Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2022/2023
2023. május 17. | 18:00
227. forduló
Arena Savaria
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Praksch Péter Árpád, Ádám József (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : A félidőben, az öltözőben azt mondtam, ha nem követjük a tervet, amivel erre a mérkőzésre készültünk, és ha nyerni szeretnénk akkor követnünk kell az előzetesen eltervezett taktikánkat, Ez sikerült. Statisztikailag 30 pontot kaptunk eladott labdákból, gyors indításból és támadó lepattanókból. Ez változott ezen tudtunk cserélni, mivel a másodikban ez 0 volt. Jobban játszottunk elől es hatul is, a védekezés volt a kulcs, ott felvettük az intenzitást, amiből jött a ritmus támadásban is. Ilyen mérkőzést szeretnénk játszani a jövőben is. Köszönet a szurkolóinknak akik a -18-nál is hatalmas támogatást nyújtottak nekünk, ez a bizalom amit mar említettem múltkor is, sokat segít, abban, hogy nyerjünk. Mindent megteszünk, hogy megpróbáljunk nyerni de szombaton az első momentumtól így kell játszanunk, hogy sikerüljön.

Vendég edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Először gratulálnék a Falconak és köszönjük a szurkolóinknak, akik elkísértek ,és támogattak minket, nagyon jól kezdtük a mérkőzést ez két negyedig ki is tartott. Könnyű kosarakat szereztünk és ritmusból dobtunk, de utána valami megváltozott, a falco sokkal fizikálisabban játszott, és ilyen csapatok ellen sokkal nehezebb innen visszajönni, de természetesen mi is bajnokok szeretnénk lenni, ezért hiszünk benne, hogy tudunk változtatni, és tanulni a mai meccs után. Ez rám is vonatkozik. Jobban kell járatnunk labdát és bíznunk kell, hinnünk kell magunkban. Nagyon jó játékosaink vannak, és magabiztosak vagyunk, megyünk tovább és a célunk megnyerni a második mérkőzést.

Hazai játékos nyilatkozata
Perl Zoltán : Igen egy nagyon kemény meccs volt, sajnos elég rosszul kezdtünk, sok buta eladott labdánk volt, ez nem fér bele sehol, főleg nem egy bajnoki döntőn. Amikor megnyugodtunk az volt a kulcs, hiszen akkor tzudtunk visszajönni a meccsbe- A szurkolók sokat segítettek nagy energiát adtak nekünk. Szombaton folytatódik a döntő

Vendég játékos nyilatkozata
Isiah Philmore : Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, annyira, hogy a hazai nézőket néha csendben is voltak. Jól játszottunk, jól járt a labda! A harmadik negyedben szétestünk, egyénieskedtünk, nem úgy járt a labda, nem csapatként játszottunk, és ha ebből nem tanulunk, akkor gyorsan vége lesz a döntőnek. Most küzdünk tovább, szombaton folytatódik a döntő.


Dobástérkép
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 18
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 11
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 09:43 29:21
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
50%
33%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
33%
33%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
39%
42%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Arconic-Alba Fehérvár
93%
76%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Arconic-Alba Fehérvár
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 13 15
Lepattanó 36 35
Gólpassz 17 13
Fault 18 17
VAL 111 90
Statisztika
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cowels III

Raymond
X 15 2 2 100 1 2 50 3 6 50 6 10 60 0 0 0 1 0 1 3 2 4 1 0 0 0 14 32 0

Keller

Ákos
X 9 3 6 50 0 0 0 1 2 50 4 8 50 0 0 0 4 0 4 1 2 1 2 2 2 1 14 32 0

Pot

Stefan
X 11 2 5 40 0 0 0 2 3 67 4 8 50 1 2 50 2 0 2 2 3 3 2 4 0 0 13 29 0

Tiby

Matthew James
X 9 2 7 29 0 0 0 1 4 25 3 11 27 2 2 100 6 5 11 0 0 4 2 1 0 1 15 26 0

Kovács

Benedek Máté
X 5 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 6 17 2 2 100 5 0 5 0 2 2 2 1 1 0 7 20 0

Perl

Zoltán
21 6 11 55 1 2 50 1 2 50 8 15 53 4 4 100 4 2 6 1 2 1 3 7 0 1 29 34 0

Barac

Boris
12 4 6 67 0 1 0 0 2 0 4 9 44 4 4 100 3 4 7 0 2 2 5 1 0 1 18 23 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 4 0

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hansen

Daniel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Krivacevic

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 19 38 50 2 6 33 9 23 39 30 67 45 13 14 93 25 11 36 7 13 18 17 17 3 4 111 200
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ford

Quincy G.
X 12 2 3 67 0 1 0 2 2 100 4 6 67 2 2 100 6 1 7 2 0 1 3 2 3 0 27 33 0

Pongó

Marcell
X 14 1 2 50 1 1 100 3 7 43 5 10 50 1 2 50 5 1 6 2 6 2 4 1 0 0 15 30 0

De Cosey

Quenton Darell
X 4 1 5 20 1 2 50 0 1 0 2 8 25 0 0 0 5 1 6 2 5 1 1 1 0 0 3 29 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 9 3 6 50 0 0 0 1 1 100 4 7 57 0 0 0 3 3 6 0 0 3 0 5 0 2 17 28 0

Somogyi

Ádám
X 5 0 7 0 0 1 0 1 3 33 1 11 9 2 2 100 1 1 2 2 1 2 3 2 0 1 3 20 0

Vojvoda

Dávid
24 2 3 67 0 1 0 4 11 36 6 15 40 8 9 89 2 1 3 1 3 4 5 1 0 0 21 33 0

Diong

Mbacke Mbacke
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 1 1 2 0 0 2 1 1 1 0 4 12 0

Takács

Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 8 0

Szabó

Zsolt András
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 2 0 0 0 0 2 7 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 10 30 33 2 6 33 11 26 42 23 62 37 13 17 76 24 11 35 9 15 17 17 13 4 3 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek