Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 18. | 17:30
12. forduló
DVTK Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Pozsonyi László, JAKAB László Imre (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Könnyebb győzelem volt, mint amire számítottam, igazából mindenki hozzátette a magáét tőlünk, az utolsó negyedet szinte a legfiatalabb játékosaink játszották végig. Jó ráhangolódás volt ez az utolsó hazai mérkőzésünkre, a szerdai Euroliga találkozóra. Remélem, hogy maradt még annyi tartalék a csapatban, hogy tudunk majd egy extra teljesítményt nyújtani, mert a győzelemhez az szükséges

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Nehéz értékelni a mai teljesítményünket, mert gyakorlatilag 15 perc volt, amíg értékelhetően kosárlabdáztunk. Ebben a 15 percben nagyon jól láttuk el azokat a részfeladatokat, amiket megbeszéltünk, leszámítva a lepattanózást: sajnos azt egész mérkőzésen tragikusan hoztuk, pedig nem vagyunk egy rosszul lepattanózó csapat. Amit Dorina is elmondott, hogy amikor lett a két csapat közt 10-11 pont, akkor éreztük a fizikai különbséget és feladtuk a mérkőzést. Ezt pedig nem szabad csinálni, hiszen így nem tudunk fejlődni. Mentálisan szétzuhantunk, és onnantól nem tartottuk be azokat a dolgokat, amik előtte működtek. Tragédia nincsen, készülünk a Csatára mert ott javítanunk kell. A Diósgyőrnek gratulálok, megmutatták, milyen játékra képes egy Euroligás csapat

Hazai játékos nyilatkozata
Kányási Veronika : Büszke vagyok a lányokra, mert attól függetlenül, hogy az elején kicsit nem találtuk a ritmust, a második félidőre azt gondolom hogy szépen felfejlődött a támadójátékunk a védekezésünk mellé. A védekezésünk már szerintem az elején is a helyén volt, úgyhogy erre kell építeni a jövőben. Próbáltuk azt megmutatni, hogy a salamancai meccs második félideje az nem az igazi arcunk. Szerdán szeretnénk a megszerezni a harmadik Euroliga győzelmünket is.

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Dorina : Sajnos nem sikerült megvalósítani azokat a taktikai elemeket amiket edzésen gyakoroltunk és megbeszéltünk. Emiatt csalódottak vagyunk, de a papírforma érvényesült. Ennek ellenére nem szabadott volna feladnunk magunkban a mérkőzést semelyik ponton sem. Megyünk tovább, jövőhéten a Csata ellen mindenképpen győzni szeretnénk.


Dobástérkép
DVTK-Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
DVTK-Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 46 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:43 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DVTK-Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
46%
24%
2p ktáv.
DVTK-Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
45%
44%
3p táv.
DVTK-Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
37%
28%
1p bünt.
DVTK-Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
87%
67%
DVTK-Hun-Therm BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 9 1
Eladott labda 11 15
Lepattanó 49 26
Gólpassz 13 8
Fault 18 19
VAL 127 44
Statisztika
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Green

Cheridene
X 8 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 4 5 80 6 6 12 1 3 4 4 1 0 0 18 24 26

Garbin

Darcee Lee
X 7 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 2 2 100 3 4 7 1 1 1 1 1 0 1 10 22 24

Guirantes

Arella
X 19 3 4 75 2 4 50 0 4 0 5 12 42 9 9 100 6 1 7 0 2 1 6 0 0 0 23 21 28

Oláh

Fruzsina
X 8 0 0 0 1 2 50 2 7 29 3 9 33 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 2 0 1 6 21 18

Aho

Nina Daniella
X 1 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 1 2 50 0 1 1 2 0 2 1 0 0 0 0 11 19

Kányási

Veronika
24 3 5 60 1 1 100 5 8 63 9 14 64 1 1 100 2 0 2 2 1 0 2 3 0 0 27 27 26

Aho

Tyra Nolwenn
11 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 1 2 50 5 0 5 0 1 3 2 1 0 0 14 24 21

Kiss

Angelika
4 1 4 25 0 1 0 0 2 0 1 7 14 2 2 100 5 4 9 2 1 3 1 2 0 0 11 19 28

Bernáth

Réka
9 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 1 1 2 1 0 0 12 16 14

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 0 0 3 10 4

Márkusz

Lilla
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 5 2

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 12 26 46 5 11 45 13 35 37 30 72 42 20 23 87 32 17 49 9 11 18 19 13 0 2 127 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Degbeon

Ama Lemonie Owusua
X 7 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 1 3 33 2 1 3 0 3 2 3 0 1 0 8 26 -29

Jones

Kayla Danielle
X 11 0 7 0 2 3 67 1 4 25 3 14 21 4 6 67 8 1 9 0 7 1 4 0 1 0 5 26 -26

Takács

Dorina
X 9 1 2 50 1 2 50 1 1 100 3 5 60 2 4 50 0 1 1 1 1 1 3 0 0 0 9 24 -18

Katona

Szidónia
X 2 0 3 0 0 2 0 0 1 0 0 6 0 2 2 100 3 1 4 0 1 3 1 2 0 0 2 22 -26

Perez

Raina Alysa
X 1 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 2 0 2 0 0 4 1 1 0 0 1 18 -25

Vári

Zita
5 1 6 17 0 0 0 0 2 0 1 8 13 3 3 100 0 2 2 0 1 1 5 0 0 0 4 26 -27

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
9 1 3 33 0 0 0 2 2 100 3 5 60 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 7 19 -27

Szabó

Dóra
3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 3 0 0 0 18 -21

Kovács

Vanessza Luca
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 -1 8 -9

Zsámár

Panna
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 5 7 -1

Andi

Hanna Emma
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 4 -1

Gróf

Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0
Összesen 5 51 7 29 24 4 9 44 5 18 28 16 56 29 14 21 67 19 7 26 1 15 19 18 8 2 0 44 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek