8
0 Manis Lauren Ashley Manis Lauren Ashley * 15 32 2 4 50 0 4 0 3 5 60 2 2 100 4 4 8 2 1 2 2 2 3 1 23 101.8 101 53.6 50
0 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra * 2 32 0 0 0 1 2 50 0 3 0 0 0 0 3 2 5 1 2 4 1 3 0 0 6 78.3 102.6 20 20
0 Marshall Tyaunna Dominique Marshall Tyaunna Dominique * 25 31 4 7 57.1 1 4 25 4 7 57.1 3 3 100 5 4 9 0 1 4 4 2 0 2 30 134.6 101.8 65.8 61.1
0 Dúl Panka Dulcinea Dúl Panka Dulcinea * 8 28 3 5 60 0 0 0 0 2 0 2 3 66.7 2 0 2 2 3 1 5 6 0 1 15 115.6 101.8 50 42.9
0 Hegedűs Janka Hegedűs Janka 7 21 2 6 33.3 0 1 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 1 4 0 1 0 0 5 74.6 119.6 43.8 43.8
0 Dúl Terka Zsófia Dúl Terka Zsófia 3 13 0 1 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 1 62.3 87.6 75 75
0 Németh Alma Németh Alma 0 6 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 0 0 1 0 0 99.8 0 0
0 Baa Dominika Baa Dominika 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 0 200 0 0
0 Burján Laura Burján Laura 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Király Andrea Király Andrea 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Szeitl Vanessa Szeitl Vanessa 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
78 200 14 32 43.8 3 16 18.8 11 24 45.8 11 13 84.6 21 11 32 6 12 21 17 17 3 7 95 98.7 106.3 50.2 46.5
team logo SERCO UNI Győr
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Ellenberg-Wiley Aaryn Deje Ellenberg-Wiley Aaryn Deje * 34 38 6 11 54.5 2 3 66.7 4 10 40 6 7 85.7 5 1 6 3 3 0 4 6 1 1 38 130.1 94.6 63 58.3
0 Williams Peyton Quinn Williams Peyton Quinn * 20 32 8 9 88.9 1 4 25 0 0 0 2 2 100 9 3 12 1 0 3 3 0 1 0 33 140.5 87.1 71.4 69.2
0 Dubei Debóra Franciska Dubei Debóra Franciska * 3 18 0 1 0 1 1 100 0 3 0 1 2 50 2 0 2 3 1 3 5 0 2 1 9 33.4 74.3 25 20
0 Török Ágnes Zsuzsanna Török Ágnes Zsuzsanna * 2 13 1 3 33.3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 0 1 1 1 0 1 1 3 21.2 68.8 20 20
0 Takács Boglárka Takács Boglárka * 5 11 2 3 66.7 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 1 0 0 4 2 0 0 0 5 93.6 107.4 50 50
0 Ruff-Nagy Dóra Ruff-Nagy Dóra 0 26 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 1 2 0 0 0 53.6 109.2 0 0
0 Oroszova Sabina Oroszova Sabina 8 25 3 4 75 0 1 0 0 0 0 2 2 100 3 1 4 1 0 1 1 5 1 0 18 154.2 100.2 66.7 60
0 Dombai Réka Dombai Réka 9 23 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 4 75 1 0 1 3 2 0 3 3 1 0 15 120.4 89.8 64.3 60
0 Varga Zsófia Varga Zsófia 4 10 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 3 0 1 1 0 0 3 60.6 135.4 66.7 50
0 Zsebe-Weninger Virág Zsebe-Weninger Virág 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 71.2 0 0
0 Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Baffy Fanni Baffy Fanni 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 200 23 36 63.9 5 13 38.5 4 16 25 17 21 81 26 6 32 11 11 17 21 17 7 3 125 106.3 98.7 57.2 52.3

Dobástérkép

TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 6 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 13
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 07:05 28:16
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
44%
64%
2p ktáv.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
19%
38%
3p táv.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
46%
25%
1p bünt.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
85%
81%
TFSE-MTK SERCO UNI Győr
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 12 11
Lepattanó 32 32
Gólpassz 17 17
Fault 21 17
VAL 95 125