Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 11. | 16:45
11. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
78 -64
(25-12, 25-13, 10-28, 18-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Praksch Péter Árpád, Sörlei Attila (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Fantasztikus első félidőt produkáltunk, de hiba lett volna hátradőlni akkor. Ezt a Szekszárd bizonyította is, nem véletlenül Euroligás csapat, mely itthon évek óta döntőt játszik. Szerencsére a végén helyén volt a szívünk, és ha valaki azt mondja a meccse előtt, hogy tizennégy ponttal nyerünk, aláírom.

Vendég edző nyilatkozata
Djokic Zeljko : Gratulálok a győrieknek, megérdemelten nyertek. Az első félidőben látszott, hogy ez a negyedik meccsünk zsinórban idegenben. Gyakorlatilag edzés nélkül játsszuk ezeket a rangadókat. Ennek ellenére volt tartásunk, megmutattuk, milyen karakter van bennünk, mert mínusz huszonötről is felzárkóztunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Peyton Williams : Fizikálisan kemény meccs volt. Az első félidőben sokkal több dobási kísérletünk volt, ezeket jó százalékkal dobtuk be. A harmadik negyedben az ellenfél is változtatott, ennek is köszönhetően feljöttek, de a végét mi bírtuk jobban idegekkel.

Vendég játékos nyilatkozata
Sydney Wallace : Túl nagy előnyt adtunk az első félidőben az ellenfelünknek. Nagyon kemény meccs volt, nagyot harcoltunk, azt gondolom, a vereség ellenére nincs szégyenkeznivalónk.


Dobástérkép
SERCO UNI Győr
KSC-Szekszárd
SERCO UNI Győr
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 27 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 19
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:06 00:17
CSAPAT %
2p köz.
SERCO UNI Győr
KSC-Szekszárd
67%
53%
2p ktáv.
SERCO UNI Győr
KSC-Szekszárd
25%
27%
3p táv.
SERCO UNI Győr
KSC-Szekszárd
19%
19%
1p bünt.
SERCO UNI Győr
KSC-Szekszárd
75%
80%
SERCO UNI Győr KSC-Szekszárd
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 12 12
Lepattanó 36 32
Gólpassz 17 16
Fault 17 25
VAL 110 81
Statisztika
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ellenberg-Wiley

Aaryn Deje
X 17 3 4 75 1 8 13 2 8 25 6 20 30 3 3 100 4 1 5 0 5 1 7 4 0 1 14 37 10

Dombai

Réka
X 11 2 4 50 0 2 0 0 5 0 2 11 18 7 8 88 3 1 4 1 1 2 5 1 0 0 11 35 20

Mompremier

Beatrice
X 17 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 5 7 71 7 2 9 2 3 3 6 1 3 0 31 31 24

Bach

Boglárka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 -3

Oroszova

Sabina
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 8 1

Ruff-Nagy

Dóra
5 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 1 2 50 5 0 5 2 2 3 3 6 0 1 14 26 8

Williams

Peyton Quinn
14 5 7 71 1 3 33 0 0 0 6 10 60 2 4 50 2 3 5 1 0 2 3 3 1 0 21 24 4

Török

Ágnes Zsuzsanna
9 2 3 67 1 1 100 1 2 50 4 6 67 0 0 0 4 2 6 0 0 2 0 1 0 0 14 17 -1

Dubei

Debóra Franciska
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 1 1 1 1 3 1 1 0 0 4 12 3

Rozmán

Lilla Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4

Varga

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Weninger

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 20 30 67 4 16 25 4 21 19 28 67 42 18 24 75 25 11 36 7 12 17 25 17 4 2 110 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goree

Cyesha Damian
X 8 3 6 50 0 3 0 0 1 0 3 10 30 2 2 100 2 0 2 2 1 4 2 4 0 0 10 37 -9

Studer

Ágnes
X 15 5 7 71 2 4 50 0 4 0 7 15 47 1 2 50 5 5 10 3 5 3 3 8 0 0 25 37 -5

Hebard

Ruth Cecilia
X 15 6 11 55 0 1 0 0 0 0 6 12 50 3 3 100 7 1 8 0 2 5 3 2 0 0 20 32 2

Boros

Júlia
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 1 22 -16

Vivians

Victoria Valencia
X 6 1 3 33 1 4 25 0 3 0 2 10 20 2 2 100 3 0 3 1 2 5 2 0 0 3 2 21 -20

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
19 1 2 50 1 1 100 4 7 57 6 10 60 3 4 75 4 0 4 0 1 2 2 0 0 0 19 26 -3

Miklós

Melinda
1 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 6 0 1 2 50 2 2 4 1 1 4 1 2 0 1 1 19 0

Mányoky

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 1 0 3 6 -17

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bálint

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 16 30 53 4 15 27 4 21 19 24 66 36 12 15 80 23 9 32 7 12 25 17 16 2 4 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek