Fiú Serdülő- 2022/2023
2023. május 20. | 16:00
 
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
70 -46
(16-25, 18-8, 21-7, 15-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Novák Bence, Korpás Máté (Birkás Károly)

Hazai edző nyilatkozata
Moosz Milán : Az első negyed nehézségei után rendeztük sorainkat, majd fokozatosan egyre megnyugtatóbb előnyt alakítottunk ki. Gratulálok a MEAFC-nak, megnehezítette a dolgunkat. Holnap döntőt játszunk! Biztos vagyok benne, hogy így is fogunk hozzáállni a meccshez az első másodperctől, és százötven százalékos teljesítménnyel fogjuk felszántani a pályát!

Vendég edző nyilatkozata
Gulyás László : Az a csapat jutott a döntőbe, amelyiknek ott van a helye! Gratulálok a Rátgéber Akadémia csapatának, de nagy gratulációt érdemelnek az fiaim is, mert állva haltunk meg! Félidőig bírtuk a nyomást, de a faultgondjaink miatt kialakult szűk rotáció következtében hamarabb fáradtunk el, mint terveztük. Nyilván kicsit szomorúak vagyunk, de remélem, holnap este újra jobb kedvünk lesz!


Dobástérkép
NKA Pécs/A
MEAFC - Jezsuita/A
NKA Pécs/A
MEAFC - Jezsuita/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs/A
MEAFC - Jezsuita/A
51%
44%
2p ktáv.
NKA Pécs/A
MEAFC - Jezsuita/A
17%
0%
3p táv.
NKA Pécs/A
MEAFC - Jezsuita/A
20%
23%
1p bünt.
NKA Pécs/A
MEAFC - Jezsuita/A
52%
47%
NKA Pécs/A MEAFC - Jezsuita/A
Szerzett labda 20 6
Eladott labda 14 23
Lepattanó 31 33
Gólpassz 5 6
Fault 27 20
VAL 82 45
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Pécs/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gáspár

Vince
X 12 3 7 43 1 2 50 0 1 0 4 10 40 4 7 57 1 0 1 4 4 3 4 2 0 0 10 25 0

Gurzó

Róbert
X 6 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 4 50 0 1 1 1 3 1 2 0 0 0 1 19 0

Marokházi

Levente
X 12 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 4 5 80 6 0 6 1 4 4 3 0 0 0 15 18 0

Riegl

Marcell
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 1 14 0

Csóti

Zsombor
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 2 0 2 1 0 0 1 3 12 0

Inalegwu

Noel
14 5 10 50 0 2 0 1 5 20 6 17 35 1 2 50 3 1 4 0 0 2 1 1 0 0 8 25 0

Fekete

Ádám
10 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 4 6 67 3 1 4 1 2 2 3 1 1 0 13 24 0

Zöldi

Zétény István
12 4 6 67 0 2 0 1 2 50 5 10 50 1 3 33 3 1 4 5 0 3 2 1 0 0 17 24 0

Vajas

Nimród
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 2 0 4 1 5 3 0 4 1 0 0 0 10 23 0

Teszárik

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 1 1 0 0 0 0 3 8 0

Tószegi-Sabath

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 6 0

Rotter

Hunor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 70 23 45 51 1 6 17 2 10 20 26 61 43 16 31 52 25 6 31 20 14 27 19 5 1 1 82 200
MEAFC - Jezsuita/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jacsó

Dávid
X 8 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 4 8 50 2 2 4 1 3 1 4 0 0 0 7 27 0

Rozmán

Flórián
X 12 4 7 57 0 3 0 0 0 0 4 10 40 4 5 80 6 2 8 0 2 2 4 0 1 0 16 24 0

Dandé

Péter
X 6 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 0 2 0 1 0 1 0 0 4 2 0 0 0 5 20 0

Balogh

Hunor
X 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 2 2 1 0 1 0 0 -3 15 0

Szojka

Milán
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 1 5 0 3 0 0 8 13 0

Gulyás

Márton
11 0 3 0 0 1 0 2 3 67 2 7 29 5 9 56 1 0 1 0 5 1 7 0 0 0 5 28 0

Markovics-Ritter

Merse
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 6 0 6 3 4 0 3 1 0 0 8 25 0

Velkey

Simon
1 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 1 4 25 4 0 4 0 3 3 3 1 0 0 -1 18 0

Elek

Félix
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 0 13 0

Fazekas

Zsombor
0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 1 -2 7 0

Hornyák

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 6 0

Kovács

Áron
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 46 11 25 44 0 9 0 3 13 23 14 47 30 15 32 47 28 5 33 6 23 20 26 6 1 1 45 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek