Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. november 30. | 18:00
13. forduló
Albertirsa Sportcsarnok
58 -91
(17-23, 16-23, 9-26, 16-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Szilágyi Bálint, Gruber Nikolett Lilla (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Keramidas : Megpróbáltunk versenyképesek lenni, amennyire csak tudtunk, de különösen a támadójátékunkban, megéreztük Samantha Cooper hiányát. Próbáltuk ezt védekezéssel ellensúlyozni, ami az első félidőben sikerült is, a másodikban viszont teljesen szétestünk, így a végén már igyekeztem több lehetőséget adni azoknak, akik a korábbi meccseken kevesebbet voltak a pályán.

Vendég edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : Gratulálunk a csapatomnak. Ez volt az első meccsünk egy 21 nap alatt sorra kerülő 7 meccses sorozatból, és az elején érződött, hogy a mérkőzés előtt nem tudtunk 5-5 ellen edzeni. A meccs alatt is érződött, hogy fokozatosan állt össze a játékunk és végül nagyon elégedett vagyok, mert minden mutatóban jól teljesítettünk. Megyünk tovább, szombaton fontos meccs vár ránk

Hazai játékos nyilatkozata
Rakita Lili : Először is gratulálok a Szekszárd csapatának. Az első negyedben jól játszottunk, próbáltuk megvalósítani, amit az edzőnk kért tőlünk, viszont a harmadik negyedre úgy jöttünk ki, hogy teljesen szétestünk, amit a Szekszárd maximálisan kihasznált. Valamin muszáj lesz változtatnunk, ha meccseket szeretnénk nyerni, mert ez így nincs rendben... Nincs sok időnk, készülünk a hétvégére, keményen kell edzenünk tovább.

Vendég játékos nyilatkozata
Miklós Melinda : Nehezen kezdődött számunkra a mérkőzés, mert könnyű támadólepattanókat hagytunk a Ceglédnek, és ezáltal könnyű kosarakat is. Viszont próbáltunk erre odafigyelni a további negyedekben és gyakorolni a saját támadójátékunkat és védekezésünket, hogy visszajöjjünk a ritmusba a további meccsekre. Úgy gondolom, hogy jó volt a mérkőzés és tudtunk előrelépni, visszarázódni a szisztémába, amit játszani szeretnénk. Nagyon jó, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, de mennünk kell tovább, mert még komoly feladatok várnak ránk.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 35
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 02:54 32:53
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
58%
67%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
9%
40%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
24%
41%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
76%
95%
VBW CEKK Cegléd KSC-Szekszárd
Szerzett labda 6 13
Eladott labda 20 22
Lepattanó 23 36
Gólpassz 18 27
Fault 16 21
VAL 69 138
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bura

Patricia
X 8 2 6 33 0 2 0 0 0 0 2 8 25 4 5 80 4 3 7 0 3 4 3 2 1 0 11 38 -29

Williams

Kiana Evette
X 13 5 8 63 0 3 0 0 6 0 5 17 29 3 4 75 1 1 2 1 8 0 6 1 0 1 2 34 -29

Rakita

Lili
X 10 1 2 50 0 1 0 2 8 25 3 11 27 2 2 100 2 1 3 4 1 1 3 2 0 1 13 28 -25

Turudic

Teodora
X 9 2 3 67 0 1 0 1 3 33 3 7 43 2 4 50 3 1 4 0 1 4 5 3 0 0 14 25 -13

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 3 4 0 0 2 1 5 0 0 7 23 -17

Szabó

Petra Judit
9 2 2 100 1 2 50 1 1 100 4 5 80 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 1 0 10 17 -18

Horváth

Boglárka
7 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 0 2 1 1 0 0 10 12 -5

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 2 1 1 1 9 -9

Laufer

Gabriella
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 4 1 0 0 0 0 0 8 -14

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 6 -6
Összesen 5 58 14 24 58 1 11 9 5 21 24 20 56 36 13 17 76 14 9 23 6 20 16 21 18 3 3 69 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hebard

Ruth Cecilia
X 19 7 8 88 1 2 50 0 0 0 8 10 80 3 3 100 4 3 7 1 2 0 2 3 0 0 28 28 26

Boros

Júlia
X 6 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 0 2 2 3 4 3 2 2 0 0 6 26 13

Vivians

Victoria Valencia
X 3 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 1 1 100 6 1 7 0 2 1 1 1 0 0 7 21 5

Goree

Cyesha Damian
X 15 4 6 67 0 0 0 1 2 50 5 8 63 4 4 100 1 0 1 0 3 2 3 0 0 0 13 17 17

Studer

Ágnes
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 5 3 0 3 0 0 2 14 4

Mányoky

Réka
7 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 3 3 100 4 0 4 1 2 2 2 7 2 0 19 31 40

Miklós

Melinda
13 2 3 67 0 0 0 3 5 60 5 8 63 0 0 0 2 4 6 6 2 4 0 6 0 0 26 24 28

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
21 4 4 100 1 1 100 3 7 43 8 12 67 2 2 100 0 1 1 2 1 3 2 5 0 1 26 22 23

Szücs

Gréta
7 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 5 6 83 4 0 4 0 1 3 4 0 1 2 11 17 9

Bálint

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 24 36 67 2 5 40 7 17 41 33 58 57 18 19 95 24 12 36 13 22 21 16 27 3 3 138 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek