Fiú Serdülő- 2022/2023
2023. május 20. | 12:00
 
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
79 -87
(21-22, 20-16, 14-30, 24-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lenger Levente, Vass Dávid Áron (Birkás Károly)

Hazai edző nyilatkozata
Boronyai Zoltán : Sajnos a tegnapi, hosszabbításos meccs fizikailag és emberileg is sokat kivett a srácokból, amit nem volt időnk kipihenni, és a Kaposvár jobban is játszott, mint az eddigi összecsapásain. Gratulálok ellenfelünknek, holnap megpróbáljuk győzelemmel zárni a tornát!

Vendég edző nyilatkozata
Fodor Dénes : A legnagyobb teljesítmény, amit el tud érni egy sportoló, hogy egy óriási pofon után felkel a padlóról, és a maximumot nyújtja! A csapatom nem csak felkelt a padlóról, hanem ismét bizonyította, hogy milyen játékerőt képvisel ebben a bajnokságban, amit a helyezésünk nem biztos, hogy tükröz majd. Idén négyből négyszer kaptunk ki a Zsíros Akadémiától, a legfontosabb pillanatban viszont sikerült nyernünk ellenük. Gratulálok az ellenfelünknek az egész szezonban nyújtott kiváló teljesítményéhez, nekünk a célunk az ötödik hely megszerzése lesz!


Dobástérkép
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
KASI/A
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
KASI/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
KASI/A
38%
61%
2p ktáv.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
KASI/A
20%
13%
3p táv.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
KASI/A
25%
24%
1p bünt.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
KASI/A
85%
63%
Zsíros Akadémia Kőbánya/A KASI/A
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 9 12
Lepattanó 44 47
Gólpassz 10 10
Fault 20 25
VAL 97 111
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Zsíros Akadémia Kőbánya/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Ágoston
X 28 8 15 53 2 4 50 0 4 0 10 23 43 8 11 73 9 2 11 0 0 1 11 4 0 0 38 29 0

Dobos

Levente
X 6 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 0 0 0 1 0 5 0 0 1 1 5 17 0

Felter

Bendegúz
X 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 1 1 0 0 0 2 0 0 1 3 13 0

Bayomi

Levente
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 -2 10 0

Szabó

Lóránt
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 0 0 0 3 10 0

Halász

Kende
9 0 7 0 0 2 0 1 2 50 1 11 9 6 7 86 2 1 3 0 3 4 5 1 1 1 5 30 0

Lantos

Levente Ferenc
12 4 12 33 1 1 100 0 0 0 5 13 38 2 2 100 6 6 12 1 2 3 1 0 1 1 17 25 0

Szük

Huba Barnabás
0 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 2 3 1 0 0 0 0 1 1 1 20 0

Ruszkai

Dániel
13 5 8 63 0 2 0 1 1 100 6 11 55 0 0 0 4 2 6 1 2 2 1 1 0 0 15 15 0

Mezei

Máté Ferenc
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 3 4 0 1 0 2 1 0 0 6 15 0

Fekete

Nándor
5 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 2 2 100 0 0 0 0 0 3 2 3 0 0 5 14 0

Szántó

Soma András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 2 0
Összesen 5 79 21 56 38 3 15 20 3 12 25 27 83 33 22 26 85 25 19 44 5 9 20 24 10 4 6 97 200
KASI/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gáspár

Benedek
X 20 6 12 50 1 2 50 0 0 0 7 14 50 6 8 75 9 9 18 0 2 4 4 0 2 0 33 30 0

Dross

Máté
X 23 6 11 55 0 7 0 2 7 29 8 25 32 5 7 71 6 4 10 1 2 4 6 5 2 1 26 30 0

Karsai

Dávid
X 20 6 9 67 0 3 0 2 3 67 8 15 53 2 4 50 3 2 5 0 2 1 3 2 1 0 20 29 0

Horváth

Áron
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 3 0 0 0 0 0 12 0

Bekker

Barnabás
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 10 0

Fehér

Bende Zente
6 3 6 50 0 0 0 0 2 0 3 8 38 0 1 0 1 1 2 1 0 2 1 3 0 2 7 26 0

Francsics

Tamás
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 2 1 3 2 2 3 1 0 0 0 9 26 0

Dénes

Loránd
12 4 5 80 1 3 33 0 3 0 5 11 45 2 4 50 4 0 4 2 3 4 5 0 0 1 12 15 0

Hernádi

Benedek Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 2 12 0

Kis

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 0 2 0 0 0 0 3 10 0

Gscheidt

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Stikl

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 28 46 61 2 15 13 4 17 24 34 78 44 15 24 63 27 20 47 6 12 25 20 10 6 4 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek