Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2023. január 15. | 16:30
16. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
66 -71
(15-17, 26-17, 15-16, 10-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Győzelmünk a szenzáció kategóriába tartozott volna, a Diósgyőrnek minden poszton kiváló játékosai vannak. Sok volt a kontakt a mérkőzésen, amik felemésztették az erőnket, az ellenfél pedig bedarált minket. Ezt jól mutatja az utolsó negyedben dobott tíz pontunk. Mégis büszke vagyok a csapatomra, jól játszottunk, de a miskolciaknál a végén beesett két extra hármas. Ha visszatér Mányoky Réka, Boros Júlia és visszanyeri korábbi formáját Krnjics Szárá, könnyebb helyzetben leszünk.

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Az első percekben széthúztuk a Szekszárd védekezését, ebből jöttek a könnyű kosarak, de tudtuk, hogy egész mérkőzésen ilyen magas százalékban nem lehet dobni. Amikor többetkellettek volna mélységből menni, megtalálni a betörésekből a passzokat, a kiosztásokat, akkor akadozott a játékunk és ebben az időszakban a Szekszárd dominált. A szünet után fontos volt, hogy nem engedtük el nagyon az ellenfelet. Darcee Garbin adott lendületet agresszivitásával, szerzett labdáival, ami átlendítette a többieket a holtponton. Fontos győzelmet arattunk Szekszárdon, de helyén kezeljük a dolgot.

Hazai játékos nyilatkozata
Studer Ági : Sokáig nagyon jól játszottunk, és eleget tettünk minden edzői utasításnak, még akkor is, ha az elején kicsit elmentek a jó dobások miatt. A meccs nagy részében mi irányítottunk, de sajnos az utolsó negyedben nem sikerült betalálni, és a védekezésünk intenzitása is kissé lejjebb ment - emiatt a legfontosabb dobásaikkal a végén betaláltak és nyertek. Látom magunkon a fejlődést, de van még javítanunk, főleg védekezésben.

Vendég játékos nyilatkozata
Kányási Veronika : Megilletődötten kezdtünk, hagytuk, hogy a Szekszárd ránk erőltesse agresszív stílusát. A második félidőben már a saját játékunkat játszottuk, a végén, amikor a legfontosabb volt, akkor összeállt a játékunk és a dobásaink is beestek.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 10
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 25:08 13:04
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
56%
63%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
23%
63%
3p táv.
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
20%
38%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
DVTK-Hun-Therm
77%
79%
KSC-Szekszárd DVTK-Hun-Therm
Szerzett labda 14 8
Eladott labda 13 22
Lepattanó 27 31
Gólpassz 10 17
Fault 15 18
VAL 79 93
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goree

Cyesha Damian
X 12 3 4 75 1 6 17 0 1 0 4 11 36 4 4 100 1 1 2 2 1 3 3 1 0 0 12 35 -3

Studer

Ágnes
X 18 2 7 29 2 3 67 1 4 25 5 14 36 7 8 88 3 1 4 2 3 1 4 7 0 1 22 33 1

Vivians

Victoria Valencia
X 14 3 6 50 0 1 0 2 5 40 5 12 42 2 2 100 4 2 6 3 3 1 1 0 0 0 14 32 -8

Miklós

Melinda
X 6 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 1 2 50 3 1 4 2 4 4 1 0 0 0 4 32 -2

Hebard

Ruth Cecilia
X 7 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 1 4 25 6 1 7 2 2 1 4 0 0 0 13 25 -13

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
4 2 2 100 0 2 0 0 6 0 2 10 20 0 0 0 1 0 1 2 0 2 1 2 0 0 2 22 -2

Krnjic

Sara
3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 3 3 0 0 0 3 0 0 0 8 12 4

Bálint

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 1 5 -5

Holcz

Rebeka
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 3 3

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mányoky

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 14 25 56 3 13 23 4 20 20 21 58 36 20 26 77 18 9 27 14 13 15 18 10 0 1 79 200
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guirantes

Arella
X 10 1 4 25 1 3 33 0 0 0 2 7 29 6 6 100 8 1 9 1 7 3 3 4 0 0 15 34 14

Garbin

Darcee Lee
X 18 0 0 0 0 0 0 6 11 55 6 11 55 0 0 0 3 1 4 0 1 2 2 1 0 0 19 27 3

Green

Cheridene
X 14 4 4 100 2 2 100 0 0 0 6 6 100 2 2 100 3 1 4 3 1 3 2 0 0 0 22 27 7

Aho

Nina Daniella
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 3 1 2 0 7 0 0 11 23 17

Aho

Tyra Nolwenn
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 4 0 0 0 0 0 -1 13 2

Kányási

Veronika
10 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 0 0 0 2 0 2 1 2 2 0 2 1 0 10 27 -2

Bernáth

Réka
4 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 7 14 1 3 33 2 0 2 0 4 3 3 1 0 0 -2 16 -7

Kiss

Angelika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 3 1 0 0 6 13 2

Grigalauskyté

Monika
8 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 3 100 2 3 67 2 2 4 0 0 0 2 0 0 0 13 13 -2

Oláh

Fruzsina
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 5 -6

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 2 -3

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 10 16 63 5 8 63 10 26 38 25 50 50 11 14 79 26 5 31 8 22 18 15 17 1 0 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek