Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 11. | 18:00
11. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Kapusi Gábor, Jankovics Viktor Zsolt (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Az első negyedben tragikusan játszottunk. Semmit nem csináltunk meg abból, amit megbeszéltünk sem védekezésben, sem támadásban. Főként a védekezésünk volt tragikus. Meg akartuk a Vasasnak a gyors játékát akadályozni, nem értünk vissza, nem ütöttük be a taktikai faultokat, nem úgy védtük a játékosokat egyénileg ahogy terveztük. Gyakorlatilag ezután fejben összeálltunk. Nagyon kellett az első félidőben Takács Dorina energiája az, hogy pontokat tudott szerezni és volt olyan időszak, amikor ő tartott minket játékban. Nagyon örülök a győzelemnek és gratulálok a csapatomnak. Nyilván tudni kell, hogy a Vasasban volt hiányzó játékos és mind a két csapat megérdemelte volna a győzelmet. Most a szerencsésebb csapat nyert. Nagyon sok ilyen mérkőzést elbuktunk már úgyhogy örülök, hogy ez most így alakult. Most pihenünk egy picit és jövő héten szeretnénk Diósgyőrben meglepetést okozni.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Gratulálok a BKG-nak. Főként azért kaptunk ki, mert elveszítettük a fókuszt. Védekezésben sokat hibáztunk. Azokat a játékosokat hagytuk akiket nem kellett volna és akiket a megbeszéltek szerint fel kellett volna adnunk, oda meg jobban összpontosítottunk. Támadásban is elkezdtünk szenvedni, a támadójátékunk rossz volt. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetőkkel, de szeretném hangsúlyozni, hogy a BKG-nak a győzelméből és érdemeiből semmit nem von le, de 0,8mp-nél a döntésük rossz volt. A faultnak mindkét oldalon faultnak kell lennie.

Hazai játékos nyilatkozata
Vári Zita : A mérkőzést nagyon rosszul kezdtük. Nem tettük bele annyi energiát, amennyit szerettünk volna. Védekezésben és támadásban is sok hibát követtünk el. Igazából a legfontosabb, hogy csapatként tudtunk küzdeni és csapatként nyertük meg ezt a mérkőzést. Hihetetlenül büszke vagyok az egész csapatra, hogy ezt így meg tudtuk csinálni. Megyünk tovább, jövő héten megyünk Miskolcra és megteszünk tőlünk minden telhetőt.

Vendég játékos nyilatkozata
Papp Klaudia : Elképesztően mérges vagyok erre a mérkőzésre, hiszen meg kellett volna nyernünk mindenféleképpen. Az első félidőt nagyon jól kontrolláltuk, a megbeszéltek szerint játszottunk. A második félidőben pedig egyértelműen bent maradtunk az öltözőben és hagytuk az ellenfelünket játszani. Pont azokat a kulcsjátékosokat, akiket megbeszéltük, hogy nem dobhatnak, konkrétan megvertek minket. A végjátékban pedig rengeteg eladott labdánk volt, ami szerintem elfogadhatatlan. Kikaptunk, a visszavágón majd szeretnénk javítani. Most pedig készülünk a jövő hétre.


Dobástérkép
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 04:32 32:28
CSAPAT %
2p köz.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
68%
46%
2p ktáv.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
36%
27%
3p táv.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
26%
24%
1p bünt.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
92%
100%
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós Vasas Akadémia
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 13 14
Lepattanó 31 35
Gólpassz 14 15
Fault 15 16
VAL 98 80
Statisztika
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Degbeon

Ama Lemonie Owusua
X 10 5 7 71 0 1 0 0 2 0 5 10 50 0 0 0 6 2 8 2 3 2 0 1 2 0 15 36 2

Jones

Kayla Danielle
X 13 3 5 60 0 5 0 2 7 29 5 17 29 1 1 100 6 1 7 1 3 4 5 3 4 1 18 30 -2

Katona

Szidónia
X 9 2 2 100 2 2 100 0 2 0 4 6 67 1 1 100 2 0 2 0 1 0 1 3 0 1 12 27 -3

Perez

Raina Alysa
X 12 2 2 100 2 3 67 1 5 20 5 10 50 1 2 50 4 0 4 1 4 1 3 3 1 0 14 25 -1

Takács

Dorina
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 1 2 1 0 0 0 4 12 -3

Vári

Zita
11 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 6 6 100 2 0 2 1 0 2 4 2 0 0 17 26 8

Szabó

Dóra
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 2 0 0 5 22 6

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
7 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 2 2 100 2 2 4 2 0 2 2 0 0 0 13 14 2

Zsámár

Panna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 8 -4

Duka

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Andi

Hanna Emma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 15 22 68 5 14 36 6 23 26 26 59 44 11 12 92 25 6 31 8 13 15 16 14 7 2 98 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Papp

Klaudia
X 14 4 8 50 0 4 0 2 8 25 6 20 30 0 0 0 2 0 2 4 5 2 1 9 0 3 11 36 5

Smailbegovic

Nadija
X 14 0 1 0 1 1 100 4 11 36 5 13 38 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 9 33 -4

Tóth

Orsolya
X 11 4 6 67 1 3 33 0 1 0 5 10 50 1 1 100 8 2 10 2 4 2 5 2 1 0 22 31 0

Nunn

Schaquilla Marie
X 14 5 8 63 1 1 100 0 0 0 6 9 67 2 2 100 6 4 10 0 0 2 3 0 0 1 24 27 2

Madár

Eszter
X 11 5 11 45 0 1 0 0 1 0 5 13 38 1 1 100 3 1 4 1 1 3 1 0 1 2 9 26 7

Szerencsés

Tamara Beatrix
0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 1 0 1 -3 19 2

Salamon

Zsófia
2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 4 4 0 2 0 2 1 0 0 5 13 -3

Budácsik

Dorottya Eszter
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 0 4 1 1 0 0 4 12 -8

Madár

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 -6

Van Rijs

Luca Jenny
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 18 39 46 3 11 27 6 25 24 27 75 36 8 8 100 22 13 35 7 14 16 15 15 2 7 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek