Magyar Kupa, Női- 2022/2023
2023. február 16. | 18:00
1. forduló
DVTK Aréna
102 -64
(15-19, 32-8, 29-20, 26-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Fodor Attila, Pozsonyi László (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Hasonló problémáink voltak nekünk is és a BEAC-nak is, minimális volt az az idő, amit a csapat az egy edzésen együtt tudott tölteni. Látszott is az első negyedben, hogy védekezésben és támadásban is rengeteget hibáztunk. Aztán a második negyedtől kezdve sikerült kihasználnunk a palánk alatti előnyünket és kívülről sem dobtunk ma rosszul. Örülök, hogy ilyen nagy különbséggel tudtunk nyerni, mindenki pont a megfelelő mennyiségű időt töltötte a pályán. Bízom benne, hogy mindenkiben maradt kellő tartalék, hogy vasárnapra fel tudjunk készülni a Sopron játékából.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Sok pozitívumot nem találtam a mérkőzésben, a válogatott szünetben nem volt együtt a csapat és ez erősen meglátszott a mérkőzésen. Nagyon minimális volt az az idő, amikor az a játékot láttam a pályán, amit negyven percen keresztül szeretnénk hozni. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, bőven rendet kell tenni a fejekben, mert ez sajnos kevés lesz bármilyen bajnoki mérkőzéshez. Most hazamegyünk és elemezni fogjuk azt, hogy mit találtunk jónak, és mi az a rengeteg dolog, amit ki kell javítani. Gratulálok a DVTK-nak a négy közé jutáshoz.

Hazai játékos nyilatkozata
Bacsó Zsófia : Úgy gondolom, hogy az első félidőt nehezen kezdtük, nehezen rázódtunk bele a saját ritmusunkba. A második negyed közepétől tudtunk felszabadultabban játszani és onnantól az egész mérkőzés a mi kezünkben volt, tudtuk uralni a játékot. A második félidőben tudtuk gyakorolni azokat az elemeket, amiket használni szeretnénk. Ma jól ki tudtuk használni az előnyeinket, de a védekezésünk nem volt az igazi, sok pontot kaptunk. Válogatott szünet utáni első mérkőzésnek szerintem ez nem volt rossz, készülünk vasárnapra a Sopron ellen, nagyon szeretnénk megverni őket hazai pályán.

Vendég játékos nyilatkozata
Morgan Green : Ez egy nagyon kemény nap volt a számunkra. Sajnos látszott rajtunk a kihagyás, lassúak voltunk ma. Remélem, hogy ez a vereség ma felébreszt bennünket és keményen fogunk dolgozni, hogy a Vasas ellen már a legjobb formánkat tudjuk hozni.


Dobástérkép
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 38 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 19 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 28:05 09:19
CSAPAT %
2p köz.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
62%
55%
2p ktáv.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
55%
38%
3p táv.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
38%
33%
1p bünt.
DVTK-Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
80%
80%
DVTK-Hun-Therm E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 16 8
Eladott labda 16 30
Lepattanó 38 26
Gólpassz 28 9
Fault 13 15
VAL 145 58
Statisztika
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bernáth

Réka
X 12 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 2 2 100 4 1 5 1 3 3 3 3 0 0 17 23 0

Garbin

Darcee Lee
X 16 4 4 100 1 1 100 2 6 33 7 11 64 0 0 0 3 3 6 3 1 0 2 1 0 0 23 23 0

Aho

Nina Daniella
X 10 2 3 67 1 3 33 1 1 100 4 7 57 1 1 100 2 2 4 0 2 0 2 7 0 0 18 22 0

Green

Cheridene
X 10 4 8 50 0 1 0 0 0 0 4 9 44 2 2 100 4 3 7 4 1 1 1 2 0 1 18 19 0

Guirantes

Arella
X 9 3 3 100 0 1 0 1 2 50 4 6 67 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 2 0 0 12 18 0

Kányási

Veronika
8 2 4 50 1 1 100 0 4 0 3 9 33 2 2 100 2 0 2 1 3 1 1 1 0 0 4 21 0

Aho

Tyra Nolwenn
6 0 2 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 0 0 0 0 1 1 2 1 2 0 3 0 0 9 19 0

Kiss

Angelika
9 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 2 2 100 3 1 4 2 1 2 2 3 1 1 17 18 0

Grigalauskyté

Monika
10 3 6 50 1 2 50 0 2 0 4 10 40 2 4 50 1 2 3 1 1 1 3 4 0 0 12 17 0

Bacsó

Zsófia
7 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 3 100 1 2 50 1 1 2 1 2 1 1 1 0 0 9 11 0

Oláh

Fruzsina
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 5 6 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0
Összesen 5 102 24 39 62 6 11 55 10 26 38 40 76 53 12 15 80 24 14 38 16 16 13 15 28 1 2 145 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Green

Morgan Asha Symouree
X 16 1 1 100 2 3 67 3 4 75 6 8 75 1 1 100 3 1 4 1 6 2 2 0 1 0 16 29 0

Vojtulek

Ana
X 7 2 5 40 0 3 0 0 1 0 2 9 22 3 5 60 5 1 6 0 5 2 3 3 1 0 6 25 0

Angyal

Barbara
X 10 1 2 50 1 2 50 1 3 33 3 7 43 3 3 100 3 0 3 0 5 3 3 2 0 0 9 24 0

Radócz

Fanni
X 11 4 6 67 0 1 0 1 4 25 5 11 45 0 0 0 2 0 2 2 2 2 1 0 0 1 8 24 0

Zsámár

Lili
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 0 0 0 -4 15 0

Koch

Dóra
7 0 1 0 2 5 40 1 2 50 3 8 38 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 1 0 0 5 26 0

Juhász

Angéla Blanka
8 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 4 4 100 1 0 1 3 4 2 2 1 0 0 11 23 0

Milkovics

Réka
3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 2 50 2 2 4 0 3 1 1 0 0 0 3 12 0

Katona

Boglárka
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 0 0 4 11 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 -1 8 0

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 3 0
Összesen 5 64 11 20 55 6 16 38 6 18 33 23 54 43 12 15 80 22 4 26 8 30 15 13 9 2 1 58 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek