Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2023. január 7. | 18:00
15. forduló
Albertirsa Sportcsarnok
76 -105
(21-29, 25-29, 15-23, 15-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Fodor Attila, Varga-Záray Katalin (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Lo Elhadji Malick : Mióta vezetőedzőként átvettem a csapatot, ez volt az első meccsünk, amikor egyben egy teljes hetet tudtunk készülni rá. Amire támadásban készültünk, 80%-ban végre tudtuk hajtani, védekezésben viszont szinte semmit. Sokat hibáztunk, elkéstünk, túl sok második esélyt adtunk az ellenfélnek, akik ezt kihasználták. Dolgozni kell tovább, a pozitív dolgokra építve, a hibákat minél előbb kijavítva.

Vendég edző nyilatkozata
Jovan Gorec : Az első félidő védekezésével nem voltunk elégedettek, de a második már ezen a téren is jól sikerült. Próbáltunk azoknak is lehetőséget adni, akik jól edzenek, de a korábbi meccseken kevesebb lehetőséghez jutottak, és most megmutatták, hogy számíthatunk rájuk. A Cegléd a változások után három negyeden át egészen jól játszott, remélem, több győzelmet is szereznek majd, mert megérdemlik, mi pedig készülünk az Európa Kupa mérkőzésünkre.

Hazai játékos nyilatkozata
Laufer Gabriella : Először is gratulálok a PEAC-nak, mert nagyon jól küzdöttek. Úgy gondolom, hogy mi is nagyon küzdöttünk, én a magam részéről büszke vagyok a csapatra, mert nagyon nehéz időszak van mögöttünk. Támadásban voltak szép megoldásaink, de kicsit bizonytalanok voltunk, védekezésben viszont többet kell kommunikálnunk, erőszakosabbnak kell lennünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Ivana Katanic : Mint a legutóbbi meccseinken, ma is jobban játszottunk a második félidőben, mint az elsőben. A győzelem után már az Európa Kupa mérkőzésre kell készülnünk.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 29
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 14
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 02:14 36:42
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
60%
56%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
27%
33%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
32%
48%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
68%
75%
VBW CEKK Cegléd NKA Universitas PEAC
Szerzett labda 3 6
Eladott labda 9 6
Lepattanó 27 41
Gólpassz 24 23
Fault 22 19
VAL 97 150
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cooper

Samantha Emma
X 18 4 6 67 0 2 0 2 6 33 6 14 43 4 6 67 6 3 9 0 0 3 5 2 0 0 24 33 -28

Williams

Kiana Evette
X 10 3 5 60 1 4 25 0 6 0 4 15 27 2 2 100 2 0 2 0 2 0 5 8 0 0 12 31 -20

Laufer

Gabriella
X 18 5 5 100 1 3 33 1 1 100 7 9 78 3 4 75 3 3 6 1 3 3 2 0 0 0 21 30 -24

Horváth

Boglárka
X 4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 3 67 3 0 3 0 2 3 4 2 0 0 7 25 -21

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 3 0 3 1 1 4 2 5 0 0 9 23 -14

Szirony

Dorina
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 19 -12

Viszmeg

Míra
14 1 1 100 0 0 0 4 6 67 5 7 71 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 3 0 0 15 18 -8

Szabó

Petra Judit
5 0 2 0 1 1 100 1 2 50 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 0 4 0 1 0 0 6 17 -15

Danóczi

Linda Katalin
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 1 1 2 0 0 2 4 -3

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 15 25 60 3 11 27 9 28 32 27 64 42 13 19 68 20 7 27 3 9 22 19 24 0 1 97 200
NKA Universitas PEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katanic

Ivana
X 19 5 7 71 1 1 100 2 2 100 8 10 80 1 2 50 3 0 3 1 2 3 3 2 0 0 23 23 26

Wentzel

Nóra
X 7 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 5 0 0 9 21 12

Kiss

Virág
X 22 7 12 58 1 1 100 0 0 0 8 13 62 6 7 86 1 3 4 0 1 1 7 1 0 0 27 20 8

Laczkó

Sára
X 5 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 5 1 6 0 0 2 0 0 0 0 7 19 13

Burdick

Cassidie Cierra
X 8 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 4 4 100 4 4 8 0 0 4 2 2 0 0 18 16 6

Calhoun

Sierra
18 2 4 50 0 1 0 4 6 67 6 11 55 2 2 100 4 0 4 1 0 1 1 0 1 0 20 23 14

Sanchez Maruffo

Beatriz
5 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 3 0 3 1 0 0 2 2 0 0 12 16 19

Szűcs

Réka
4 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 1 1 2 2 1 1 2 3 0 0 9 16 14

Rátkai

Eszter
2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 4 0 0 1 1 0 0 2 3 5 0 0 2 15 9

Simon

Zsófia
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 3 0 0 10 15 11

Olawuyi

Adenike Olayemi
5 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 4 0 4 0 1 2 0 0 0 0 6 8 9

Kaszás-Pap

Regina
5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 1 1 2 0 0 1 2 0 0 0 7 8 4
Összesen 5 105 25 45 56 2 6 33 11 23 48 38 74 51 18 24 75 29 12 41 6 6 19 22 23 1 0 150 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek