Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 8. | 18:00
4. forduló
NOVOMATIC Aréna
76 -39
(24-11, 17-7, 19-11, 16-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Rózsavölgyi Alexandra, Jankovics Viktor Zsolt (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Nagyon komolyan vettük a mérkőzést, mint mindenki ellen, és a BEAC korábban mutatott játéka is ezt hozta ki belőlünk. Ami nem tetszett, az az ingadozás a koncentráció terén. Voltak periódusok amikor megforgattuk a csapatot és nem tudtuk fenntartani a ritmust sem támadásban, sem védekezésben. Ezen sokat kell dolgoznunk. Leginkább azt éreztem, hogy elvesztették a játékosaim a koncentrációt és fókuszt. Az ünnepély és a visszaemlékezés megható volt. Jó volt sok-sok szurkolóval és kis gyerekkel együtt lenni, feleleveníteni az előző szezon emlékezetes pillanatait. Lehet kicsit benne is ragadt a csapat ebben a hangulatban. Mindkét félnek gratulálok, sok sikert a BEAC-nak a kitűzött céljaik eléréséért. Megyünk tovább a csapatépítés útján!

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Minden területen gratulálok a Sopronnak, az elért eredményeikhez és a mai teljesítményükhöz is! Más minőséget képviselnek, mint a legtöbb csapat. A gála tökéletes példája volt annak, hogyan kell a magyar kosárlabdát népszerűsíteni. Ez a gála folytatódott a mérkőzésen is. Ami elkeserít, hogy amikor a Sopron kiváló játékosai már nem voltak a pályán akkor sem voltunk hajlandóak harcosan és bátran teljesíteni. Bízom benne, hogy tanulunk belőle! A csapatjátékunk elmaradt attól, amit képviselni szeretnénk. Ezen dolgozni fogunk! Sok sikert kívánunk a Sopronnak!

Hazai játékos nyilatkozata
Varga Alíz : Jól felkészültünk a BEAC csapatából, de voltak hibáink, amiket ki kell javítanunk. Az ünnepség csodás volt, jó volt feleleveníteni az elmúlt évet. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattak és remélem a jövőben is ennyien lesznek a mérkőzéseinken!

Vendég játékos nyilatkozata
Juhász Angéla : Hasznos pofon volt a mai vereség, sokkal jobban oda kell tennünk magunkat! Nem voltunk esélyesek, de olyan volt, mintha feltett kézzel jöttünk volna Sopronba. Nem volt csapatmunkánk. Gratulálok a Sopronnak!


Dobástérkép
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 37 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 27 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:30 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
61%
35%
2p ktáv.
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
31%
11%
3p táv.
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
16%
19%
1p bünt.
Sopron Basket
E.ON ELTE BEAC
75%
67%
Sopron Basket E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 17 5
Eladott labda 15 25
Lepattanó 50 24
Gólpassz 17 7
Fault 19 26
VAL 124 26
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kunek

Alice Louise
X 13 4 6 67 1 2 50 0 4 0 5 12 42 3 3 100 3 2 5 2 1 1 7 1 0 0 20 25 18

Brooks

Jelena
X 15 4 6 67 0 1 0 2 5 40 6 12 50 1 2 50 5 5 10 1 2 2 3 3 0 0 23 24 38

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 1 2 2 0 2 0 0 1 24 21

Sitku

Zsuzsanna
X 9 1 1 100 2 4 50 0 1 0 3 6 50 3 4 75 2 2 4 0 1 1 3 1 1 0 13 24 25

Sykes

Brittney Chrisanti
X 15 3 4 75 1 2 50 0 0 0 4 6 67 7 9 78 4 2 6 4 1 1 7 2 0 0 29 20 36

Varga

Alíz
13 4 9 44 0 2 0 1 3 33 5 14 36 2 4 50 9 6 15 3 1 3 3 0 0 0 22 26 12

Böröndy

Vivien
6 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 2 2 100 0 0 0 3 5 1 2 2 0 0 4 22 5

Czukor

Dalma
3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 4 2 6 1 2 3 0 4 0 0 8 18 13

Völgyi

Lili
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 1 0 0 0 10 7

Erdélyiová

Alexandra
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 4 4 5

Pfeiffer

Virág Angyalka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 3 5
Összesen 5 76 19 31 61 4 13 31 4 25 16 27 69 39 18 24 75 31 19 50 17 15 19 26 17 1 0 124 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojtulek

Ana
X 13 4 8 50 0 1 0 1 2 50 5 11 45 2 4 50 6 1 7 3 3 3 3 1 0 0 16 33 -37

Angyal

Barbara
X 11 1 2 50 1 3 33 1 6 17 3 11 27 4 5 80 3 0 3 1 4 3 10 3 0 0 15 29 -42

Juhász

Angéla Blanka
X 5 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 1 1 2 0 1 4 2 0 0 1 5 28 -25

Green

Morgan Asha Symouree
X 4 1 5 20 0 1 0 0 2 0 1 8 13 2 2 100 3 1 4 1 9 3 2 1 0 0 -4 25 -19

Orosz

Lea Zsófia
X 3 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 12 -19

Katona

Boglárka
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 2 2 0 2 0 0 1 23 -6

Koch

Dóra
0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 0 -7 18 -1

Milkovics

Réka
3 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 2 1 3 0 1 3 1 0 0 0 2 15 -21

Radócz

Fanni
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -4 7 -11

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 0 0 0 2 6 3

Benke

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 -7

Bodnár

Virág Bianka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 39 9 26 35 1 9 11 3 16 19 13 51 25 10 15 67 19 5 24 5 25 26 19 7 0 1 26 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek