Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 8. | 18:00
4. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
87 -85
(28-20, 28-24, 18-24, 13-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Varga-Záray Katalin, Vida József (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Jovan Gorec : Egész héten arról beszéltünk, hogy a Cegléd egy jó csapat, sőt a napokban még egy játékos csatlakozott hozzájuk. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de szükségünk volt erre az erőpróbára, hogy megnézzük, hol tartunk most, és miből tudunk építkezni a jövőben. A Ceglédnek nehéz sorsolása volt az első négy meccsén, szinte a top négy ellen játszottak eddig. Fognak még meglepetéseket okozni a szezonban, ezért ez egy nagyon fontos győzelem számunkra. Természetesen vétettünk hibákat, nem kontrolláltuk a játékot teljes egészében, de nagyon jó volt látni, hogy a végjátékban visszakapaszkodtunk és megnyertük a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Keramidas Konstantinos : Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, mintha ott sem lettünk volna a pályán. Úgy tűnt számomra, a PEAC egyedül játszik. Tíz nullával kezdtünk, és az egész meccsen ez a tíz pontos különbség után futottunk. Az első félidőben a pick and roll védekezésünk nagyon rosszul működött, ezt rontottuk el a legjobban. Ahogy ezen változtattunk már jobban ment a támadásunk is, és ebből sok energiát kaptunk. A végén, pár akción múlt, hogy ne győztesként jöjjünk ki a mérkőzésből. Nem akarok semmit mondani a játékvezetőkről, inkább büszke vagyok a játékosaimra a második félidőben mutatott játékuk miatt.

Hazai játékos nyilatkozata
Cierra Burdick : A Cegléd egy tehetséges csapat, ezért ez egy nehezen kiharcolt győzelem volt. Valószínűleg a bajnokság folytatásában még több győzelmet fognak ünnepelni. Büszke vagyok magunkra, mert egy fontos tesztet álltunk ki, egy jó és egységes csapat az ilyen nehézségeken is túl tud jutni.

Vendég játékos nyilatkozata
Teodora Turudic : Rosszul kezdtük a mérkőzést, hagytuk, hogy sok könnyű kosarat szerezzen az ellenfelünk. A második negyedben visszajöttünk a meccsbe, mert tiszteltük azt, amit elterveztünk az öltözőben. Az utolsó percekben sajnos pár apró hibát vétettünk, így alakult ki a végeredmény. Fiatal a csapatunk, van időnk, sokat fogunk még fejlődni. Egy kemény mérkőzésen vagyunk túl, tanulunk belőle.


Dobástérkép
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 15 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 33:38 02:13
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
54%
41%
2p ktáv.
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
36%
40%
3p táv.
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
35%
48%
1p bünt.
NKA Universitas PEAC
VBW CEKK Cegléd
81%
78%
NKA Universitas PEAC VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 4 10
Eladott labda 12 7
Lepattanó 42 25
Gólpassz 15 16
Fault 16 25
VAL 124 105
Statisztika
NKA Universitas PEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Burdick

Cassidie Cierra
X 20 6 9 67 3 5 60 0 0 0 9 14 64 2 3 67 13 1 14 0 1 1 4 4 0 0 35 34 6

Kiss

Virág
X 28 9 15 60 0 1 0 0 1 0 9 17 53 10 11 91 5 6 11 0 1 2 11 1 0 0 41 34 9

Wentzel

Nóra
X 11 0 5 0 0 1 0 3 4 75 3 10 30 2 2 100 3 2 5 0 2 2 1 1 2 0 11 31 4

Calhoun

Sierra
X 9 0 0 0 0 3 0 3 8 38 3 11 27 0 0 0 6 0 6 1 2 3 2 2 1 1 11 30 24

Laczkó

Sára
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 4 0 0 8 20 10

Katanic

Ivana
6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 4 50 1 2 3 2 3 2 3 2 0 0 7 26 -22

Szűcs

Réka
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 0 1 9 -11

Sanchez Maruffo

Beatriz
4 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 2 100 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 5 8 -9

Kaszás-Pap

Regina
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 4 75 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 6 4 -2

Selcova

Ilina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 4 1

Kötő

Luca Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Olawuyi

Adenike Olayemi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 20 37 54 4 11 36 6 17 35 30 65 46 21 26 81 30 12 42 4 12 16 25 15 3 1 124 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williams

Kiana Evette
X 30 5 8 63 1 4 25 4 6 67 10 18 56 6 6 100 3 0 3 2 3 3 5 6 0 1 35 40 -2

Rakita

Lili
X 18 0 4 0 0 1 0 6 8 75 6 13 46 0 0 0 3 1 4 2 1 2 1 3 0 1 20 34 -9

Bura

Patricia
X 8 3 11 27 0 0 0 0 0 0 3 11 27 2 2 100 2 0 2 0 0 4 1 4 0 1 7 25 -11

Cooper

Samantha Emma
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 1 3 1 1 2 1 1 0 0 5 20 -4

Laufer

Gabriella
X 3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 0 1 1 1 3 1 0 0 0 4 13 -5

Turudic

Teodora
12 1 2 50 1 3 33 1 5 20 3 10 30 5 8 63 5 1 6 3 1 3 6 1 1 0 18 35 11

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
9 1 1 100 2 2 100 1 5 20 4 8 50 0 0 0 5 1 6 1 0 4 1 1 0 0 14 26 14

Szabó

Petra Judit
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 7 -4

Horváth

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 12 29 41 4 10 40 13 27 48 29 66 44 14 18 78 21 4 25 10 7 25 16 16 1 3 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek