Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2023. március 25. | 18:00
22. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
94 -65
(18-19, 24-19, 29-16, 23-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, dr. Németh Patrik, Hervay Tibor (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Nagyon örülünk, hogy ezt a győzelmet is sikerült behúznunk, ezzel pedig az alapszakasz végére is megőriztük a hatodik helyünket a tabellán. Jól kezdtünk, nyolc gyors ponttal, a probléma a folytatásban volt, kiengedtünk, nem fókuszáltunk, a hosszú kihagyás megbosszulta magát. Ennyi hibával szerintem az összes alapszakasz mérkőzést egybevéve sem játszottunk. A pozitívum, hogy ennek ellenére tudtuk tartani az irányítást, és a végére az is kiderült, hogy tudunk annál sokkal jobban is játszani, mint azt tettük az első félidőben.

Vendég edző nyilatkozata
Lô Elhadji Malick : Gratulálok a BEAC-nak az egész éves teljesítményükhöz, megérdemelten nyerték a mérkőzést és gratulálok nekik a rájátszásba jutáshoz! Nagy munkát végzett a stáb, hogy idáig jutottak a csapattal. Tudtuk, hogy ők a mai mérkőzés esélyesei, ezzel együtt fájó a mai verség. Amire készültünk az elmúlt három hétben, azt nem tudtuk megvalósítani. Elmondtam a lányoknak, hogy az első perc fontos lesz, ennek ellenére sem tudtunk jól kezdeni. Nem lehet egy mérkőzésen belül ennyire hullámzó teljesítményt nyújtani. A BEAC győzelméhez nem férhetett kétség, a különbség mértékében viszont vastagon benne voltunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Ana Vojtulek : Az elején nem találtuk a ritmust, hiszen három hétig nem játszottunk. Ahogy haladt előre a meccs, úgy találtuk meg a ritmust és győztünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Petra : Gratulálok a BEAC-nak a győzelemhez és a play off-ba kerüléshez, megérdemelten jutottak a nyolcba. Az első félidőben kétszer is visszajöttünk, azonban a második félidő elején ugyanolyan rosszul kezdtünk, ahogy a meccs elején, ez pedig megbosszulta magát.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
VBW CEKK Cegléd
E.ON ELTE BEAC
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 29 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 34:48 03:15
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
VBW CEKK Cegléd
56%
50%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
VBW CEKK Cegléd
29%
20%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
VBW CEKK Cegléd
32%
29%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
VBW CEKK Cegléd
77%
75%
E.ON ELTE BEAC VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 15 4
Eladott labda 11 22
Lepattanó 39 30
Gólpassz 19 13
Fault 16 25
VAL 139 65
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Green

Morgan Asha Symouree
X 27 4 5 80 0 1 0 5 10 50 9 16 56 4 4 100 4 2 6 2 4 1 2 5 2 0 33 33 2

Angyal

Barbara
X 21 5 6 83 0 1 0 1 4 25 6 11 55 8 8 100 6 3 9 2 0 3 7 0 0 0 34 31 14

Vojtulek

Ana
X 27 8 12 67 1 2 50 1 1 100 10 15 67 6 13 46 7 2 9 7 3 2 10 2 1 0 41 29 11

Milkovics

Réka
X 2 1 6 17 0 0 0 0 1 0 1 7 14 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 1 -4 18 25

Radócz

Fanni
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 7 13 27

Tóth

Franka Emilia
4 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 2 2 100 8 2 10 1 1 1 1 2 0 0 12 20 7

Zsámár

Lili
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 1 3 1 2 1 0 5 0 0 5 18 5

Juhász

Angéla Blanka
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 1 0 0 4 18 18

Katona

Boglárka
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 1 3 2 1 0 0 5 14 18

Koch

Dóra
2 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 0 0 2 4 25

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 27

Bodnár

Virág Bianka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 23 41 56 2 7 29 7 22 32 32 70 46 23 30 77 28 11 39 15 11 16 25 19 3 1 139 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cooper

Samantha Emma
X 11 1 5 20 0 1 0 3 6 50 4 12 33 0 0 0 5 0 5 1 1 4 0 4 0 1 12 33 -1

Williams

Kiana Evette
X 17 2 4 50 0 0 0 3 7 43 5 11 45 4 4 100 3 1 4 1 2 2 3 3 0 1 20 31 -12

Laufer

Gabriella
X 6 2 3 67 0 0 0 0 4 0 2 7 29 2 4 50 6 3 9 1 5 2 4 0 0 0 8 29 -4

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 3 0 1 0 0 2 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 2 2 4 0 3 4 1 2 1 0 3 21 -8

Viszmeg

Míra
X 4 1 1 100 0 0 0 0 5 0 1 6 17 2 2 100 2 0 2 1 1 5 1 0 0 0 2 18 -17

Szabó

Petra Judit
16 5 6 83 1 1 100 0 0 0 6 7 86 4 4 100 1 0 1 0 5 4 2 0 0 0 13 22 -22

Rakita

Lili
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 2 0 1 0 1 0 3 1 3 2 0 0 4 17 -14

Horváth

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 2 1 0 0 3 15 -22

Szirony

Dorina
3 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 0 1 0 14 -20

Danóczi

Linda Katalin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 12 24 50 1 5 20 9 31 29 22 60 37 12 16 75 24 6 30 4 22 25 16 13 1 3 65 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek