Fiú Kadett- 2022/2023
2023. június 11. | 11:30
 
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
67 -70
(7-17, 21-17, 17-22, 22-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Téczely Roland Balázs, Kovács Máté, Szecsődi Richárd Attila (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Folytatódott a sorminta, sajnos ma szoros csatában veszítettünk. Végig futottunk az eredmény után, próbáltuk védekezésváltásokkal, sok cserével ledolgozni hátrányunkat, ez ma nem sikerült, de büszke vagyok a csapatra, egy percig sem adtuk fel, a meccs végéig küzdöttünk.

Vendég edző nyilatkozata
Losonczy Dániel : A mérkőzés nagy részében tudtunk jól és kicsit érettebben kosárlabdázni ellenfelünk védekezés váltásai ellen egyszerű alapelveket követve, ami miatt le a kalappal a srácok előtt! A végén kiengedtük picit az előnyünket, de összességében képesek voltunk irányítani a találkozó alakulását. Gratulálok a Mafc csapatának is az egész éves szereplésükhöz! Nagyon büszke vagyok ezekre a fiúkra, bebizonyították saját maguknak, hogy szorgalommal, alázattal és kitartással oda lehet kerülni a korosztály élcsapatainak közelébe.


Dobástérkép
MAFC/A
Budapesti Honvéd SE/A
MAFC/A
Budapesti Honvéd SE/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC/A
Budapesti Honvéd SE/A
53%
37%
2p ktáv.
MAFC/A
Budapesti Honvéd SE/A
29%
29%
3p táv.
MAFC/A
Budapesti Honvéd SE/A
21%
21%
1p bünt.
MAFC/A
Budapesti Honvéd SE/A
79%
60%
MAFC/A Budapesti Honvéd SE/A
Szerzett labda 13 15
Eladott labda 30 22
Lepattanó 38 52
Gólpassz 8 17
Fault 20 25
VAL 89 84
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
MAFC/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lestyák

Benedek
X 25 6 7 86 0 2 0 2 5 40 8 14 57 7 9 78 3 0 3 1 7 2 7 1 1 0 23 31 0

Molnár

Tamás
X 9 3 5 60 0 0 0 1 5 20 4 10 40 0 0 0 0 0 0 2 6 2 2 0 2 0 3 29 0

Viola

Dávid Zsolt
X 12 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 6 50 6 6 100 5 3 8 3 5 2 5 1 0 0 21 28 0

Szilágyi

Mihály
X 1 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 1 3 4 0 3 4 1 0 0 0 -1 18 0

Deme

Dániel
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 1 0 1 2 9 0

Biber

Zsigmond
10 2 5 40 1 1 100 0 2 0 3 8 38 4 6 67 5 1 6 4 2 3 6 4 1 0 22 25 0

Halász

Botond
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 9 2 11 1 3 2 1 0 0 0 9 22 0

Upor

Milán
8 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 4 5 80 0 1 1 1 1 1 3 0 0 0 9 16 0

Gyenes

Ádám
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 0

Turcsányi

Nándor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 6 0

Szijártó

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 0 0 0 1 5 0

Németh

Donát Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 5 0
Összesen 5 67 16 30 53 2 7 29 3 14 21 21 51 41 22 28 79 27 11 38 13 30 20 25 8 4 1 89 200
Budapesti Honvéd SE/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Puskás

Kadosa Kán
X 12 3 12 25 0 4 0 2 6 33 5 22 23 0 0 0 7 5 12 6 7 2 3 8 0 2 17 35 0

Pompos

Zsombor Gyula
X 18 2 3 67 1 3 33 3 13 23 6 19 32 3 4 75 0 0 0 4 1 2 3 0 0 0 10 29 0

Nagy

Gábor
X 2 0 5 0 1 3 33 0 1 0 1 9 11 0 0 0 3 7 10 0 3 1 3 1 0 1 5 24 0

Koszti

István Gergő
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 1 4 5 1 2 4 1 0 0 0 8 20 0

Blaskovits

Márk Mihály
X 8 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 2 2 100 1 3 4 1 4 5 3 1 0 0 12 19 0

Baráth

Titusz
4 2 4 50 0 1 0 0 7 0 2 12 17 0 0 0 3 4 7 1 1 1 2 1 0 1 4 20 0

Durmus

Enes
7 1 2 50 2 3 67 0 0 0 3 5 60 1 2 50 1 3 4 0 0 3 1 2 0 0 11 19 0

Albert

Dániel Benjámin
10 2 5 40 0 0 0 2 3 67 4 8 50 0 0 0 2 4 6 1 3 2 1 2 1 0 14 15 0

Márton

Áron Ágoston
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 0 3 3 1 0 1 1 1 0 0 4 9 0

Magyar

Dániel
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 1 0 0 0 0 0 0 4 1 1 0 0 0 7 0

Nagy

Kornél Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Báthory

Ádám
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 70 16 43 37 4 14 29 7 33 21 27 90 30 9 15 60 18 34 52 15 22 25 20 17 1 4 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek