Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. március 31. | 18:30
219. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
63 -76
(13-13, 14-28, 14-22, 22-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Szilágyi Bálint, Kapusi Gábor (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Először is, gratulálok a DVTK-nak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Azt gondolom, hogy a legelején, amikor a legerősebb DVTK volt fent, akkor is partiban tudtunk lenni, annak ellenére is, hogy mi ma nem fogtunk ki extra dobóformát. A második félidőben voltak hullámvölgyeink, ott volt egy szakasz, ahol sok pontot kaptunk rövid idő alatt. De volt annyi erőnk, hogy fel tudjunk zárkózni, és a lányok nem adták fel egy pillanatra sem, végig küzdöttek. Nagyon büszke vagyok a csapatra, úgy gondolom, hogy ez visz előre minket, és a jövő szempontjából mindenképpen előremutató volt a lányok mai teljesítménye.

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Az alap célkitűzésünket teljesítettük a mai győzelemmel. Szeretnék gratulálni a BEAC-nak, nagyon felszívták magukat a mai mérkőzésre, mi leginkább a mérkőzés végét vártuk. Gyengénk kezdtünk, sok volt az eladott labdánk, a lepattanóharcban is sokszor hibáztunk. A harmadik negyed vége felé dőlt el a mérkőzés, igazából csak a különbség mértéke volt kérdéses, de a BEAC még egyszer új erőre kapott, és extra hárompontosokkal szorossá tudta tenni a mérkőzést. A győzelmünk nem forgott veszélyben, örülök, hogy így pár nappal több időnk marad felkészülni az elődöntőre. Szeretném kiemelni Aho Nina játékát, aki a mai mérkőzésen motorja volt a csapatnak, és megmutatta, hogy amikor kell, védekezésben és támadásban is életveszélyes tud lenni. Bízom benne, hogy ez a jó szokása megmarad a szezon végéig.

Hazai játékos nyilatkozata
Morgan Green : Tudtuk, hogy a DVTK kiváló csapat, de büszke vagyok rá, ahogy küzdöttünk, különösen az utolsó negyedben. Jól kezdtük a találkozót, 13-13-mal ért véget az első negyed, ami nagyon jó védekezést mutat. Ennyi ponton tartani egy ennyire jó csapatot, kiváló teljesítmény, remélem, hogy ezt a védekezési trendet tudjuk tartani a későbbiekben is. A DVTK tizesének, Ninának extra estéje volt, ami azt üzeni nekem, hogy jobban kell a következő fordulókban védekeznem, hogy ne adjunk lehetőséget a másik csapatnak arra, hogy ilyen váratlan teljesítményt nyújtson bárki is. Ha egy jó játékosnak tiszta helyzeteket adsz, akkor meg fognak érte büntetni. Szóval, személyesen nekem mindenképpen előrébb kell lépnem védekezésben, hogy jobbak legyenek az esélyeink. De összességében boldog vagyok, ahogy ma küzdöttünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Aho Nina : Úgy gondolom, hogy amiért jöttünkm az sikerült. Mindenképpen nyerni akartunk. Viszont, úgy gondolom, nem játszottunk úgy, ahogyan szerettünk volna. Voltak jó periódusok, de voltak rossz periódusok is. Abban biztos vagyok, hogy a következő fordulóra készen fogunk állni.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 05:22 33:07
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
36%
67%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
0%
50%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
42%
31%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
90%
80%
E.ON ELTE BEAC DVTK-Hun-Therm
Szerzett labda 15 4
Eladott labda 14 21
Lepattanó 23 44
Gólpassz 16 19
Fault 19 18
VAL 79 110
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Angyal

Barbara
X 11 1 5 20 0 0 0 3 7 43 4 12 33 0 1 0 0 1 1 3 3 3 3 2 0 0 8 31 0

Vojtulek

Ana
X 12 3 9 33 0 3 0 1 2 50 4 14 29 3 3 100 3 0 3 2 1 3 3 1 0 1 10 31 0

Green

Morgan Asha Symouree
X 12 1 3 33 0 1 0 2 6 33 3 10 30 4 4 100 5 1 6 5 5 4 7 4 0 1 22 30 0

Milkovics

Réka
X 6 0 2 0 0 1 0 2 3 67 2 6 33 0 0 0 2 1 3 0 2 1 0 2 0 0 5 24 0

Radócz

Fanni
X 7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 2 0 2 2 0 3 0 1 1 0 11 21 0

Zsámár

Lili
8 3 7 43 0 0 0 0 2 0 3 9 33 2 2 100 0 0 0 1 1 2 4 3 0 0 9 21 0

Tóth

Franka Emilia
4 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 3 5 0 1 0 1 1 0 0 7 19 0

Juhász

Angéla Blanka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 0 0 0 1 0 0 3 9 0

Katona

Boglárka
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -2 7 0

Koch

Dóra
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0 0 6 7 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 12 33 36 0 7 0 10 24 42 22 64 34 9 10 90 17 6 23 15 14 19 18 16 1 2 79 200
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Nina Daniella
X 20 2 2 100 0 0 0 4 4 100 6 6 100 4 4 100 6 1 7 2 2 2 4 8 0 0 39 34 0

Guirantes

Arella
X 14 0 2 0 3 6 50 0 5 0 3 13 23 8 8 100 7 1 8 0 4 1 5 3 0 1 16 33 0

Bernáth

Réka
X 15 2 2 100 1 1 100 2 4 50 5 7 71 3 4 75 5 1 6 2 6 3 2 2 0 0 18 33 0

Jovanovic

Milica
X 10 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 2 3 67 6 0 6 0 3 3 2 2 2 0 14 31 0

Green

Cheridene
X 12 5 7 71 0 1 0 0 0 0 5 8 63 2 4 50 7 3 10 0 2 3 3 2 0 0 20 29 0

Garbin

Darcee Lee
3 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 1 1 100 0 3 3 0 1 3 1 2 0 0 3 21 0

Aho

Tyra Nolwenn
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 1 0 3 1 4 0 3 2 1 0 0 0 0 13 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Kiss

Angelika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 3 0

Márkusz

Lilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 12 18 67 4 8 50 8 26 31 24 52 46 20 25 80 34 10 44 4 21 18 19 19 2 1 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek