Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. március 31. | 18:00
213. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
97 -74
(30-12, 20-22, 23-17, 24-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, dr. Mészáros Balázs, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Örömkosárlabdát játszottunk, mióta Szekszárdon vagyok, ez volt a legjobb támadójáték, amit produkáltunk. Heten értek el két számjegyű pontot és kiosztottunk huszonöt gólpasszt. Egész szezonban ezért dolgoztunk, hogy a négy közé jussunk. Ez hét év alatt hatodszor sikerült. Ha így tudunk játszani, akkor nem szabad megállni, ilyen produkcióval az Euroliga-győztes ellen is lehet keresnivalónk.

Vendég edző nyilatkozata
Jovan Gorec : Az első perctől kezdve nem volt esélyünk, amit a dobószázalékok is mutatnak. A Szekszárd olyan csapat, amelyik a negatív dolgokból is tud erőt meríteni, ezt most a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Szeretnénk megszerezni az ötödik helyet.

Hazai játékos nyilatkozata
Nikola Dudásová : Apró részletekben tudunk még tovább javulni, ez főleg védekezésben mutatkozott meg. Ez hozta magával, hogy a szezon eddigi három szoros mérkőzése után most nagyobb különbség alakult ki a két csapat között.

Vendég játékos nyilatkozata
Adenike Olayemi Olawuyi : Örülök, hogy az elmúlt mérkőzéseken egyre több lehetőséghez jutottam, de tovább szeretnék fejlődni. Ezúttal sajnos nem tudunk megnehezíteni a Szekszárd dolgát, mert hiába hajtottunk és nem adtuk fel, a statisztikai mutatókon is látszik, hogy ma jobb volt a hazai csapat.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
NKA Universitas PEAC
KSC-Szekszárd
NKA Universitas PEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 24 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:09 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
NKA Universitas PEAC
68%
52%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
NKA Universitas PEAC
65%
38%
3p táv.
KSC-Szekszárd
NKA Universitas PEAC
50%
36%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
NKA Universitas PEAC
79%
69%
KSC-Szekszárd NKA Universitas PEAC
Szerzett labda 9 3
Eladott labda 8 15
Lepattanó 26 33
Gólpassz 25 17
Fault 24 18
VAL 141 95
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 12 1 3 33 3 4 75 1 3 33 5 10 50 1 1 100 3 0 3 3 1 3 4 8 0 0 24 30 0

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
X 14 0 0 0 2 3 67 3 5 60 5 8 63 1 1 100 3 0 3 0 1 3 3 3 0 0 19 29 0

Goree

Cyesha Damian
X 11 3 5 60 2 3 67 0 0 0 5 8 63 1 2 50 4 2 6 1 0 3 1 4 0 0 19 28 0

Mányoky

Réka
X 11 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 2 2 100 2 0 2 1 1 4 1 2 1 1 16 25 0

Dudásová

Nikola
X 20 3 3 100 0 2 0 3 4 75 6 9 67 5 5 100 2 0 2 0 2 3 4 1 0 0 22 22 0

Krnjic

Sara
14 1 3 33 4 4 100 0 0 0 5 7 71 4 6 67 6 1 7 0 2 2 4 4 0 0 23 29 0

Miklós

Melinda
12 3 3 100 0 0 0 2 7 29 5 10 50 0 0 0 1 1 2 2 1 4 0 3 0 0 13 26 0

Horváth

Dóra
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 2 3 0

Boros

Júlia
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Bálint

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 1 0
Összesen 5 97 15 22 68 11 17 65 10 20 50 36 59 61 15 19 79 21 5 26 9 8 24 18 25 1 1 141 200
NKA Universitas PEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Virág
X 15 4 6 67 1 2 50 1 4 25 6 12 50 2 2 100 3 4 7 0 1 1 4 3 0 1 22 31 0

Wentzel

Nóra
X 6 0 1 0 0 5 0 1 2 50 1 8 13 3 4 75 2 0 2 1 0 1 4 2 0 0 7 26 0

Calhoun

Sierra
X 10 0 0 0 0 2 0 3 8 38 3 10 30 1 2 50 2 0 2 0 2 2 2 1 0 0 5 22 0

Gwathmey

Jazmon Chameli
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 4 1 0 0 0 2 16 0

Szűcs

Réka
X 3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 2 2 1 0 0 4 13 0

Katanic

Ivana
10 3 6 50 1 1 100 0 0 0 4 7 57 2 3 67 2 5 7 1 6 2 7 6 0 0 21 26 0

Simon

Zsófia
6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 3 1 0 7 23 0

Olawuyi

Adenike Olayemi
14 4 8 50 2 2 100 0 1 0 6 11 55 2 3 67 6 5 11 1 1 3 3 1 0 0 23 22 0

Sanchez Maruffo

Beatriz
8 0 0 0 2 2 100 1 2 50 3 4 75 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 6 17 0

Rátkai

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 3 0

Laczkó

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kaszás-Pap

Regina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 12 23 52 6 16 38 9 25 36 27 64 42 11 16 69 18 15 33 3 15 18 24 17 1 1 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek