Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. november 5. | 18:00
8. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
87 -85
(16-19, 14-19, 19-23, 29-17, 9-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Cecília, Györfy Rúben, Kovács Nimród János (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Jovan Gorec : Kemény meccs volt, kifejezetten stresszes edzőnek, játékosnak egyaránt. Nem kezdtünk jól, olyan ritmusban vagyunk a háromnaponta játszott mérkőzésekkel, amihez nem vagyunk hozzászokva. Nem fáradtak vagyunk, hanem mentálisan eresztettünk le a Ramla elleni találkozó után. Ugyanakkor nagyon fontos volt, hogy tartsuk a tempót a bajnokságban, különösen otthon. Mondtam a lányoknak az öltözőben, hogy tutira nem most játszottunk a legjobban, de visszajöttünk, és végül megnyertük a mérkőzést, és ez is mutatja, hogy győztes típusú játékosaink vannak.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a PEAC-nak, mert ahonnan visszajöttek a mérkőzésbe, az elismerésre méltó. Majd 40 percen keresztül kontrolláltuk a találkozót, szépen felkészültünk az ellenfelünkből, és minden eltervezett taktikai elemet sikerült megvalósítanunk. Viszont extrán dobott a PEAC, főleg a végjátékban, amikor nyolc hármas süllyesztettek el a gyűrűnkben. Nagyon jó, közönségszórakoztató meccset játszottunk, ami kitűnő reklám a női kosárlabdának.

Hazai játékos nyilatkozata
Wentzel Nóra : Nem vagyok teljes mértékben elégedett a mai mérkőzéssel. Rosszul kezdtünk, puhányak voltunk, könnyű kosarakat engedtünk az ellenfélnek, hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Büszke vagyok viszont a lányokra, mert a végére összeálltunk és igazi csapatként küzdöttünk, így tudtuk behúzni ezt a mai mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata
Samantha Fuehring : Nagyszerű mérkőzés volt. Igazi csapatként játszottunk 45 percen át, mind az öt negyeden keresztül jó teljesítményt nyújtva, úgyhogy büszke vagyok a többiekre.


Dobástérkép
NKA Universitas PEAC
Ludovika Csata
NKA Universitas PEAC
Ludovika Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 06:19 34:46
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas PEAC
Ludovika Csata
48%
56%
2p ktáv.
NKA Universitas PEAC
Ludovika Csata
11%
62%
3p táv.
NKA Universitas PEAC
Ludovika Csata
50%
28%
1p bünt.
NKA Universitas PEAC
Ludovika Csata
76%
67%
NKA Universitas PEAC Ludovika Csata
Szerzett labda 1 9
Eladott labda 15 5
Lepattanó 39 31
Gólpassz 21 26
Fault 13 22
VAL 115 115
Statisztika
NKA Universitas PEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Burdick

Cassidie Cierra
X 10 4 6 67 0 3 0 0 0 0 4 9 44 2 2 100 9 2 11 0 4 4 5 5 0 0 22 39 0

Wentzel

Nóra
X 22 2 4 50 1 2 50 4 5 80 7 11 64 4 4 100 2 1 3 0 2 1 3 1 1 2 24 36 12

Kiss

Virág
X 23 8 13 62 0 1 0 1 3 33 9 17 53 4 7 57 6 2 8 0 3 3 7 1 0 0 25 35 6

Calhoun

Sierra
X 15 0 2 0 0 1 0 5 11 45 5 14 36 0 0 0 4 0 4 0 2 1 2 5 1 0 16 35 4

Laczkó

Sára
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 1 0 0 5 11 1

Katanic

Ivana
6 1 5 20 0 0 0 1 1 100 2 6 33 1 2 50 1 1 2 0 2 0 1 5 0 0 7 27 -3

Sanchez Maruffo

Beatriz
2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 5 4 9 1 0 0 2 0 0 0 12 15 8

Simon

Zsófia
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 11 -6

Selcova

Ilina
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 9 5

Szűcs

Réka
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 4 7 -9

Olawuyi

Adenike Olayemi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kaszás-Pap

Regina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 15 31 48 1 9 11 14 28 50 30 68 44 13 17 76 28 11 39 1 15 13 21 21 3 2 115 225
Ludovika Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fuehring

Samantha Jean
X 25 9 11 82 2 4 50 1 5 20 12 20 60 0 0 0 12 2 14 1 2 3 4 3 1 0 38 43 -5

Horváth

Bernadett Katalin
X 13 0 0 0 2 3 67 3 11 27 5 14 36 0 0 0 4 0 4 2 0 2 0 11 0 0 21 40 -5

Czank

Timea
X 7 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 2 3 67 3 1 4 1 1 3 3 2 0 0 13 31 5

Barnai

Judit Eszter
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 0 0 0 -1 11 0

Gábor

Lili
X 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 0 2 1 1 0 0 1 10 -1

Szabó

Fanni Andrea
14 2 4 50 2 3 67 2 5 40 6 12 50 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 3 0 2 14 29 0

Brown

Jaelyn Christina
8 3 5 60 0 0 0 0 4 0 3 9 33 2 2 100 2 1 3 2 2 3 3 2 1 0 11 25 -7

Jáhni

Zsófia Anna
17 4 6 67 1 1 100 2 3 67 7 10 70 1 2 50 2 0 2 1 0 1 1 1 0 0 18 25 6

Gyöngyösi

Janka
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 3 0 1 0 11 -1

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 18 32 56 8 13 62 9 32 28 35 77 45 6 9 67 26 5 31 9 5 22 12 26 2 3 115 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek