Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 23. | 18:00
232. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
97 -85
(25-20, 25-23, 20-16, 27-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes Kelemen, Minár László Balázs (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Sebastjan Krasovec: - Gratulálok a csapatnak ez a meccs inkább már az első találkozóra hasonlított, semmint a másodikra. Azt gondolom Mitchell Smith mindenkit meglepett, hogy pályára lépett, de nagyon szeretett volna játszani. Ez látszott a csapaton is, hiszen mi olyan együttes vagyunk, ha valaki kiesik, azt megérezzük. Boldogok vagyunk, hogy nyertünk, pénteken folytatjuk.

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Kocsis Tamás: - Gratulálok a ZTE-nek, szépen felállt a szombati veresége után. Amitől féltem, beigazolódott, és ez az én felelősségem is, nem elég eljönni csak Zalaegerszegre. Nem voltunk agresszívak, a szezon hosszú volt, lehet, hogy a gondolatok már messze járnak, de nekünk igenis fontos ez a bronz és meg akarjuk szerezni.

Hazai játékos nyilatkozata
Petar Rakicevic : Ez egy egész más mérkőzés volt, mint az előző, és ez a fontos. Mostantól fel kell készülnünk a következő meccsre, hiszen ma is voltak hullámvölgyek a játékba, amit ki kell küszöbölnünk a folytatásban.

Vendég játékos nyilatkozata
Herczeg Kristóf : A ZTE végig kontrollálta a mérkőzést. Amit megbeszéltünk, hogy az elejétől megpróbáljuk nyomás alá helyezni a házigazdát, ez nem jött össze. Az egerszegiek jól meccseltek ma, jelenleg kettő-egy az állás. Megyünk haza és otthon meg akarjuk mutatni hazai pályán hogy képesek, vagyunk újra nyerni.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:35 00:12
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
61%
61%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
0%
33%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
46%
24%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
77%
63%
Zalakerámia ZTE KK Egis Körmend
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 13 10
Lepattanó 35 29
Gólpassz 16 16
Fault 23 25
VAL 129 108
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Trice

D'Mitrik Alexander
X 18 5 7 71 0 1 0 1 5 20 6 13 46 5 5 100 0 0 0 0 2 1 4 4 0 0 17 31 0

Ostojic

Danilo
X 19 6 7 86 0 0 0 0 1 0 6 8 75 7 9 78 6 1 7 0 3 2 5 2 0 0 26 30 0

O'Reilly

Liam Kieffer
X 19 3 8 38 0 0 0 4 5 80 7 13 54 1 1 100 2 2 4 2 3 4 2 3 0 1 21 20 0

Smith

Mitchell Daniel
X 8 0 2 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 2 4 50 6 0 6 2 2 4 5 2 0 0 17 17 0

Polster

Attila
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 0 0 0 3 14 0

Rakicevic

Petar
15 3 6 50 0 1 0 2 7 29 5 14 36 3 3 100 3 5 8 0 2 0 4 3 0 2 19 29 0

Keller

Iván
10 2 2 100 0 0 0 2 4 50 4 6 67 0 0 0 3 0 3 0 0 4 1 1 1 0 14 24 0

Németh

Ákos
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 0 2 0 1 4 2 1 0 0 3 17 0

Csuti

Kornél
7 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 1 2 50 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 8 9 0

Zsiros

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 7 0

Szalay

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 22 36 61 0 2 0 11 24 46 33 62 53 20 26 77 25 10 35 4 13 23 24 16 1 3 129 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Chambers

Siyani Tahir
X 9 0 2 0 1 2 50 1 3 33 2 7 29 4 6 67 0 1 1 0 3 2 7 2 0 0 9 30 0

MITCHELL

Wendell
X 17 6 8 75 0 0 0 1 6 17 7 14 50 2 2 100 3 0 3 0 2 4 4 2 0 0 17 25 0

Omenaka

Godwin Ekene
X 11 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 1 3 33 4 3 7 0 1 1 2 1 1 0 16 20 0

Adams JR

Eric
X 6 3 5 60 0 1 0 0 2 0 3 8 38 0 0 0 4 0 4 1 1 4 1 0 1 0 7 17 0

Ferencz

Csaba
X 1 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 1 1 100 0 0 0 0 1 2 0 2 0 0 -1 15 0

Edwards

Justin Stefan
12 6 11 55 0 1 0 0 1 0 6 13 46 0 1 0 2 4 6 1 1 2 2 1 0 1 13 27 0

Durázi

Krisztofer
16 6 6 100 0 0 0 1 4 25 7 10 70 1 2 50 3 1 4 2 1 2 2 5 1 0 25 24 0

Cakarun

Marjan
2 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 1 0 3 3 2 0 0 7 18 0

Kiss

Mátyás
8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 0 0 0 11 13 0

Takács

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 7 0

Herczeg

Kristóf
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 4 3 0

Balogh

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 85 27 44 61 2 6 33 5 21 24 34 71 48 12 19 63 18 11 29 7 10 25 22 16 3 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek