Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2023. január 8. | 18:00
15. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
62 -79
(22-17, 16-24, 11-22, 13-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Sörlei Attila, Jankovics Viktor Zsolt (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Gratulálni tudok a csapatnak, nagyon büszke vagyok a lányokra. Az a célunk, hogy jól tudjunk kezdeni mérkőzéseket, ma jó koncentrációval, akarattal dolgoztak a lányok, védekezésben működött, amit megbeszélünk. Ha hibáztunk, tudtunk korrigálni. Szépen haladunk előre védekezésben, azt tudom mondani, elégedett lennék hasonló teljesítménnyel a következő hetekben.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Az első félidőben aludt a csapat. Jelezte ezt a 13 eladott labdánk, valamint az is, hogy szinte folyamatosan a BEAC mögött jártunk egy lépéssel. Ők lendületesen, szépen játszottak. A szünet után már arra a hőfokra kapcsoltunk, ahogy el kellett volna kezdeni a mérkőzést. Onnantól sokkal jobb kosárlabdát játszottunk, de az összképpel nem vagyok elégedett, és megértő sem leszek, mert megértésből nem érünk el jó eredményt.

Hazai játékos nyilatkozata
Morgan Green : Amit ma kitettünk védekezésben a pályára, arra büszkék lehetünk, és remélem, hogy a szezon további részében is tudunk hasonló teljesítményt nyújtani. Úgy érzem, ráijesztettünk az első félidőben a Sopronra. A két csapat közötti reális különbség kijött, de a teljesítményünk mindenképp dicséretet érdemel ma.

Vendég játékos nyilatkozata
Sitku Zsuzsanna : A buszban maradtunk az elején. Ezt a második félidőre tudtuk kijavítani, amit nagyon jól kezdtünk, de az biztos, hogy a mérkőzés elejét sokkal jobban kellett volna lejátszanunk.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 10
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 13:58 25:09
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
35%
59%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
33%
15%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
41%
47%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
82%
82%
E.ON ELTE BEAC Sopron Basket
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 20 20
Lepattanó 27 33
Gólpassz 16 17
Fault 18 16
VAL 74 101
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Green

Morgan Asha Symouree
X 21 4 7 57 0 0 0 3 10 30 7 17 41 4 4 100 3 1 4 3 4 3 4 9 0 0 27 40 -17

Vojtulek

Ana
X 15 3 8 38 2 5 40 0 1 0 5 14 36 5 7 71 8 0 8 2 4 4 7 1 1 1 19 38 -17

Angyal

Barbara
X 11 1 6 17 0 0 0 3 3 100 4 9 44 0 0 0 3 1 4 2 4 1 4 3 0 0 15 33 -8

Tóth

Franka Emilia
X 4 2 5 40 0 1 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 4 1 5 2 1 2 0 1 1 0 7 28 -12

Milkovics

Réka
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 4 0 0 1 0 0 -1 16 -8

Orosz

Lea Zsófia
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 1 2 0 1 4 1 0 1 0 9 18 -8

Juhász

Angéla Blanka
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 2 1 14 -5

Koch

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 0 0 0 -2 6 -1

Zsámár

Lili
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 4 -10

Katona

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 3 1

Radócz

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 11 31 35 2 6 33 9 22 41 22 59 37 9 11 82 23 4 27 9 20 18 16 16 3 3 74 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Alíz
X 3 0 2 0 0 4 0 1 3 33 1 9 11 0 0 0 4 1 5 0 1 1 1 1 0 0 1 24 11

Turner

Yvonne Nicole
X 7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 1 100 2 0 2 0 3 3 2 2 0 0 8 23 4

Magbegor

Eziyoda Uzezi
X 16 6 7 86 0 0 0 1 1 100 7 8 88 1 2 50 1 0 1 2 2 1 2 1 1 0 19 22 8

Böröndy

Vivien
X 8 2 3 67 0 2 0 1 2 50 3 7 43 1 2 50 4 0 4 1 1 2 1 2 0 0 10 20 5

Sitku

Zsuzsanna
X 8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 3 0 0 14 17 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
6 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 4 50 2 2 100 1 0 1 0 4 0 4 6 0 0 11 27 17

Stankovic

Dragana
8 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 6 6 100 6 2 8 1 1 0 4 0 2 1 20 18 9

Kunek

Alice Louise
7 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 1 2 50 1 0 1 1 3 3 2 0 0 1 4 17 14

Brooks

Jelena
16 4 8 50 0 1 0 2 5 40 6 14 43 2 2 100 4 1 5 1 3 3 1 0 0 1 12 16 6

Czukor

Dalma
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 2 3 1 1 0 0 0 13 8

Völgyi

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 3 3
Összesen 5 79 17 29 59 2 13 15 9 19 47 28 61 46 14 17 82 27 6 33 7 20 16 18 17 3 3 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek