Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 4. | 15:00
10. forduló
DVTK Aréna
85 -59
(28-20, 31-6, 17-15, 9-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Makrai Márton, Jankovics Viktor Zsolt (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Egy jó kötelező győzelem volt ez a csapat számára, voltak nagyon jó periódusaink, de ennél még fegyelmezettebbnek kell lennünk védekezésben ha ettől jobb csapatok ellen akarunk mérkőzéseket nyerni. Összességében ez ma nem volt rossz teljesítmény, sajnálom, hogy az utolsó negyed kicsit ritmustalanra sikeredett tőlünk, de a fiatalok viszont tudtak bizonyítani. A negatív pontja a mérkőzésnek Bacsó Zsófi sérülése, ami súlyosnak tűnt a pálya széléről, ami sajnos azt jelenti, hogy újabb ember esik ki a rotációnkból.

Vendég edző nyilatkozata
Keramidas Konstantinos : Kritika nem érhet minket a mai mérkőzés után, két teljesen eltérő játékerőt képviselő csapat találkozott ma, ráadásul mi sokat is utaztunk. Az első félidő nem sikerült túl jól, a másodikban már jobban játszottunk, de még egyszer mondom: kritika a mai teljesítményünk után bennünket nem érhet.

Hazai játékos nyilatkozata
Vég-Dudás Anna : Úgy gondolom, hogy hosszú szünet után egy jó lendületű mérkőzéssel tudtunk kezdeni. Tudtuk gyakorolni azokat amiket mérkőzés előtt megbeszéltünk és úgy gondolom, oda tudtunk figyelni ezekre és szép eredményt tudtunk elérni.

Vendég játékos nyilatkozata
Kiana Evette Williams : Nagyon jó csapat ellen játszottunk és én úgy gondolom, hogy felkészülten érkeztünk erre a találkozóra. Sajnos azok az apró, specifikus dolgok amiket elterveztünk nem valósultak meg. Szerintem keményen küzdöttünk ma, megyünk tovább ezen az úton.


Dobástérkép
DVTK-Hun-Therm
VBW CEKK Cegléd
DVTK-Hun-Therm
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 40 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:34 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DVTK-Hun-Therm
VBW CEKK Cegléd
66%
23%
2p ktáv.
DVTK-Hun-Therm
VBW CEKK Cegléd
33%
32%
3p táv.
DVTK-Hun-Therm
VBW CEKK Cegléd
40%
43%
1p bünt.
DVTK-Hun-Therm
VBW CEKK Cegléd
64%
60%
DVTK-Hun-Therm VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 11 8
Lepattanó 47 25
Gólpassz 25 10
Fault 15 18
VAL 135 59
Statisztika
DVTK-Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Tyra Nolwenn
X 4 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 0 0 0 4 3 7 0 3 1 0 1 0 1 5 24 11

Garbin

Darcee Lee
X 15 0 1 0 0 1 0 5 7 71 5 9 56 0 0 0 3 1 4 1 2 2 1 0 0 0 15 21 14

Guirantes

Arella
X 10 3 3 100 2 5 40 0 1 0 5 9 56 0 0 0 5 0 5 1 0 0 2 6 0 0 20 20 24

Green

Cheridene
X 15 7 7 100 0 1 0 0 1 0 7 9 78 1 2 50 5 1 6 1 0 3 1 0 0 0 20 19 24

Aho

Nina Daniella
X 2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 1 4 2 1 1 0 7 18 19

Kányási

Veronika
2 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 5 0 5 0 1 1 0 9 0 0 11 22 20

Kiss

Angelika
15 3 4 75 0 2 0 1 1 100 4 7 57 6 8 75 4 1 5 1 1 2 7 3 0 1 25 20 15

Bernáth

Réka
10 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 0 0 0 5 1 6 0 2 0 0 4 0 0 14 18 5

Oláh

Fruzsina
7 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 1 2 50 1 1 2 1 0 1 3 0 0 0 9 17 2

Vég-Dudás

Anna
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 3 1 4 0 1 0 2 0 2 0 10 14 3

Márkusz

Lilla
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 -1 6 -4

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -3
Összesen 5 85 19 29 66 4 12 33 10 25 40 33 66 50 9 14 64 37 10 47 6 11 15 18 25 3 2 135 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williams

Kiana Evette
X 17 2 3 67 2 6 33 3 9 33 7 18 39 0 0 0 4 0 4 4 1 1 2 4 0 1 19 38 -26

Cooper

Samantha Emma
X 16 1 5 20 2 6 33 3 5 60 6 16 38 1 1 100 4 2 6 0 1 2 4 1 0 0 16 36 -31

Turudic

Teodora
X 9 1 5 20 1 3 33 1 1 100 3 9 33 2 3 67 4 0 4 1 1 3 4 0 0 1 10 26 -18

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 2 4 1 0 1 0 0 26 -16

Rakita

Lili
X 0 0 4 0 0 2 0 0 2 0 0 8 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 3 0 0 0 -2 17 -24

Szabó

Petra Judit
7 1 4 25 1 2 50 1 2 50 3 8 38 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 1 2 18 -5

Laufer

Gabriella
10 1 3 33 1 1 100 2 3 67 4 7 57 0 1 0 1 1 2 0 0 0 1 2 1 0 12 15 4

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 -1 9 -7

Horváth

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 0 0 4 9 4

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 -11

Bura

Patricia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 59 6 26 23 7 22 32 10 23 43 23 71 32 3 5 60 21 4 25 6 8 18 15 10 2 3 59 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek