Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. november 12. | 16:30
9. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
70 -68
(24-27, 17-17, 9-13, 20-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, dr. Mészáros Balázs (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : A győzelem mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy az első tíz percben kapott huszonhét pont után hatvannyolcon tartottuk a Sopront, s megnyertük ellenük a lepattanócsatát is. Alig két hét leforgása alatt megvertük az előző Euroliga-idény döntőseit, erre büszkék lehetünk.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Döntéshozatalban és helyzetfelismerésben még forrnia kell a csapatnak. A véghajrában sok elhamarkodott döntést hoztunk, az üres helyzeteknél nem voltunk még vagy már ritmusban. A Szekszárd ezekből építkezett, büntetőket dobott be, ami döntő volt.

Hazai játékos nyilatkozata
Cyesha Goree : A bajnoki és Euroliga-címvédő ellen mindig jó győzni, különösen ilyen jó hangulatú mérkőzésen. A találkozó előtt úgy éreztem, hogy mentálisan erős a csapat, hogy bravúrt tudjon elérni a Sopron ellen. A hajrában a megfelelő pillanatban szereztünk labdákat és találtunk be, Studer Ági pedig a döntő pillanatban vette vállára a csapatot.

Vendég játékos nyilatkozata
Fegyverneky Zsófia : Összességében jó mérkőzést játszottunk, sajnos a hajrában csináltunk egy-két olyan hibát, ami az ilyen rangadókon nem férnek bele. Nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, döntéshozatalban és helyzetfelismerésben kell még javultunk.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 09:03 26:14
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
48%
50%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
70%
31%
3p táv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
20%
36%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
87%
86%
KSC-Szekszárd Sopron Basket
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 11 14
Lepattanó 34 33
Gólpassz 10 15
Fault 20 15
VAL 84 93
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 13 3 8 38 1 2 50 1 4 25 5 14 36 2 2 100 2 3 5 1 2 3 1 5 0 0 14 33 8

Hebard

Ruth Cecilia
X 12 4 8 50 0 1 0 0 0 0 4 9 44 4 5 80 4 2 6 1 0 2 6 0 1 1 20 31 -2

Goree

Cyesha Damian
X 16 2 3 67 3 3 100 1 2 50 6 8 75 3 4 75 3 2 5 0 0 3 3 0 0 0 21 30 7

Vivians

Victoria Valencia
X 15 3 4 75 1 1 100 1 4 25 5 9 56 4 4 100 8 1 9 1 4 4 2 1 0 0 20 30 6

Miklós

Melinda
X 4 1 2 50 1 2 50 0 4 0 2 8 25 0 0 0 5 0 5 0 4 3 2 2 0 0 3 30 7

Mányoky

Réka
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 2 1 2 0 0 0 1 1 19 -1

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
8 0 1 0 1 1 100 2 7 29 3 9 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 0 5 17 -11

Boros

Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 0 10 -4

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 14 29 48 7 10 70 5 25 20 26 64 41 13 15 87 25 9 34 5 11 20 15 10 1 2 84 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 20 1 1 100 3 4 75 4 7 57 8 12 67 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 4 0 0 22 37 2

Sykes

Brittney Chrisanti
X 21 3 6 50 2 9 22 2 2 100 7 17 41 5 6 83 3 1 4 2 4 3 5 4 0 0 21 35 -2

Brooks

Jelena
X 7 2 6 33 0 3 0 1 4 25 3 13 23 0 0 0 5 1 6 2 3 2 6 3 0 0 11 34 -7

Magbegor

Eziyoda Uzezi
X 9 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 5 3 8 0 3 3 3 2 1 0 18 27 -14

Sitku

Zsuzsanna
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 1 0 1 0 1 0 1 1 0 1 1 20 3

Kunek

Alice Louise
7 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 2 2 100 0 2 2 0 0 0 4 0 1 0 9 17 -12

Stankovic

Dragana
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 5 1 6 0 1 2 0 1 0 0 8 13 12

Czukor

Dalma
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 2 1 2 0 0 0 0 1 11 3

Varga

Alíz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 2 6 5

Erdélyiová

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Böröndy

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 11 22 50 5 16 31 8 22 36 24 60 40 12 14 86 25 8 33 7 14 15 20 15 2 1 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek