Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. március 28. | 18:00
218. forduló
DVTK Aréna
82 -58
(28-17, 16-11, 19-13, 19-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Makrai Márton, Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Nem voltam a mérkőzés egyes szakaszaiban nyugodt, nem játszottunk jól. Viszonylag gyorsan nagy előnyünk volt már a mérkőzés elején, és ez szerintem egy kicsit elaltatott bennünket. Rosszul reagáltuk le a BEAC aggresszív, csapdázó védekezésre való átállását, több labdát is eladtunk. Bár megvoltak a tiszta dobóhelyzeteink, kívülről nagyin rossz százalékkal dobtunk. Aztán a második félidőben megvoltak azok a könnyű kosarak, amikkel magabiztosabbá váltunk, és végül úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mai párharcot, nagyon szeretnénk nyerni pénteken is.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Küzdöttünk, amennyire erőnkből tellett, de nagyon rossz dobóformát fogtunk ki a legelején. Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk mind csapatszinten, mind pedig egyénileg is, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Tudjuk azt, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, a DVTK mind fizikálisan, mind tudásban sokkal előttünk jár, ennek ellenére azt gondolom, tudtunk veszélyesek lenni a mai mérkőzésen és nem adtuk meg magunkat. Ennek ellenére voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikre nem vagyok büszke. Sok sikert kívánunk a továbbiakban a Diósgyőrnek, hazai pályán nem akarjuk könnyen adni magunkat.

Hazai játékos nyilatkozata
Darcee Garbin : Ez a negyedik alkalom, hogy egymás ellen játszottunk, mindkét csapat tudta, mire számíthat, még akkor is, ha tudjuk, hogy a rájátszásban bármi megtörténhet. Az első félidőben még viszonylag szoros mérkőzést játszottunk, a végére sikerült már inkább ellépnünk, így a fiatal játékosaink is pályára tudtak lépni. Szeretnénk lezárni pénteken a párharcot Budapesten.

Vendég játékos nyilatkozata
Milkovics Réka : Összességében szerintem az előző mérkőzéshez képest előre tudtunk lépni és ki tudtuk javítani azokat a hibákat, amiket elvétettünk. Még mindig sokat kell előrelépnünk védekezésben, a DVTK fölénye érvényesült. Készülünk a pénteki mérkőzésre, remélem, tudunk még egyet lépni előre.


Dobástérkép
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 33 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:30 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
73%
41%
2p ktáv.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
25%
57%
3p táv.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
27%
30%
1p bünt.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
92%
67%
DVTK-Hun-Therm E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 11 12
Eladott labda 18 18
Lepattanó 40 26
Gólpassz 22 14
Fault 7 14
VAL 120 62
Statisztika
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Nina Daniella
X 8 4 4 100 0 0 0 0 3 0 4 7 57 0 0 0 1 1 2 2 4 2 0 5 0 0 10 31 0

Jovanovic

Milica
X 12 3 5 60 0 1 0 2 5 40 5 11 45 0 0 0 3 2 5 0 0 1 3 4 1 0 19 25 0

Guirantes

Arella
X 13 2 2 100 1 2 50 1 4 25 4 8 50 4 4 100 6 2 8 0 3 0 3 3 1 0 21 25 0

Bernáth

Réka
X 7 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 2 2 100 7 0 7 4 3 2 2 1 1 1 14 24 0

Green

Cheridene
X 10 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 4 4 100 4 1 5 0 1 0 3 2 0 0 16 19 0

Garbin

Darcee Lee
17 4 5 80 0 0 0 3 6 50 7 11 64 0 0 0 2 3 5 4 2 0 0 4 0 1 24 26 0

Aho

Tyra Nolwenn
9 3 3 100 0 0 0 1 5 20 4 8 50 0 0 0 0 4 4 1 1 1 0 3 0 0 12 17 0

Kiss

Angelika
6 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 3 67 3 0 3 0 0 0 3 0 0 0 9 17 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 -5 10 0

Márkusz

Lilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Oláh

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 82 22 30 73 1 4 25 8 30 27 31 64 48 12 13 92 27 13 40 11 18 7 14 22 3 2 120 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Green

Morgan Asha Symouree
X 16 2 5 40 2 4 50 1 3 33 5 12 42 5 7 71 4 0 4 4 3 1 5 4 0 0 21 30 0

Milkovics

Réka
X 10 1 4 25 1 1 100 2 3 67 4 8 50 0 0 0 2 2 4 1 2 1 0 3 0 1 12 26 0

Vojtulek

Ana
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 2 2 3 0 2 1 0 8 24 0

Radócz

Fanni
X 7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 1 0 0 6 20 0

Angyal

Barbara
X 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 1 0 1 0 3 0 0 0 1 1 -7 6 0

Zsámár

Lili
9 3 5 60 0 0 0 1 4 25 4 9 44 0 0 0 2 1 3 3 1 3 1 1 0 0 11 23 0

Katona

Boglárka
4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 1 0 1 6 18 0

Juhász

Angéla Blanka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 0 0 0 -1 17 0

Koch

Dóra
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 0 0 5 17 0

Tóth

Franka Emilia
3 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 2 50 1 3 4 0 2 2 1 0 0 0 1 14 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 5 0
Összesen 5 58 13 32 41 4 7 57 6 20 30 23 59 39 6 9 67 17 9 26 12 18 14 7 14 2 3 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek