Tippmix Női NB I. A csoport- 2022/2023
2022. szeptember 28. | 18:30
2. forduló
Ludovika Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Söjtöry Tamás Ferenc, Balog György Attila, Rácz Zsolt Róbert (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Hatalmas küzdelem dominált a mérkőzésen. Mi még alakuló fázisban vagyunk, sok helyről érkeztek a csapatba a játékosok, időnként még keressük, nem érezzük egymást, mindez a játékban meg is mutatkozik. Voltak szép dolgaink mindkét oldalon, azonban a támadás befejezéseknél néha tanácstalanok voltunk, sok munka vár még ránk. Fontos, megnyugtató győzelmet arattunk. Készülünk a szombati TF elleni idegenbeli összecsapásra, nyerni szeretnénk idegenben is.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Sok hiba csúszott a játékba mindkét oldalon, hiszen mindkét fél győzni akart. A negyedik negyed derekáig uraltuk a meccset, ekkor azonban többször hibáztunk. Tudtuk, hogy Horváth Betti képes bedobni az ehhez hasonló helyzeteket, a szerencsésebb csapat nyert, ami a mi érdemeinket nem kisebbíti. Nekünk kell még egy kis idő, hiszen a külföldi játékosaink későn érkeztek, azonban egyre jobbak leszünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Én is és az egész csapat is nagyon örül a győzelemnek, ugyanakkor látszik, hogy még nagyon sok munka vár ránk a következő mérkőzésekig. Úgy érzem, hogy jó irányba indultunk el, és remélem, hogy ezt az utat tudjuk folytatni.

Vendég játékos nyilatkozata
Kayla Jones : Jó mérkőzés volt, versenyben volt egymással a két csapat. Nekünk ez egy tanulópénz volt.


Dobástérkép
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 18:43 15:06
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
54%
43%
2p ktáv.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
29%
20%
3p táv.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
36%
30%
1p bünt.
Ludovika Csata
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
50%
80%
Ludovika Csata BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 14 11
Lepattanó 29 30
Gólpassz 21 15
Fault 11 18
VAL 88 67
Statisztika
Ludovika Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brown

Jaelyn Christina
X 10 2 5 40 1 2 50 1 4 25 4 11 36 1 2 50 7 1 8 0 3 1 1 2 1 0 11 33 11

Horváth

Bernadett Katalin
X 10 1 2 50 0 1 0 2 4 50 3 7 43 2 2 100 0 0 0 1 3 1 4 7 0 0 15 32 7

Fuehring

Samantha Jean
X 21 6 9 67 0 1 0 3 4 75 9 14 64 0 0 0 5 0 5 1 2 2 2 2 0 1 24 32 13

Czank

Timea
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 0 1 4 6 0 0 13 28 14

Gyöngyösi

Janka
X 8 0 1 0 1 1 100 2 4 50 3 6 50 0 0 0 5 0 5 1 2 2 0 3 1 0 13 24 5

Barnai

Judit Eszter
10 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 4 10 40 5 3 8 0 2 2 6 1 1 0 17 21 -6

Szabó

Fanni Andrea
0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 -4 16 -14

Boros

Berta Panna
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 11 -6

Kastl

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 3 -4

Jáhni

Zsófia Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gábor

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 13 24 54 2 7 29 9 25 36 24 56 43 7 14 50 24 5 29 4 14 11 18 21 5 1 88 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jones

Kayla Danielle
X 13 3 7 43 0 0 0 2 4 50 5 11 45 1 2 50 3 1 4 0 0 2 2 2 0 0 14 33 4

Perez

Raina Alysa
X 19 5 7 71 1 3 33 2 5 40 8 15 53 1 1 100 2 1 3 0 1 3 1 0 0 0 15 31 -13

Katona

Szidónia
X 5 0 2 0 0 1 0 1 2 50 1 5 20 2 2 100 2 0 2 1 2 1 1 5 1 1 9 30 -15

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 15 2 4 50 1 4 25 1 3 33 4 11 36 6 6 100 3 0 3 0 2 4 3 2 0 0 14 27 -4

Zsámár

Panna
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 16 -7

Szabó

Dóra
2 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 0 0 0 5 1 6 1 1 1 0 4 0 1 6 28 15

Degbeon

Ama Lemonie Owusua
5 2 7 29 0 2 0 0 0 0 2 9 22 1 2 50 3 6 9 0 5 3 1 0 0 3 2 27 -10

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 1 0 0 0 2 0 0 6 4 5

Takács

Dorina
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 1 4 5

Gróf

Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Duka

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Andi

Hanna Emma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 13 30 43 2 10 20 6 20 30 21 60 35 12 15 80 21 9 30 3 11 18 11 15 1 5 67 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek